A kábítószerekkel, kábító hatású anyagokkal való visszaélés nem újkeletű. Az ember már ősidők óta törekedett a szellemi és testi jólét utáni vágya kielégítésére. A primitív ősember miközben félelmének oldására különböző növényeket, azok főzeteit, gőzeit használta, észrevette, hogy közülük nem egy részegséget, gyönyörködtető kábulatot, színes álomvilágot teremtett. Náluk az egészség - betegség és az orvoslás játszotta az egyik fő szerepet, mely összefonódott a mitológia, a vallás, a kultikus hitek szövevényeivel. Ezek titkát csak a beavatottak (varázslók, sámánok, bálványistenek papjai) ismerték. Ők határozták meg a "varázsital" adagját, és a titkot "hét pecsét alatt" őrizték. Ez volt az oka pl. annak, hogy néhány mexikói hallucinogén növény hatóanyagát csak az 1950-es években sikerült meghatározniuk a kutatóknak.
  Az első kábítószer-élvezők mostoha természeti körülmények között élő népek voltak. Az Andok indiánjai, az indiai páriák (a kasztokon kívül álló, elnyomott személyek), vagy a kínai kulik (teherhordó napszámosok) nehéz életkörülményeik elviselhetőbbé tételére használták a drogokat tartalmazó növényeket, amelyek levelei, gyümölcsei és főzetei színes álmokat adtak, vagy éppen élénkítették ill. csökkentették a kínos éhséget.
  Az ember társas, társadalmi lény, ezért természetéhez tartozik a boldogság, a sikerek, a szeretet utáni vágy. Ennek eléréséhez azonban bizonyos belső erő, részvétel is szükséges. Csak akkor éri el, ha saját maga is aktívan tesz érte. A passzívak, a gyenge akaratúak azt hiszik, hogy ha a kábítószerhez nyúlnak, könnyen megkapják mindezt. A "csalfa szép lány" elvezeti őket az általuk keresett világba. Ez önámítás, szemfényvesztés! A nem a reális valósághoz igazított, hanem a képzeletben kialakított vágyak, az álomvilág előbb-utóbb csalódást okoz.

  A lejtőn elindulva pedig nincs megállás, s a lejtő neve a pusztulás.

Fotó: the3cats / pixabay