Kamaszkor - Interjú Tilmann Bellerrel
Családinet [cikkei] - 2008-08-18
A serdülőkor egy rettegett időszak, amit túl kell élni szülőnek, gyereknek egyaránt?
Egy gyermekversben ez áll: „Nem szeretem azokat a felnőtteket, akik a kamaszkorról úgy beszélnek, mint egy lábon kihordott gyermekbetegségről.” (Ágai Ágnes)
Tilmann Beller katolikus pap, a Schönstatt Családok közösségének lelki vezetőjének gondolatait ismerhetjük meg az interjúból:
A serdülőkor egy rettegett időszak, amit túl kell élni szülőnek, gyereknek egyaránt?
Minden, ami él, növekszik. A növekedésnek különböző állomásai vannak. Butaság lenne, ha ősszel egy fa előtt, amelynek hullanak a levelei, elkezdenék sírni, mert lecsupaszodnak az ágai. Ha egy kisbabát látok, nem mondom, hogy még nem ember, mert nem tud énekelni, csak sírni. Ha egy idős embert látok, aki már alig tud járni, nem mondom, hogy ez nem is ember, mert nem tud futni. Ha így beszélnék a téli fáról, a csecsemőről, a kamaszkorban levő fiatalról, az idős emberről, akkor ostoba volnék.
Tinédzserkorban a gyermek világa összetörik, és még nem épült fel az ifjú felnőtt világa. Ez a kor a nyugtalanság ideje, mert nem tudja, hogy mi lesz vele, mi válik belőle. Én nem félek a kamaszoktól, inkább azoktól félek, akik minden embert ugyanabba az egyenruhába akarnak öltöztetni.
Mi ennek a kornak a szépsége, értelme, értéke?
A felnőttek többsége nem csak a kamaszoktól szenved, hanem a csecsemőktől is, ezért születik egyre kevesebb gyermek. Szenved az idős emberektől is, ezért kerülnek öregotthonokba, és nem maradhatnak a családban. Elutasítják azokat, akiknek túl sok a pénzük (ezek a rossz emberek a nagy autóikkal), és azokat is, akiknek kevés van, a „prolikat”. Azokat is, akiknek túl sok gyerekük van, de azokat is, akiknek egyáltalán nincs. Elutasítják azokat, akiknek más az életmódjuk. Olyan embereket akarunk, akik a mi elvárásainknak megfelelnek. A serdülők egészen mások, mint amilyennek a szülők szeretnék őket. A kamaszkorban a gyermekekből felnőttek lesznek. Ez majdnem olyan szép, mint ami az anya testében történik, amikor a petesejtből és a hímivarsejtből egy új ember keletkezik.
Hogy bánjunk a kamaszokkal?
Lássuk őket olyannak, amilyenek lenni szeretnének! Higgyünk bennük! Tréfásan mondom: csak ostoba felnőtteknek vannak ostoba gyermekeik. Csak neveletlen felnőtteknek vannak neveletlen gyermekeik. A gyermekek a szüleik példáját követik. Dühítő érzés, amikor a szülők a serdülőn felfedezik saját hibáikat.
A fiatalok gyakran bizonytalanok. Erősen vágyakoznak valami nagyszerű után: erő, szépség, szeretet, öröm után. Természetesen az álmaik nagy része nem válik valóra, de például én is szívesebben vágyakozom egy nagy eszmény, mint egy új cipő után. Belső bizonytalanságukat harsányságukkal leplezik. Ebben a korban erősen fennáll a veszély, hogy a fiatal önmaga körül kering: lusta, folyton a tévé előtt ül, reggel hosszan fekszik az ágyban, mielőtt felkelne, sokan az ösztöneik rabjai... Fontos, hogy legyen ideáljuk, amely felé törekedhetnek, amiért küzdenek, amiért áldozatokat képesek hozni. Fontos, hogy megtanuljanak önmagukról elfeledkezve, önzetlenül szeretni. Dolgozniuk kell azon, hogy értékes ember váljon belőlük. Nem foglalkozhatnak csak magukkal, például olyasmiről ábrándozva, hogy ők lesznek a kínai császár vagy egy titokzatos kastély királynője. Lehet a szeretetre is edzeni, ha „nemet” tudnak mondani az ösztöneiknek, a vágyaiknak. Lehet a másokért végzett munkával is edzeni. Ideált mi csak úgy adhatunk, ha nekünk is van eszményünk.
A gyermek világához hozzátartozik a szülők iránti bizalom és az önbizalom. Önbizalma abból fakad, hogy a szülei hordozzák őt. Ez erőt ad neki. Büszke az anyjára és az apjára, de ezt véletlenül sem mutatná ki. Ha egy gyermek nem lehet büszke a szüleire, akkor nagyon szegény. A kamasz már nem úgy éli meg őket, mint erőt adó forrást az életében, mert elszakadni vágyik.
