SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Már működik az Egyenlő Bánásmód Hatóság

Családinet [cikkei] - 2005-02-23
Februártól hatósághoz fordulhatnak azok, akiket megítélésük szerint diszkrimináció ért nemük, életkoruk, származásuk vagy egyéb tulajdonságaik miatt.
Már működik az Egyenlő Bánásmód Hatóság

Az Egyenlő Bánásmód Hatóság legfeljebb 75 napon belül meghozza határozatát, amit a kiszabott pénzbírság mellett akár nyilvánosságra is hozhat.  

Február elsejével megkezdte munkáját a 2003-ban elfogadott egyenlő bánásmódról szóló törvény által létrehozott Egyenlő Bánásmód Hatóság. A hatóság az egyenlő bánásmód követelményének megsértése miatt a sértett kérelmére vagy hivatalból indíthat eljárást, és ha a sérelem beigazolódik, 50 ezertől 6 millió forintig terjedő bírságot szabhat ki. Az Egyenlő Bánásmód Hatóság a kormány irányítása és az esélyegyenlőségi miniszter felügyelete alatt, független hivatalként működik. Idén 147,5 millió forint áll a hatóság rendelkezésére.  
 
Demeter Judit: A sértett akár levélben, személyesen vagy telefonon is felkeresheti a hivatalt
Fotó: Magyarország.hu
 
- Az állam feladata, hogy a területén lévő embereket megvédje az emberi méltóságot sértő magatartásokkal szemben. Ehhez azonban nemcsak tiltó szabályokat kell hoznia, hanem a szabályok érvényesítéséhez a megfelelő intézményeket kell működtetnie. Nem az egyetlen, de reményeim szerint az egyik ilyen intézmény lesz az Egyenlő Bánásmód Hatóság - vallja Demeter Judit , a hivatal elnöke.  
Családi állapot miatt is tilos a megkülönböztetés  
Az egyenlő bánásmódról szóló törvény értelmében jogsértést követ el az, aki más személyhez vagy csoporthoz képest kedvezőtlen bánásmódban részesít valakit a törvényben felsorolt tulajdonsága miatt. A legismertebb diszkriminációhoz vezető tulajdonságok - származás, fogyatékosság, vallási vagy világnézeti meggyőződés - mellett olyan esetek is a törvény hatálya alá tartoznak, amikor valakit azért ér hátrányos megkülönböztetés, mert kisgyermeket nevel, mert 50 év feletti, vagy mert valamely kisebbséghez tartozik.
A hatóság elérhetősége
Budapest V. kerület, Vigadó u. 6.
Postacím: 1051 Budapest, Vigadó u. 6.
Telefon: 235-4509, 235-4507
E-mail cím: ebh@icsszem.hu  
 
A sértett bármilyen úton - levélben, személyesen, esetleg telefonon - felkeresheti a hivatalt. Ahhoz, hogy eljárás induljon, le kell írnia az eset körülményeit, és ki kell jelentenie, véleménye szerint őt melyik - a törvényben meghatározott - tulajdonsága miatt érte kedvezőtlen elbánás.  
Demeter Judit szerint a törvény világos kategóriákat ad meg: nem indítható eljárás, amennyiben nem konkrét esetről van szó. Egy újsághirdetés alapján például - ahol kizárólag nemdohányzó munkatársat keres egy magánvállalkozás - nem indulhat eljárás, csak ha valaki bizonyítani tudja, hogy azért nem vették fel az adott munkahelyre, mert dohányzik.  
Mindkét félnek bizonyítania kell  
Az eljárás során mindkét félnek bizonyítania kell állítását: azaz a sértettnek, hogy valóban kedvezőtlen elbánásban részesült, a vádlott szervezetnek pedig, hogy nem történt diszkrimináció, illetve ha hátrányos helyzetbe került a sértett, az nem a törvényben meghatározott tulajdonsága miatt történt.  
Az Egyenlő Bánásmód Hatóság a törvény értelmében nemcsak kérelemre, hanem hivatalból is ellenőrizheti bizonyos állami intézmények gyakorlatát. Az állami, önkormányzati szervezetek, fegyveres erők, rendvédelmi szervek, közszolgáltatók, oktatási, szociális, gyermekvédelmi, művelődési, egészségügyi szolgáltatást nyújtó intézmények, pártok esetében kérelem nélkül is indíthat eljárást.  
Az eljárás során a hatóság tesztelheti is a jogsértéssel vádolt szervezetet, személyt. Egy, a sértettel megegyező tulajdonságokkal rendelkező megbízott útján egyértelmű adatokat gyűjthet arról, milyen elbánásban részesülhetett a panasztevő, és ezeket bizonyítékként használhatja fel.  
Hetvenöt napon belül dönt a hivatal  
- Nem tudtunk olyan előzetes hatástanulmányt készíteni, mely alapján pontosan tudhatnánk, hány ügye lesz a hatóságnak. A megelőlegezett bizalom jelének tartjuk, hogy már megalakulása előtt sokan érdeklődtek a
 
Demeter Judit: A legkomolyabb szankció a nyilvánosság
Fotó: Magyarország.hu
munkánk iránt - mondta el Demeter Judit. Ezek a kérelmek azonban a legtöbbször általános problémákra mutatnak, arra például, hogy 45-50 év felett nehezebb elhelyezkedni a munkaerőpiacon.  
Bármekkora ügyfélforgalmat kell is kezelnie majd a hatóságnak, a kérelem beérkezésétől számított hetvenöt napon belül meg kell hoznia döntését. Rövidebb idő alatt köteles határozatot hozni, ha az ügyfél kiskorú, illetve ha az eljárást ombudsman vagy az ügyész kezdeményezte. Az eljárást gyorsíthatja, ha a beérkező kérelem konkrét adatokat tartalmaz.  
A hatóság nyilvánosságra hozhatja az elmarasztalt szervezet nevét  
Ha bebizonyosodik a diszkrimináció, a hivatal elrendelheti a jogsértő gyakorlat megszüntetését, bírságot szabhat ki, vagy külön törvényben meghatározott szankciót alkalmazhat. Az ötvenezer és hat millió forint között megítélhető bírságot a jogsértő a Köztársasági Esélyegyenlőségi Program részére kell megfizetnie.  
A hivatal vezetője szerint a hatóság legerősebb eszköze a nyilvánosság. Az eljárások ugyanis a felek kérésére titkosak lehetnek, jogsértés esetén azonban a hatóság dönthet úgy, hogy nyilvánosságra hozza az esetet, ekkor valamennyi adat, így a jogsértő vállalat, szervezet vagy személye is kiderülhet.  
Továbbra is megkereshetőek egyéb közigazgatási hatóságok  
Az egyenlő bánásmód követelményének megsértése miatt a továbbiakban sem egyedül az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz lehet fordulni. A legtöbb területen saját hatóság működik, így a foglalkoztatással kapcsolatos diszkriminációval például továbbra is megkereshetőek a munkavédelmi felügyelőség szervei. A hatóság és más közigazgatási szervek ugyanakkor kölcsönösen tájékoztatják egymást a náluk megindult eljárásokról a párhuzamos vizsgálatok elkerülése érdekében.  
Hattagú tanácsadó testület segíti a hatóság munkáját  
Az Egyenlő Bánásmód Hatóságot - a hatósági eljárás kivételével - valamennyi feladatában segíti a hivatal mellett működő hattagú tanácsadó testület. A testület három tagjának felkérésére az esélyegyenlőségi miniszter, három tagjának felkérésére pedig az igazságügyi miniszter tesz javaslatot a miniszterelnöknek.  
A tanácsadó testület így részt vesz az egyenlő bánásmódot érintő jogszabályok véleményezésében, kezdeményezésében, a közvélemény tájékoztatásában, a civil szervezetekkel való együttműködés elősegítésében, nemzeti és nemzetközi jelentések elkészítésében, véleményezésében. A testület tagjairól a héten megkezdődött az egyeztetés a társadalmi és civil szervezetekkel.  

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)
A szerkesztő ajánlja