Madártej
![Madártej Madártej](/gallery/thumbs/r_2009-08-31_madartej_w680_h0.cimlap.webp)
Hozzávalók:
1 liter tej
1 csomag vaníliás cukor
3 tojás
1 evőkanál porcukor + 3 evőkanál porcukor
1 mokkáskanál liszt
1 rúd vanília
Elkészítés:
A tejet odatettem főni, kis lángon, nehogy lekapjon. Ha a lábasba először fél deci vizet teszek, azt forralom fel elsőként, úgy öntöm rá a tejet, akkor nem ég le. Felhasítottam a vaníliarudat és belekapartam a tejbe a magokat és utánuk hajítottam a hüvelyt is, hadd adjon az is jó ízt a tejnek. Amíg az melegedett, a tojásokat szétválasztottam, a fehérjét kemény, az edényből kifordíthatatlan habbá vertem, az utolsó percben megkapta az egy kanál porcukrot. A tojások sárgáját fehéredésig kevertettem a 3 evőkanál porcukorral, a vaníliás cukorral és a fiammal, valamint a robotgéppel. Majd a fehérjehabból galuskákat szaggattam a szüttyöngő tejbe, fél percig az egyik oldalát, fél percig a másik oldalát főztem, majd lyukas kanállal kiszedtem őket egy tányérra. Ekkor adtam a tojássárgájához a mokkáskanál lisztet, hozzáöntöttem a forró tej felét, majd ezt a keveréket visszaöntöttem a tejbe, sűrűsödésig kevertem. Végül kihalásztam a vaníliarudakat, leszűrtem a krémet, hogy ne feketélljenek benne a magocskák, majd vízfürdőn lehűtöttem. Most a hűtőben várják a kegyes véget.
Az azért érdekelne, mitől esnek össze a galuskák, amikor kiszedem őket a tejből...
Forrás: http://fakanal.freeblog.hu
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
Családinet hozzászólások:
Tökös receptek
Nem csak a nyulaké a világ
LEGOLVASOTTABB
![Magát okolta a kisfiú, amiért megrúgta az edző - nyilatkozott az édesanya, aki az internetről tudta meg, mi történt](/m/?csnet_gallery=gallery/2024-07-18_judit23525141.jpg.-.400.-.150)
Magát okolta a kisfiú, amiért megrúgta az edző - nyilatkozott az édesanya, aki az internetről tudta meg, mi történt
![A fiatalabb cukorbetegeknél magasabb a rák kialakulásának kockázata](/m/?csnet_gallery=gallery/2024-06-24_vercukorszint-meres.jpg.-.400.-.150)
A fiatalabb cukorbetegeknél magasabb a rák kialakulásának kockázata
![Plüss állatokat gyűjt a kis betegeknek a Szent János Kórház gyermeksebészete](/m/?csnet_gallery=gallery/2024-06-26_plussmaci235151.jpg.-.400.-.150)
Plüss állatokat gyűjt a kis betegeknek a Szent János Kórház gyermeksebészete
![Életműdíjat kapott korábban Novák Katalintól a férfi, aki felrúgott egy gyereket a szolnoki kalandparkban](/m/?csnet_gallery=gallery/2024-07-17_szolnokikalandpark.jpg.-.400.-.150)
Életműdíjat kapott korábban Novák Katalintól a férfi, aki felrúgott egy gyereket a szolnoki kalandparkban
![Tudtad, hogy nyáron a szemed a vízben is veszélynek lehet kitéve?](/m/?csnet_gallery=gallery/2024-06-27_a-viz-veszelye-a-szemre.jpg.-.400.-.150)
Közösségi hozzászólások: