SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Egy hét a hulladékcsökkentésről és a környezettudatos fogyasztásról

Családinet [cikkei] - 2010-11-24
Nulla Hulladék Hét 2010. november 20-26. között. A Humusz Szövetség az Európai Hulladékmegelőzési Hét alkalmából itthon is megrendezi a Nulla Hulladék Hét nevű programsorozatot. November végén számos civil szervezettel karöltve hívja fel a figyelmet arra, hogy csökkentenünk kell a termelődő hulladékunk mennyiségét, amit elsősorban a környezettudatos fogyasztással érhetünk el.
Egy hét a hulladékcsökkentésről és a környezettudatos fogyasztásról

A nulla hulladék (vagy zero waste) elképzelés lényege, hogy képesek vagyunk végleges hulladék termelése nélkül élni, az anyag- és energiafelhasználásunk pedig nem lépi túl a fenntartható szintet - mégis sikerül mindannyiunk (társadalmi, gazdasági, környezeti) jól-létét biztosítani. A nulla hulladék elérése természetesen egy hosszú távú célkitűzés, melynek szerepe, hogy gondolkodásunk megváltoztatásával valódi változásokat érjünk el. Ehhez a mai fogyasztói kultúránk újragondolására van szükségünk. Létezik egy úgynevezett hulladékos hierarchia, ami a környezetterhelési szempontból rangsorolja a különböző hulladékkal kapcsolatos megoldásokat. Ezt a hierarchiát láthatjuk visszaköszönni az európai és a hazai jogi szabályozásban is. Legjobb környezetvédelmi szempontból, ha eleve nem hozunk létre hulladékot. Legrosszabb, ha képzünk és azt lerakják vagy elégetik. Az újra és újra használt tárgyak, csomagolások kímélőbbek, mint az eldobhatók, még akkor is, ha azokat szelektíven gyűjtjük és újrahasznosítják.

hulladekmegelozesA hulladéktermelés nagyobb része az iparból származik, kisebb - ám folyamatosan növekvő részét - mi, kisemberek adjuk. Egy évben átlagosan 480 kg hulladékot termelünk fejenként. Valójában az ipar is nekünk, fogyasztóknak termel, mi vagyunk a lánc végén. Fontos megérteni, hogy a szelektív gyűjtés segít a hulladékot eltéríteni a lerakóktól és égetőktől, és a benne rejlő anyagot újrahasznosítással visszanyerhetjük, de az újrahasznosított termékeket meg is kéne venni, különben az anyagok nem maradnak körforgásban. Még így sem lesz azonban kevesebb a szemét, ugyanis az összes háztartási hulladéknak alig több mint 10%-át gyűjtjük külön, miközben az összes hulladékunk mennyisége folyamatosan nő. Az igazi hulladékcsökkentés az, amikor a mindennapi életünk során elérjük, hogy minél kevesebb dolog legyen, amit ki kell dobnunk. Vagyis a boltban a tényleges szükségleteinkre és nem a reklámokra hallgatunk, eleve nem veszünk agyoncsomagolt holmit, olyan árut keresünk, ami környezetbarát módon készült, ha valami elromlik megjavítjuk, ha valami feleslegessé válik, elajándékozzuk, csereberén továbbadjuk és így tovább. A szerves anyagokat komposztáljuk és a komposztot visszajuttatjuk a természetbe. A tárgyainkat olyan sokszor, olyan sokan és olyan hosszú ideig használjuk, amennyire csak lehet. Ez az igazi hulladékmegelőzés.

A Humusz nem kevesebbre vállalkozik, mint hogy megpróbálja a lehető legtöbb olyannulla_hulladek_stand kezdeményezést bemutatni, ami valamilyen formában hozzásegít a hulladék megelőzéséhez, vagyis a környezettudatos fogyasztáshoz a mindennapokban. Számos szervezetet hívtunk meg a héten való közreműködésre. Olyanokat, amelyek közül mindegyik sokat tesz azért, hogy kevesebb legyen a hulladék, és nagyobb a tudatosság. Nem egy közülük példa értékű a közösségépítésben is, éppen abban, amelyből a legnagyobb hiány mutatkozott az elmúlt években. A Nulla Hulladék Héttel megköszönjük munkájukat és mindenkit arra bátorítunk, hogy csatlakozzon a kiváló kezdeményezésekhez, vegye igénybe az általuk felajánlott segítséget, szolgáltatást.
 
A tulsokcucc.hu oldalait naponta fogjuk frissíteni a hét minden napján. Írunk arról, hogy miért jó a cserebere börze, hol lehet adományokat leadni, hová mehetünk, ha elromlik az esernyőnk, hol szerelhetjük meg a bringánkat, mit kezdhetünk a postai reklámanyagokkal és még tengernyi témával találkozhat az odalátogató. A Hét tematikáját a nulla hulladék felé vezető tíz lépésre alapoztuk:

  1. Vigyél magaddal bevásárlólistát, vászontáskát, kosarat! Fogyassz környezettudatosan és közösségben!
  2. Taposd laposra és gyűjtsd szelektíven!
  3. Komposztálj!
  4. Javíttasd meg! Használd újra!
  5. Cseréld el vagy add tovább!
  6. Vásárolj piacon és támogasd a helyi kereskedelmet!
  7. Keresd az újrahasznosított termékeket!
  8. Válaszd a visszaválthatót!
  9. Járj könyvtárba, kölcsönzőbe! Használjátok közösen!
  10. Csökkentsd a postai levélszemetet!
     