Nagy ürességet tapasztal meg. Ez nagy lelki fájdalommal jár. Valójában magányos. Nincs barátja, aki igazán megértené, csak haverjai vannak, akikkel sokat „lógnak” együtt, de ők nem értik meg a szíve legmélyén.
Szükségük van-e a felnőtt tanácsaira, segítségére?
A serdülőnek szüksége van valakire, aki kíséri őt, akivel beszélhet, aki érezteti vele, hogy vele tart, aki azt mondja, csinálhatsz, amit akarsz, mégis nagynak látlak. A lelkivezetőnek elég „távolinak” kell lennie: lehet egy tanár, egy fiatal felnőtt rokon, egy edző, egy lelkész vagy egy közösségvezető. Ehhez elegendő havi egy beszélgetés, különben önállótlan lesz.
A szülők túl közel vannak hozzájuk, nem hagynak nekik elég szabadságot. Túl sokat kritizálják őket. Ha a fiatal magányos, és a szívében nagy vágyakozás van, akkor nem szabad állandóan kritizálnunk. A fiatal maga találja ki, mit csinál, közben csodálja az apját, de ezt nem mondja meg senkinek, különösen az apjának nem. Csodálja az anyját is, de erről sem beszél senkinek.
Egy ifjút egészen másként kell vezetni, mint egy kisgyermeket. A kisgyermeket kézen fogva vezetjük, ahova jónak látjuk, míg a kamasznak mondunk egy szót, és továbbmegyünk.A fiatalok kérdéseire nem személyre szabott, hanem általános tanácsokat szoktam adni, hogy meghagyjam nekik a választás szabadságát. Az ő döntésük, hogy mit fogadnak meg belőle. Abban az esetben, ha nem tetszik, mondhatják: „ez a tanács egyáltalán nem nekem szólt”. Egy jó lelkivezető nem mondja meg a fiatalnak, hogy mit tegyen, hanem lehetőségeket mutat, és a döntést rá hagyja.
Van-e olyan helyzet, amikor a szülőnek nem kell tekintettel lennie a kamaszok szabadságára, ha például látja, hogy rossz irányba indul az életük?
Nem engedném a gyerekem olyan társaságba, ahol kábítószereznek, lefekszenek egymással vagy bűncselekményeket követnek el. Ez a három példa nagyon különbözik egymástól, de mindegyik esetben nagy veszélyről van szó.
Olykor a gyerekemnek egész határozott nemet mondanék, és emellett nagyon sokat beszélgetnék vele, hogy megértse álláspontomat. A beszélgetés csak akkor ér valamit, ha valóban érdeklődünk gondolatai iránt. Nem reagálunk gyorsan. Mielőtt rutinosan válaszolnánk, azt mondjuk: „Ez érdekes, mondj még többet erről!” Ha még többet mond, és még mindig nem értjük, megismételjük, amit mond és megkérdezzük: „Jól értettelek?”
A megértés igazi, kemény munka. Csak akkor szólunk ellene, ha igazán megértettük őt. Helyesen érteni azt jelenti, hogy tanulni valamit valakitől. A serdülőtől állandóan tanulunk. Gyakran egy ostoba megjegyzéssel kezdi a beszélgetést. Pl. „A tanárok mind hülyék.” vagy „Egyszer pilóta leszek, így fentről minden embert leköphetek.” Ha egy ilyen mondatra gyorsan reagálok, akkor nem értettem meg jól őt. Ez csak a nyitány. Ilyenkor egészen nyugodt maradok, és azt mondom: „Te még valami mást is akarsz mondani.” Egészen ráfigyelek, akkor talán tovább beszél.
Fontos, hogy a kamaszok többször megtapasztalják, hogy lehet a szüleikkel beszélni. Így kialakul a bizalom. Nem szabad továbbadnom, amit mond. A személyes beszélgetésnek rejtve kell maradnia a szívben. Ez nagyon fontos, különben elvész a bizalom. A fiatalok tesztelik is ezt. Ha úgy tapasztalják, hogy megőrzöm, amit mondanak, akkor újra visszatérnek.
Milyen kamasz volt Ön?
Általában azt csináltam, amit akartam. A szüleim nagyon okosak voltak, de általában mindent jobban tudtam, mint ők, úgy gondoltam, hogy velük ellentétben én látom az igazságot – legalábbis akkor így hittem. Volt egy naplóm, egy lezárható ládikában tartottam. Az édesapám nagyon haragudott, hogy titokban tartottam, de édesanyám mellém állt.
