SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Mi az összefüggés a meddőség és a pajzsmirigyműködés között?

Prof. Dr. Balázs Csaba [cikkei] - 2016-09-05
A meddőség és a pajzsmirigyműködés közötti kapcsolat már bizonyított. Ennek az ismerete alapvetően fontos a meddő párok esetében. Szerencsére egyre több baba csodás fényképe kerül fel rendelőnk falára, akiknek a megérkezéséről lemondtak, de így is elkeserít, hogy még mostanában is sok pár, főleg az anyaság csodáját megérni vágyó és gyógyítható beteg keres fel. Az alábbiakkal szeretnék segíteni és reményteli segítséget adni.
Mi az összefüggés a meddőség és a pajzsmirigyműködés között?

A meddőség kialakulásában két fő tényező szerepét bizonyították:
 

  • Hipotireózis, azaz a csökkent pajzsmirigyműködés
  • A pajzsmirigy autoimmun gyulladása

A pajzsmirigy csökkent működése gyakori oka a meddőségnek. A gondot az jelenti, hogy a csökkent működésnek nincsenek feltétlen, ún. „ordító” jelei, hanem alamuszi módon ún. „szubklinikus” formában van jelen. Ez nem csak a tünetek hiányát jelenti, hanem azt is, hogy az egy-egy alkalommal végzett TSH és T3, ill. T4 eredmények nem mindig elegendőek. A helyzete bonyolítja, hogy a szűrővizsgálatokhoz jól használható TSH értékek a várt terhesség esetén célszerű az ún. normál tartománynál alacsonyabb szintre beállítani (0,5-2,5 IU helyett 1,5-0,4 IU közé). Fontos tudni azt is, hogy a TSH mellett más hormon is a kívánttól eltérő lehet (pl. prolactin).  Meddőség esetén feltétlen célszerű a TSH és a pajzsmirigy hormonjainak a vizsgálata.

A helyzetet némileg komplikálja, hogy a csökkent pajzsmirigyműködés hátterében a leggyakoribb autoimmun betegség a Hashimoto thyreoiditis húzódik meg. A krónikus autoimmun gyulladás kezdetben gyakran tünetmentes, de együtt járhat átmenti pajzsmirigy érzékenységgel vagy megnagyobbodással, tömött tapintatú strúmával, esetleg hőemelkedéssel. Következményeként tartós alulműködés is előfordulhat, már a betegség kezdetén. A pajzsmirigy komponensei: a Tireoglobulin és a pajzsmirigy peroxidáz enzim (TPO) elleni antitest mérése fontos. A betegség korai felismerése azért is fontos, mert a tünetmentes forma („szubklinikus”) is jelentős rizikófaktora számos betegségnek, a meddőségnek és a spontán vetéléseknek. Az utóbbi időben derült csak ki, hogy teljesen ép pajzsmirigy (normális TSH) mellett is kialakulhat a meddőség és a korai vetélés, ha autoimmun gyulladás áll fenn.  Ezt leginkább a fentebb említett enzim, a TPO (thyreoidea peroxidáz enzim) elleni antitest jelenléte mutatja, ugyanis ezeknek az antitesteknek szerepük van:
 

Meddőségben, mert
 

  • az infertilis nőkben a TPO elleni antitest 31.8%, a fertilis, egészséges populációban 4.6% volt kimutatható.
  • a TPO elleni antitest pozitívakban akkor is szignifikánsan nagyobb volt az infertilisek aránya, ha a hormon értékeik (hypophysis és perifériás hormonok) fiziológiás tartományban voltak!
     

Vetélésekben, mert
 

  • a TPO elleni antitest pozitívakban a spontán vetélések száma jelentősen magasabb, mint az antitest negatívakban (32% vs. 6%).
  • a 3-szor vagy több alkalommal vetéltek között a magas TPO elleni antitest titerüek száma kétszer nagyobb.
     

Magzati fejlődésben, mert
 

  • a magzat fizikai fejlődése (érése) 19.3%-ban gátolt a TPO elleni antitest pozitív anyákban.
  • a szellemi fejlődés, az IQ érték 10,5 ponttal alacsonyabb a TPO elleni antitest jelenlétében.

