Anyának lenni - az elvárások kereszttüzében

Mikor találkozhatunk először az elvárásokkal? Tegyük fel, nem sikerül elsőre teherbe esnünk. Már ekkor elindulhat bennünk a később a gyermek növekedésével, fejlődésével csak erősödő viszonyítási kényszer a többi anyukához képest: „Mi tart ennyi ideig? Másoknak miért jön össze rögtön vagy maximum 1-2 hónap alatt? Pláne azoknak, akik nem is akarják?” „Mi a gond velem?”

Amikor aztán végre ott a bizonyíték, hogy várandósok vagyunk, máris készülünk a picire, megbeszéljük magunkkal és a párunkkal, mit hogyan fogunk csinálni. A lehető legtöbb dolognak utána akarunk olvasni, hogy mindent megtehessünk gyermekünk egészségéért, boldogságáért. Sokféle irány és elképzelés létezik a gyereknevelésről, ahány szerző, annyiféle vélemény. Szakemberek, újságírók, kezdő és gyakorló anyukák illetve apukák, bloggerek, fórumokon mély meggyőződéssel posztolók, csevegő csoportokban magabiztosan hozzászólók, és bővíthetném még a sort, hányan írnak arról, mit és hogyan kell feltétlenül csinálni ahhoz, hogy boldog család legyünk.
 

Gyakran előfordul, hogy a fókusz a következő: mindent úgy csináljunk, ahogy az a babának jó. De egyvalamit elfelejtünk részletesebben körbejárni: mi az, ami az anyukának is komfortos.

Hogy tudunk édesanyaként annak a rengeteg elvárásnak megfelelni, ami a különböző csatornából záporozik felénk, és mindezek mellett miként tudjuk elfogadni, hogy nem vagyunk tökéletes anyukák, csak elég jók, ahogy azt Donald Winnicott először megfogalmazta?

A legnagyobb elvárást ugyanis nem más, mint saját magunk támasztjuk önmagunkkal, az anyaszerepünkkel szemben. Hiszen mindent tökéletesen, felkészülten akarunk csinálni – pláne, ha ez az életünk más területén is jellemző ránk. Sok mindennek utánaolvasunk, beszélgetünk szakemberekkel, gyakorló szülőkkel, a párunkkal is átrágjuk a buktatókat, tudjuk, hogy mit szeretnénk, és mi az, amit szívesen elkerülnénk.

A valóság azonban nem mindig egyezik meg az elképzelésekkel, a szakirodalomban leírtakkal. Nem biztos, hogy a gyermekünk mindenre úgy reagál, ahogy azt megfogalmazták, és hogy tudunk az adott helyzethez „az előírtak szerint” alkalmazkodni. Mindez elbizonytalaníthat minket abban, hogy valóban jók vagyunk-e az anyaszerepünkben, hogy meg tudunk-e birkózni ezekkel a teljesen új feladatokkal. Mindez negatív hatással lehet az önbizalmunkra, a gyermekünkkel épphogy csak alakuló kapcsolatunkra, a kötődés kialakulására is.

Mi minden befolyásolhatja egy nő önbizalmát, kompetencia érzését, amikor a legjobbat akarja a babájának és ennek utána is szeretne járni?
 

Információszerzési csatornák a XXI. században, avagy a befolyásoló környezet

Család

Első tapasztalatunk az anyaságról a saját édesanyánktól származik. Ha egyszerűsíteni akarjuk a helyzetet, ez lehet jó és lehet rossz élmény, de bármilyen is az ezirányú tapasztalat, befolyásolja az anyaképünket, a magunkkal, mint anyával szemben támasztott elvárást.

Az édesanyánkkal csecsemőkorunkban kialakult kötődés típusa, a későbbi esetleg sikertelen leválás az édesanyáról és a generációs különbségek is szülhetnek ellentétet. Sokféle szempontból másként vélekedtek az anyaságról, a gyereknevelésről 20-30-40 évvel ezelőtt.
 

Egy családban sok mindennek és mindenkinek kell megfelelni. Vagy azért, mert a szüleink is így csinálták vagy pont azért, mert ők nem így csinálták.

Amikor egy nőből anya válik, egy új életszakaszba lép. Ez nagy kihívás nemcsak a teljesen új szerep és a teljesen új feladatok miatt, hanem önismereti szempontból is. Ebben a bizonytalanságban minden külső megnyilvánulás lehet erőforrás vagy épp nehezítő tényező.

Nagy szerepe van ilyenkor az édesapának az anyukához, a gyermekhez való odafordulásban. Egy gyermek nélküli stabil kapcsolat is rengeteg kihívás elé néz, a pici megszületésével pedig egy új életciklus kezdődik az összeköltözés, házasságkötés utáni időszakot követve. Megváltoznak a szerepek, férj-feleségből anya és apa is lesznek egyszerre, érzelmileg is teljesen új helyzet mindkét szülőnek.
 

Megszűnik a kölcsönös, egymás számára kitüntető személyes fontosság, a gyermek "kontrollálja és befolyásolja” élethelyzetüket, külső kapcsolataikat és intim életüket.

Megoldást kell találni eddig ismeretlen helyzetekre (nem pihennek eleget, túl sok a családi feladat, erősen beszűkül a külvilággal való kapcsolat).

Egy édesanyának a támogató közeg óriási erőforrással bír, főként, ha ez a párja felől érkezik felé. Menedék lehet a környezetből érkező stressz elől, elősegítheti a tanulást és a növekedést. A házastárs felszínre segítheti társa legjobb tulajdonságait, de előhozhatja a negatív oldalát is. Előfordulhat, hogy puszta jóindulatból az élettárs fontosnak tartja a másik okítását vagy megmentését, és ezzel, ha tudattalanul is, de egyben alkalmatlannak is minősíti őt. Elfogadás helyett új elvárásokat támaszt a másik felé, melyek ilyenkor egy kismamánál felerősödve csapódnak le.

Segítség lehet, ha a párnak van közös elképzelése a gyermek(e)kel bővülő jövőjükről, ha meg tudják beszélni, milyen mintákat hoztak a családjukból, ezekben mi a közös és mi az eltérő, milyen közös elveket követnek majd, mennyire akarnak támaszkodni a nagyszülőkre. A részletes „tervezést” is felülírják azonban az éles helyzetek, ezek kezelésére nagy segítség, ha van a párnak elképzelése a közös problémamegoldásra és nyitottság az őszinte beszélgetésre, szükség esetén a segítségkérésre.

A nagymama segítsége lehet tényleges támogatás, de negatív élmény (kirekesztés az anyai szerepből, negatív kritika) is, ami újra csak megrendíti az anyuka saját kompetencia érzését.

Bármely családtag reakciója befolyásolja az anyuka önmagáról, az anyaságáról alkotott érzéseit, élményeit, amelyek ebben a bizonytalansággal teli, hormonok által erősen befolyásolt időszakban felerősödnek.

Az anyuka és az új, szűkebb, illetve tágabb értelemben vett család számára ilyenkor kifejezetten fontossá válnak a család támogató funkciói: érzelmileg támogathat, segítséget nyújthat, biztonságos közeget biztosíthat, ahol a kismama lazíthat, kipihenheti magát és őszintén beszélhet a problémáiról anélkül, hogy elítélnék vagy bírálnák, levezetheti a feszültségét, frusztráltságát.
 

Barátok, ismerősök

Az anyukának az önmagával, anyai teljesítményével, illetve kisbabája viselkedésével kapcsolatban felmerült kételyei folyamatosan jelen vannak. Ezek kérdésként történő megfogalmazása, és az ezekre barátok, ismerősök által adott válasz nagyban függ attól, mennyire mély, őszinte az adott kapcsolat. Szerencsés esetben a valódi tapasztalatok és érzések cserélnek gazdát, de ezek átemelése a mindennapokba mindig nagyban függ a szülők egyetértésétől, személyiségük fejlettségétől, meggyőződésüktől, a gyermek habitusától.

Rosszabb esetben a barátok, ismerősök válasza nem tükrözi a valóságot, mert a megkérdezett szégyelli magát az elkövetett „hibákért”, anyai szerepben megnyilvánuló reakcióit kudarcként éli meg, amit nem szívesen oszt meg mással, inkább a tökéletes, vágyott anya képet szeretné láttatni.
 

Kismamás, kisgyermekes internetes oldalak

Sok a hasznos, szakmailag megalapozott cikk, de az egyéni problémákra nem minden esetben kap választ a bizonytalan anyuka. Sokszor csak példa esetről van szó, és nem biztos, hogy minden gyerek, minden anyuka ugyanúgy reagál egy adott helyzetben. Ez tovább erősítheti a kezdő anyuka önbizalomhiányát: az én gyerekem miért nem így viselkedik? Mit csinálok rosszul? Mi a baj velem?
 

Fórumok, csevegő csoportok

Ezeken a platformokon számtalan típusú és gondolkodású ember, meggyőződés megtalálható. A legszélsőségesebb, ellentmondást nem tűrő vélemények záporával találhatja szembe magát egy kezdő édesanya. Sokszor sajnos az egészen abszurd, hozzá nem értő, ellenben óriási magabiztosságot sugalló, több esetben bántó, kegyetlen ítéletek sem ritkák. Ezek a bizonytalan anyukákat még inkább elrettentik attól, hogy kérdezzenek vagy beszéljenek az igazi problémáikról, érzéseikről. Arra viszont tökéletesen alkalmasak, hogy egy kételyekkel amúgy is elárasztott anyuka tele legyen bűntudattal, mert nem csinálja tökéletesen, úgy, ahogy azt a közösség elvárja tőle.
 