Az oldalon megtalálható a Nulla Hulladék Hét eseménynaptára (Résztvevők eseményei és Humuszos események) is, amelyben a kezdeményezések gazdái által, a hét folyamán szervezett számos esemény található meg. A központi eseményre 2010. november 26-án kerül sor a budapesti Blaha Lujza téren 16-19 óra között. A téren számos résztvevő lesz kint a standjával, lesz Nulla Hulladék kiállítás és fordított bolt, bringás javítóműhely és kőleves főzés adományozóknak. A program a Corvintetőn folytatódik, ahol kisfilmek vetítése mellett kiselőadások és a redizájnos Kreatív Műhelyek Estjére várunk mindenkit.

A program közreműködői, a „jó kezdeményezők”:

ADHAT.hu (NIOK)
Alsóerdősori Bárdos Lajos Általános Iskola és Gimnázium
BAKCSO
BME Egyetemi Zöld Kör
Budapesti Művelődési Központ
Bringakonyha
Komposztfórum Magyarország Egyesület
Budapesti Önkéntes Centrum / Korházi Önkéntes Segítőszolgálat
Cellux csoport
Diverziti Egyesület
E-Misszió Egyesület
ELTE Környezettudományi Klub
Fővárosi Szabó Ervin könyvtár
Gaja Egyesület
GATE Zöld Klub Egyesület
Greenpeace
Kétesáruk.hu
Kétker-Étkem
Körösök Völgye Naturpark Egyesület
Magyar Környezeti Nevelési Egyesület
Messzelátó Egyesület
Moccantó Egyesület
Öko Kreatívságok blog
Ökocsiga Játszóház
ÖkoKör-Te
Öko-Pack
Öko-Piac-Tér Freeblog
Ökoszolgálat – Zöld Zug webáruház
Retextil Alapítvány
Suska Kör
Szatyor Bevásárlóközösség
Szent István Gimnázium
Szebb Környezetünkért Egyesület
Szórólaponline.hu
Szövetség az Élő Tiszáért Egyesület
TITOK Klub
www.tudatoslet.hu
Tudatos Vásárlók Egyesülete
Újpesti Pedagógiai Szolgáltató Központ
Védegylet
www.szelektiv.hu
Zöld Fiatalok Egyesülete
Zöld Ernyő
ZöldBolt
ZöldÖvezet Társulás
Zöldpolc webáruház

Forrás: www.humusz.hu

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

24 éve hiába várták haza szülei - megtalálták a 2000-ben eltűnt kisfiú, Till Tamás holttestét

24 éve hiába várták haza szülei - megtalálták a 2000-ben eltűnt kisfiú, Till Tamás holttestét

A cikk a nyugalom megzavarására alkalmas, csak erős idegzetűek olvassanak tovább. Till Tamás 11 éves volt, amikor 2000-ben egy vadasparkba indult - de már sosem ért haza. Szüleinek 24 évet kellett várniuk arra, hogy kiderüljön, mi történt gyermekükkel. Holttestét most megtalálták, és ezzel sokkoló történetre derült fény.
Milyen hormonális betegségek okozhatnak elhízást?

Milyen hormonális betegségek okozhatnak elhízást?

A testsúlygyarapodásnak legtöbbször természetes oka van: több energiát viszünk be, mint amennyit leadunk. De vannak bizonyos jelek, amelyek arra utalhatnak, hogy hormonális háttere lehet a hízásnak - elsősorban ilyen, ha más okkal nem magyarázható a testsúly növekedése. Dr. Mutnéfalvy Zoltán, az Endokrinközpont endokrinológusa, kóros elhízásra szakosodott specialista azokat a gyakoribb endokrinológiai betegségeket vette számba, amelyek hízást okozhatnak.
Célba ért: 1993 km-t tekert Szentestől Párizsig az olimpiára Laci bácsi, a 80 éves nyugdíjas tesitanár

Célba ért: 1993 km-t tekert Szentestől Párizsig az olimpiára Laci bácsi, a 80 éves nyugdíjas tesitanár

Cseuz László 16 nap alatt érkezett meg Párizsba, a nyári olimpiai játékok helyszínére péntek délután.
Szabad-e hepatitiszes betegnek alkoholt innia?

Szabad-e hepatitiszes betegnek alkoholt innia?

Az alkohol alapvetően toxikus hatással bír a májra, és a korábbi, szívesen hangoztatott mondásokkal ellentétben, mára bebizonyosodott, hogy nincs is még egészségesnek mondható alkoholmennyiség. Mindez nem jelenti azt, hogy alkalmanként nem lehet koccintani egy-egy pohárral, de májbetegséggel élőknek nagyon körültekintőnek kell lenniük ezen a téren. Dr. Németh Alíz, a Hepatológiai Központ hepatológusa, gasztroenterológus arról beszélt, van-e olyan mennyiség, amit még elfogyaszthatnak a hepatitiszes betegek, befolyásolja-e ez a kezelést, illetve milyen tünetek esetén kell mindenképpen orvoshoz fordulni.
Ingyenes programok augusztus 20-án Budapesten és vidéken

Ingyenes programok augusztus 20-án Budapesten és vidéken

Augusztus 20. Magyarország egyik legnagyobb ünnepe, amely az államalapítást és Szent Istvánt, az ország első királyát ünnepli. Ezen a napon országszerte színes és változatos programok várják az érdeklődőket, a hagyományőrző eseményektől kezdve a kulturális rendezvényeken át a látványos tűzijátékokig. Mutatunk néhány ingyenes programot Budapesten és vidéken, amelyekre ellátogatva tartalmas és érdekes napot tölthet együtt a család.
A szerkesztő ajánlja