Amennyiben az áldott állapot spontán nem jön létre, akkor is a további okokat keressük. Ezek egyike az a petefészek által termelt ún. Anti-Müllerian Hormon (AMH), amelynek mennyisége az életkorral folyamatosan csökken, aktuális szintjéből éppen ezért meg lehet állapítani a petefészek fennmaradó kapacitását, azaz azt, hogy körülbelül mikor „fogynak el” az érett petesejtek. Amennyiben például az AMH értéke alacsony, nincs esélye vagy csak csekély az in vitro fertilizációs (IVF) központokban alkalmazott stimulációs módszernek, azaz egy bizonyos mesterséges megtermékenyítési eljárás sikerének. Az AMH segítségével fiatal korban is meg lehet becsülni az esetleges korai menopauza bekövetkeztének valószínűségét. A hölgyek mintegy 10 százaléka válik az átlagosnál jóval korábban, akár már a huszadik éveik végére (!) terméketlenné, és mivel egyre többen vállalnak gyermeket későbbi életkorban, lényeges a klimax várható időpontjának megismerése. A petefészek kapacitás, ami az éretlen petesejtek számával és minőségével jellemezhető, folyamatosan csökken az életkorral, csökkentve a nők teherbeesési képességét. Az érésre kész petesejtek mennyisége már az élet nagyon korai szakaszában eldől, melyből pubertás korra 300-500 korai fejlődési stádiumban levő „elő alak” marad, amelynek nagy része a fejlődése során elvész, kivéve abban az esetben ha FSH (Follikulus Stimuláló Hormon) stimulálása éri. A túlélő petesejtek közül általában mindössze egy válik dominánssá, ami az LH (Luteinizáló Hormon) hatására megérik (ovuláció). Ez a ciklikus folyamat egészen addig zajlik, amíg a petefészek ki nem merül, tehát a menopauza (klimax) eléréséig. A menopauza előtt a megtermékenyítési képesség jelentősen csökken és a menstruációs ciklus általában rendszertelenné válik. Számos olyan kórképet ismerünk, amely nagyban befolyásolhatja a petefészek működését, például a korai menopauza vagy a policisztás ovárium szindróma (PCOS). Az egyéni petefészek kapacitás (stimulálható petesejt tartalék) meghatározásra általában a ciklus korai szakaszában mért szérum FSH és ösztradiol mérést alkalmazták. Napjainkban egyre jobban elterjed az AMH mérése, mivel ennek a hormonnak a mennyisége csökken a petesejtek érése során. Ez a specifikus tulajdonsága teszi alkalmassá az AMH-t, hogy az éretlen petesejtek számáról pontos képet alkossunk. Amennyiben a mért szérum AMH értéke alacsony, akkor a petefészek rezervoár kimerült és ekkor a jelenleg ismert, az in-vitro fertilizációs (IVF) centrumokban is alkalmazott stimulációs módszerekkel sem lehet sikert elérni. Ezért egy IVF kezelés előtt mindenképpen érdemes AMH szintet is mérni, hiszen így az ab-ovo sikertelenségre ítélt megtermékenyítési procedúrákat el sem kell kezdeni, megkímélve a betegeket. Az AMH arra is használható, hogy fiatal korban megbecsüljük az esetleges korai menopauza bekövetkeztének valószínűségét egyes nőkben. Az AMH fontos szerepet játszik az embrió nemi differenciálódásában. Nőkben a hormonszint jól jelzi a petefészek működését, információt ad a petefészek tartalékjairól és stimulálhatóságáról. Férfiakban a hormonszint a spermatogenezist jellemzi és előrejelzi az IVF-ben alkalmazott meddőségi eljárás eredményességét.
 

AMH vizsgálat végzésének indikációi:
 

  • női infertilitás
  • petefészek működésének megítélése
  • polycystás ovárium szindróma (PCOS): ezekben az esetekben magas az AMH
  • petefészek stimulálhatósága
  • petefészek hyperstimulálás (OHSS)
  • IVF előtt
  • menopausa
  • petefészek tumor
  • férfi infertilitás
  • spermatogenezis megítélése
  • ICSI előtt
  • cryptorchidismus
     

Emelkedett AMH szint előfordulása:
 

  • PCOS
  • petefészek granulosa sejtes tumor
  • here tumor (Leydig sejtes)
     

Csökkent AMH szint előfordulása:
 

  • korai menopauza, menopauza
  • petefészek elégtelenség
  • Autoimmun betegségek
  • Pajzsmirigygyulladás
  • csökkent spermatogenezis
  • Az AMH szintje a menstruációs ciklustól független, nőkben életkor függők, a hormonszintek a menopausa felé haladva egyre csökkennek, a menopausában mérhetetlenül alacsonnyá válnak.
     

Hormon szintek és meddőség összefüggései:
 

0.22-12.0 ng/ml fertilis fázisban mért értékek
<0.21 ng/ml kimerült ovárium
0.21-0.44 ng/ml csökkent válaszképesség (low responder)
>7.9 ng/ml PCOS valószínű
                1. táblázat (Bispink 2006)


Az elmúlt hónapokban közölték, hogy a csökkent pajzsmirigyműködés egyik (!) paramétere a TSH, az anti-TPO  és  az AMH szint között kapcsolta van {Weghofer et al. Reproductive Biology and Endocrinology (2016) 14:26 DOI 10.1186/s12958-016-0162-0}

Ismertté vált az is, hogy a petesejt minősége is függ a pajzsmirigy állapotától. 431 embrió minőségét határozták meg a beültetés előtt és egyértelmű volt az összefüggés a TSH (FT4 és FT3) és az embriók minősége között. Ez azt jelenti, hogy a pajzsmirigy működésének, gyulladásának szerepe van a meddőség, a korai vetélések létrejöttében (1. ábra)


Ez a hír azért jó, mivel azt sugallja és teszi lehetővé, hogy az alacsony AMH szint a pajzsmirigy megfelelő kezelésével emelhető és a várt gyermekáldás elérhető (miként a csodás ikrek esetében is történt).

 

Prof. Dr. Balázs Csaba


Prof. Dr. Balázs Csaba
Endokrinológus

A Budai Endokrinközpont specialistája "endokrinológia" témakörben
Kérem, tegye fel kérdéseit, készséggel válaszolok Önnek! Bizalmát köszönöm!

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)
A szerkesztő ajánlja