Egy csoport vezetője voltam, de soha nem beszéltem otthon arról, hogy mit csinálunk a barátaimmal. Egyébként kedves és szófogadó fiú voltam. (Közben huncutul mosolyog.– a riporter.)
Volt-e olyan kamaszkori élménye, amely nagy hatással volt Önre, és szívesen elmesélné?
Egyszer olvastam egy nagy sarkkutatóról. Hallottam, hogy a földön aludt a szabad ég alatt. Én is megpróbáltam, de nem bírtam sokáig, mert kint nagyon hideg volt. Mindig nagy vágyak feszültek bennem, de a kényelemszeretetem még nagyobb volt – nehéz volt ezt az ellentmondást megélnem.
(Az interjút készítette: Karikó Éva)
forrás: www.noe.hu
Tilmann Beller katolikus pap, a Schönstatt Családok közösségének lelki vezetőjének gondolatait ismerhetjük meg az interjúból:
A serdülőkor egy rettegett időszak, amit túl kell élni szülőnek, gyereknek egyaránt?
Minden, ami él, növekszik. A növekedésnek különböző állomásai vannak. Butaság lenne, ha ősszel egy fa előtt, amelynek hullanak a levelei, elkezdenék sírni, mert lecsupaszodnak az ágai. Ha egy kisbabát látok, nem mondom, hogy még nem ember, mert nem tud énekelni, csak sírni. Ha egy idős embert látok, aki már alig tud járni, nem mondom, hogy ez nem is ember, mert nem tud futni. Ha így beszélnék a téli fáról, a csecsemőről, a kamaszkorban levő fiatalról, az idős emberről, akkor ostoba volnék.
Tinédzserkorban a gyermek világa összetörik, és még nem épült fel az ifjú felnőtt világa. Ez a kor a nyugtalanság ideje, mert nem tudja, hogy mi lesz vele, mi válik belőle. Én nem félek a kamaszoktól, inkább azoktól félek, akik minden embert ugyanabba az egyenruhába akarnak öltöztetni.
Mi ennek a kornak a szépsége, értelme, értéke?
A felnőttek többsége nem csak a kamaszoktól szenved, hanem a csecsemőktől is, ezért születik egyre kevesebb gyermek. Szenved az idős emberektől is, ezért kerülnek öregotthonokba, és nem maradhatnak a családban. Elutasítják azokat, akiknek túl sok a pénzük (ezek a rossz emberek a nagy autóikkal), és azokat is, akiknek kevés van, a „prolikat”. Azokat is, akiknek túl sok gyerekük van, de azokat is, akiknek egyáltalán nincs. Elutasítják azokat, akiknek más az életmódjuk. Olyan embereket akarunk, akik a mi elvárásainknak megfelelnek. A serdülők egészen mások, mint amilyennek a szülők szeretnék őket. A kamaszkorban a gyermekekből felnőttek lesznek. Ez majdnem olyan szép, mint ami az anya testében történik, amikor a petesejtből és a hímivarsejtből egy új ember keletkezik.
Hogy bánjunk a kamaszokkal?
Lássuk őket olyannak, amilyenek lenni szeretnének! Higgyünk bennük! Tréfásan mondom: csak ostoba felnőtteknek vannak ostoba gyermekeik. Csak neveletlen felnőtteknek vannak neveletlen gyermekeik. A gyermekek a szüleik példáját követik. Dühítő érzés, amikor a szülők a serdülőn felfedezik saját hibáikat.
A fiatalok gyakran bizonytalanok. Erősen vágyakoznak valami nagyszerű után: erő, szépség, szeretet, öröm után. Természetesen az álmaik nagy része nem válik valóra, de például én is szívesebben vágyakozom egy nagy eszmény, mint egy új cipő után. Belső bizonytalanságukat harsányságukkal leplezik. Ebben a korban erősen fennáll a veszély, hogy a fiatal önmaga körül kering: lusta, folyton a tévé előtt ül, reggel hosszan fekszik az ágyban, mielőtt felkelne, sokan az ösztöneik rabjai... Fontos, hogy legyen ideáljuk, amely felé törekedhetnek, amiért küzdenek, amiért áldozatokat képesek hozni. Fontos, hogy megtanuljanak önmagukról elfeledkezve, önzetlenül szeretni. Dolgozniuk kell azon, hogy értékes ember váljon belőlük. Nem foglalkozhatnak csak magukkal, például olyasmiről ábrándozva, hogy ők lesznek a kínai császár vagy egy titokzatos kastély királynője. Lehet a szeretetre is edzeni, ha „nemet” tudnak mondani az ösztöneiknek, a vágyaiknak. Lehet a másokért végzett munkával is edzeni. Ideált mi csak úgy adhatunk, ha nekünk is van eszményünk.
