SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Mit játsszunk 2-3 éves kor között?

Családinet [cikkei] - 2018-11-20
Jó, ha van mindig a tarsolyunkban néhány játékötlet a borús, esős őszi és a közelgő hideg téli nappalokra. Licsár Szilvia pedagógus, a Játékliget szakértője ebben nyújt segítséget.
Mit játsszunk 2-3 éves kor között?

2 és 3 éves koruk között a gyerekek rengeteg változáson mennek keresztül. A mozgásuk sokat ügyesedik, egyre több szót ismernek, beszédük egyre választékosabb. Megjelenik a dolgok működése iránti kíváncsiság, a „miért? korszak” sajátossága, hogy csak úgy záporoznak felénk a világ dolgaival kapcsolatos kérdéseik. Az egymás mellett játszást egyre inkább felváltja az egymással játszás, a barátkozás. Képzeletük és kreativitásuk szárnyal, s ez egyértelműen megjelenik a játékaikban is.
 

Szerepjáték

Kellékek segítségével szívesen utánozza a való életben látott mintákat. Megeteti, fürdeti a játékbabákat, megszereli a játékautót. Az sem baj, ha nincs épp kéznél a szükséges eszköz játék változata, akár egy kerek párna is helyettesítheti a pizzát a játékban, vagy építőkockákból is remek szülinapi tortát alkothat. A játékba mi is beszállhatunk, ha jóízűen falatozunk a tortából, de a megfelelő kérdésekkel is támogathatjuk a képzelőerő kibontakozását. Például ha egy játékbusszal játszik, kérdezzük meg merre megy, milyen a forgalom, zsúfolt-e a busz, felveszi-e a megállóban ácsorgó játékfigurákat.

 

Problémamegoldás


Egyik dobozból a másikba átpakolni a játékautókat, a kirakóst a helyére illeszteni vagy az ágy alá gurult játékot egy bot segítségével elérni – ezek mind próbára teszik a gyermeket, ám 2 és 3 éves kor között egyre ügyesebben oldják meg az ilyen összetett gondolkodást igénylő helyzeteket. Ebben az időszakban lesznek népszerűek a memóriajátékok. A pakolás, a tárgyak válogatási iránti szenvedélyüket pedig kihasználhatjuk a gyerekszobában is. Ha egy rajzot teszünk a dobozokra/kosarakra, akkor ő képes a megfelelő helyre tenni az autókat, építőelemeket és egyéb játékokat.
Kép: Berzin/Pixabay

 

Beszédfejlődés


2 és 3 éves kor között a gyermekek beszéde jelentős változáson megy keresztül, egyre tisztábban és változatosabban beszélnek. Ennek köszönhetően már képes az egyszerűbb kérések teljesítésére. Ezt gyakorolhatjuk, ha szókincsfejlesztéssel összekötve adunk neki feladatokat is, például fürdés közben mossa meg a pocakját, vagy habozza be a kezeit. Egyre inkább értik a meséket, össze tudják kapcsolni a hallott szavakat a mesekönyvek illusztrációin látható történésekkel. Ilyenkor érdemes a mesétől függetlenül is, kérdéseinkkel segítve beszélgetni a látott képekről.



Finommotorika


A kis kezek egyre ügyesebbek és erősebbek. Képesek már nem csak az öklébe szorítva, hanem két ujj között tartva is megfogni egy zsírkrétát. Szívesen csipeget étkezésnél is, ezt az új mozdulatot gyakorolva. Továbbra is kedvelt időtöltés a gyurma, ami egyúttal remekül fejleszti tovább a finommotorikai képességeket, ezért hagyjuk minél többet gyúrni, formázni. Bátorítsuk, hogy kísérletezzen a rajzolással, színekkel, akár ujjfestékkel is. Minél nagyobb papírt biztosítsunk ehhez, illetve kimosható filctollat is érdemes beszerezni, mert a munka hevében előfordulhat, hogy a színek az asztalon, ruhán is nyomot hagynak.
Kép:andreahamilton264/Pixabay


Milyen játékokat érdemes beszereznünk ebben az időszakban?

- plüssállatok, ujjbábok
- babák és kiegészítők (pl. játéktakaró, cumisüveg)
- játékkonyha kiegészítők (pl. ételek, edények)
- belül üres (játékfigurákkal, szállítmánnyal megpakolható) autó, teherautó, busz,
- építőkocka, puzzle, memóriajáték
- képeskönyvek
- kimosható filctoll, gyurma.

Forrás: www.jatekliget.hu
Indexkép:Design_Miss_C/Pixabay

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)
A szerkesztő ajánlja