Rejtélyesen tűnt el a Margitszigetről: 14 éve várja haza családja Ackermann Dávidot

Történetek, melyek nem érnek véget Ackermann Dávid eltűnése óta

14 éve várja haza a családja

Ackermann Dávid 2009. szeptember 11-én este tűnt el, 14 hosszú, gyötrelmes évvel ezelőtt. Szülei ma is aktívan keresik a fiukat, a Dávid megtalálására létrehozott honlap folyamatosan aktív, a telefonszámok frissek, és az egymillió forintos nyomravezetői díj még mindig arra vár, hogy valaki segítsen Dávid nyomára bukkanni.

Dávid kutyája az eltűnése után nem volt hajlandó táplálékot elfogadni, és fiatal kora ellenére pár héttel a gazdája eltűnése után elpusztult. Az eltűnt fiú családja azóta egy hasonló fajtájú kutyát fogadott örökbe, hogy Dávidot akkor is egy golden retriver kutya várja a kapuban, ha ma este érkezne haza.

Dávid 2009-ben fejezte be a szakközépiskolát, de úgy tervezte, hogy még két évet ott tölt majd környezetvédelmi szakirányon, és technikusi végzettséget szerez. Sportos fiú volt, úszott, birkózott, kutyája és tengerimalaca is volt, mindig örömmel gondoskodott az állatairól. Azon a bizonyos őszi napon barna-khaki színű kockás farmert viselt hatalmas oldalzsebekkel, fehér pólót, egy kapucnis pulóvert, és az mp3 lejátszóját vitte magával a kedvenc zenéivel. Kék szemű, szőke hajú, vékony, magas fiú, aki arra készül, hogy a barátaival és a szerelmével töltse a délutánt…
 

Kép: https://ackermann-family.hu/
 

Dávidnak – akit barátai Aksi néven becéztek – aznap csak négy órája volt. Kora délután az akkori közösségi hálón kezdte el szervezni, hogy baráti társaságával az estét a Margitszigeten töltsék, majd később ellátogassanak az Arc kiállításra, ami abban az évben a „restart” szlogent képviselte.

Dávid „barátnője”, K. Ági (Raszta Ági, ahogy barátai nevezték) akkoriban nyert el egy új-zélandi tanulmányutat, így a találkozó egyben búcsúestnek is ígérkezett. Végül egy héttagú társaság állt össze az estére, melynek szinte minden tagja Ágihoz kötődött, akit viszont Dávid szülei nem is ismertek személyesen. Dávid délután sorra kérte a barátait, hogy csatlakozzanak hozzá, de a körülmények szembefordultak vele: egy barátjának sem volt alkalmas az időpont.

Dávid öt óra tájban indult el a Margitszigetre, és édesanyjával még összetalálkozott a kapuban, puszit is adtak egymásnak. Dávid sietett, de megígérte, hogy estére hazajön, amit egyébként egy kedves üzenetben is megírt.

Ám innentől kezdve a baráti társaság beszámolója és emlékei az estéről meglehetősen zavarossá válnak, tele ellentmondásokkal és megválaszolatlan kérdésekkel. A beszámolók csak addig egyeznek meg, hogy a társaság a Margitsziget egyik Pestre néző mólójára ült le, ott sört és vodkát kortyolgatva beszélgettek, majd elindultak a villamosmegálló felé, ahol viszont Dávid már nem volt velük. Hiánya nem keltett különösebb aggodalmat az immár csak hattagú csapatban, megtorpanás nélkül haladtak tovább az Arc kiállítás felé. Sejthető, hogy fogyasztottak valami tudatmódosítót, amiről később senki nem akart említést tenni, mindössze egy füves cigiről szóltak, amit állítólag körbeadtak.

A társaság fiatalabb tagjai mellé három egyetemista is csatlakozott, akik lazán kapcsolódtak hozzájuk, nem ismerték Dávidot. Későbbi visszaemlékezéseikben Dávid úgy jelenik meg, mint aki szomorú és távolságtartó volt azon az estén, de nem viselkedett szélsőségesen, és megfelelő mentális állapotúnak ítélték őt a látottak alapján.

Ági aznap este sok időt töltött Gábor nevű ismerősével, aki valójában egy előző barátja volt, így az este inkább szólt róluk, mint Dávid és Ági búcsújáról. A mólóról Gábor és Ági indult el először élénken beszélgetve, nem sokat törődve a hátramaradó Dáviddal.

A villamosmegállóhoz vezető lépcsőn Dávid már nem ment föl velük, eltűnt ezen a kb. négy percig tartó szakaszon, ahol szállodák és vendéglátóhelyek követik egymást, nem beszélve a szigetet körülfogó forgalmas futósávról. Úgy vált le a csapatról, mint szükségtelen bővítmény egy egyszerű mondatról.

Arról az egész csapat egységesen nyilatkozott, hogy tömény szeszt ittak, és ez különbözőképpen befolyásolta a tudatállapotukat. Azonban csak a fiatalabbak állították, hogy Dávidnál volt egy flakon, amiben a hallucinogén trombitavirágból készült főzetét tartotta, és az este folyamán azt iszogatta.

Később már senki nem volt biztos ebben a flakonban, Ági elutazott Új-Zélandra, telefonszámot cserélt és Dávid családja számára azóta is elérhetetlen. A trombitavirágos főzet felbukkanása a történetben teljesen meseszerű, azonban a rendőrségi poligráf vizsgálaton Ági minden gond nélkül átment, nem hazudott arról, hogy Dávid lemaradt, ők pedig nem foglalkoztak az eltűnése okaival. Ezt nem tiltja a törvény.

A nyomozás rendkívül nehezen indult meg 

A rendőrségi protokoll előírja, hogy az eltűnés utáni 72 órában csakis a várakozásé a főszerep. 72 óra múlva azonban a sziget kamerafelvételei már törlődtek, a csoport tagjai szétszéledtek.

Másnap reggel a Margit-szigeti rendőrkapitányság előtti padon megtalálták Dávid pénztárcáját az összes iratával, szárazon és sértetlenül, sejtetve azt a következtetést, hogy Dávid nem esett a vízbe. Telefonját szétszedett állapotban egy hajléktalan férfi találta meg a móló lépcsőjén, aki új SIM-kártyát tett bele és új hátlappal látta el, majd öt nap múlva ellopták tőle, és sem a készülék, sem Dávid SIM kártyája nem lett meg többé.

9 nap múlva négy gödöllői egyetemista jelentkezett, akik külön-külön is felismerték Dávidot a fotókról, és azt állították, hogy késő este látták őt félmeztelenül és zavartan mászkálni a szigeten, de nem fogadta el a felajánlott segítséget.

Dávid családja magánnyomozót fogadott, és ezoterikus segítséget is igénybe vettek. Az egész szigetet centiméterenként végigkutatták. Néha felröppent a hír, hogy valaki valahol látta a fiút, de végül minden nyom hamisnak bizonyult.

A rendőrségi profilalkotó program egyértelműen azt igazolta, hogy kizárt a fiú öngyilkossága, és kizárt az is, hogy önszántából tűnt volna el. Bármi baj is érte, az azután történt vele, hogy otthagyták.

Dávid esete azt mondja el nekünk, hogy fiataljainkat meg kell tanítanunk arra, hogy figyeljenek, sőt vigyázzanak egymásra. Indulás előtt mindig mondjuk el nekik: „Ahányan elindultok egy esti bulira, annyian kell hazaérkeznetek.”

Indexkép: https://ackermann-family.hu/