Google „a barátom” és a szakirodalom

Ha szüléssel, babavárással, babagondozással kapcsolatos szakirodalmat keresünk, rengeteg olyan könyvajánlást találunk az interneten, amit „feltétlenül” el kell olvasni egy anyukának ahhoz, hogy tájékozott legyen a szülés, az anyaság, az elégedett baba- és gyerekkor rejtelmeiben. De vajon mi az oka annak, hogy ezeket a könyveket kiemeli számunkra a kereső oldal: marketing vagy szakmai szempont? Elméleti vagy gyakorlati tudást szerezhetünk meg elolvasásukkal kezdő anyukaként? Kapunk-e általuk olyan tapasztalatot, amit be tudunk építeni a mindennapjainkba, gondolva itt mind a lelki, mind a gyakorlati területekre. Hogyan, mi alapján szűrjük ki a leghasznosabb információkat, amik segíthetnek minket az anyává válás útján?

Összességében nézve a hallott, látott, olvasott információk alapján egy nőben könnyen kialakulhat a nem valós anyakép, megnövekedett elvárásokkal önmagával szemben.
 

Ahogyan egyre nagyobb teret kap az információszerzési lehetőség,  egyre több irányból nézhetünk farkasszemet a „jó anyasággal” kapcsolatos mítoszokkal. Az ítéletek csak úgy záporoznak felénk a tökéletes anyaságért folyó versenyben, és könnyen úgy járhatunk, mint az egyszeri ember a szamárral: sosem tudunk megfelelni, jutalmunk csakis bűntudat lehet.

Az anyává válás amúgy is sok lélektani- és hormonális kihívással járó időszakában különösen nehéz megfelelni ennyiféle, ilyen sok irányból érkező, egymásnak sokszor ellentmondó elvárásnak, és megtalálni, mi jelent igazi támogatást az édesanyának és gyermekének.

Mi lehet a megoldás?

Külső, független valóság megkeresése: ha úgy érezzük, hogy nem vagyunk „jó anyák”, mert nem tudunk megfelelni a felénk támasztott elvárásoknak, beszélgessünk olyan ismerősökkel, akik segítenek az egyéni érzéseinktől és a túlzott elképzeléseinktől megtisztított valóság megtalálásában.

Saját igényeink megfogalmazása: női szerepeink közül csak egyik az anya szerep. Jogos igényünk, hogy másra is szakítsunk időt, legyen ez bármilyen „énidő”, ami nem járhat kézen fogva bűntudattal. Ha van időnk magunkra, nyugodtabbak, türelmesebbek, kiegyensúlyozottabbak leszünk. Ilyen állapotban könnyebben lendülünk át a máskor végtelennek tűnő napi teendőkön, és ez gyermekünk hangulatát is nagyban befolyásolja. A mókuskerékből való kiszakadás segít abban, hogy más szemmel nézzünk magunkra és a problémáinkra.

Határaink felismerése, önismeret és önelfogadás: ha úgy érezzük, hogy a jelenlegi állapot nem tartható, de nem tudunk/merünk beszélni a problémáinkról hozzánk közel álló személyekkel, mert félünk a megbélyegzéstől, attól, hogy gyengének és alkalmatlannak tartanak bennünket; hogy kiderül, mennyire „rossz anyák” vagyunk, kérjünk szakmai segítséget. Egy segítőnél, elfogadó légkörben eltöltött „énidő” sokat segíthet abban, hogy el tudjuk fogadni saját tökéletlenségünket, és ezzel együtt is szeretni tudjuk magunkat.

Egy magában biztos, egészséges önértékeléssel rendelkező anyuka könnyebben találja meg a körülötte zajló versengésben, mi a sajátja, mi az, amit követnie érdemes gyermeke és saját maga lelki egészségének érdekében.

Indexkép: Photo by Lisa from Pexels

Felhasznált irodalom

• Pável, M. (2008). Életesemények lelki zavarai I. Budapest, Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézet, Párbeszéd (Dialógus) Alapítvány 
• Kast, V. (1992): Apák lányok, anyák fiúk. Budapest, Park Kiadó
• Minuchin, S. (2005). Családok és családterápia 1974. Budapest, Animula Kiadó
• Dr. Bakó, T. (2012). Verem mélyén. Budapest, Psycho Art Kiadó
• Gerevich, J. (1989). Közösségi mentálhigiéné. Komlósi Piroska: A család támogató és károsító hatásai a családtagok lelki egészségére. Budapest, Gondolat Könyvkiadó
• Dr. Buda, B. (1986). A közvetlen emberi kommunikáció szabályszerűségei. Budapest, Animula Kiadó