A gyermek világához hozzátartozik a szülők iránti bizalom és az önbizalom. Önbizalma abból fakad, hogy a szülei hordozzák őt. Ez erőt ad neki. Büszke az anyjára és az apjára, de ezt véletlenül sem mutatná ki. Ha egy gyermek nem lehet büszke a szüleire, akkor nagyon szegény. A kamasz már nem úgy éli meg őket, mint erőt adó forrást az életében, mert elszakadni vágyik.
Nagy ürességet tapasztal meg. Ez nagy lelki fájdalommal jár. Valójában magányos. Nincs barátja, aki igazán megértené, csak haverjai vannak, akikkel sokat „lógnak” együtt, de ők nem értik meg a szíve legmélyén.
Szükségük van-e a felnőtt tanácsaira, segítségére?
A serdülőnek szüksége van valakire, aki kíséri őt, akivel beszélhet, aki érezteti vele, hogy vele tart, aki azt mondja, csinálhatsz, amit akarsz, mégis nagynak látlak. A lelkivezetőnek elég „távolinak” kell lennie: lehet egy tanár, egy fiatal felnőtt rokon, egy edző, egy lelkész vagy egy közösségvezető. Ehhez elegendő havi egy beszélgetés, különben önállótlan lesz.
A szülők túl közel vannak hozzájuk, nem hagynak nekik elég szabadságot. Túl sokat kritizálják őket. Ha a fiatal magányos, és a szívében nagy vágyakozás van, akkor nem szabad állandóan kritizálnunk. A fiatal maga találja ki, mit csinál, közben csodálja az apját, de ezt nem mondja meg senkinek, különösen az apjának nem. Csodálja az anyját is, de erről sem beszél senkinek.
Egy ifjút egészen másként kell vezetni, mint egy kisgyermeket. A kisgyermeket kézen fogva vezetjük, ahova jónak látjuk, míg a kamasznak mondunk egy szót, és továbbmegyünk.A fiatalok kérdéseire nem személyre szabott, hanem általános tanácsokat szoktam adni, hogy meghagyjam nekik a választás szabadságát. Az ő döntésük, hogy mit fogadnak meg belőle. Abban az esetben, ha nem tetszik, mondhatják: „ez a tanács egyáltalán nem nekem szólt”. Egy jó lelkivezető nem mondja meg a fiatalnak, hogy mit tegyen, hanem lehetőségeket mutat, és a döntést rá hagyja.
Van-e olyan helyzet, amikor a szülőnek nem kell tekintettel lennie a kamaszok szabadságára, ha például látja, hogy rossz irányba indul az életük?
Nem engedném a gyerekem olyan társaságba, ahol kábítószereznek, lefekszenek egymással vagy bűncselekményeket követnek el. Ez a három példa nagyon különbözik egymástól, de mindegyik esetben nagy veszélyről van szó.
Olykor a gyerekemnek egész határozott nemet mondanék, és emellett nagyon sokat beszélgetnék vele, hogy megértse álláspontomat. A beszélgetés csak akkor ér valamit, ha valóban érdeklődünk gondolatai iránt. Nem reagálunk gyorsan. Mielőtt rutinosan válaszolnánk, azt mondjuk: „Ez érdekes, mondj még többet erről!” Ha még többet mond, és még mindig nem értjük, megismételjük, amit mond és megkérdezzük: „Jól értettelek?”
A megértés igazi, kemény munka. Csak akkor szólunk ellene, ha igazán megértettük őt. Helyesen érteni azt jelenti, hogy tanulni valamit valakitől. A serdülőtől állandóan tanulunk. Gyakran egy ostoba megjegyzéssel kezdi a beszélgetést. Pl. „A tanárok mind hülyék.” vagy „Egyszer pilóta leszek, így fentről minden embert leköphetek.” Ha egy ilyen mondatra gyorsan reagálok, akkor nem értettem meg jól őt. Ez csak a nyitány. Ilyenkor egészen nyugodt maradok, és azt mondom: „Te még valami mást is akarsz mondani.” Egészen ráfigyelek, akkor talán tovább beszél.
Fontos, hogy a kamaszok többször megtapasztalják, hogy lehet a szüleikkel beszélni. Így kialakul a bizalom. Nem szabad továbbadnom, amit mond. A személyes beszélgetésnek rejtve kell maradnia a szívben. Ez nagyon fontos, különben elvész a bizalom. A fiatalok tesztelik is ezt. Ha úgy tapasztalják, hogy megőrzöm, amit mondanak, akkor újra visszatérnek.
Milyen kamasz volt Ön?
Általában azt csináltam, amit akartam. A szüleim nagyon okosak voltak, de általában mindent jobban tudtam, mint ők, úgy gondoltam, hogy velük ellentétben én látom az igazságot – legalábbis akkor így hittem. Volt egy naplóm, egy lezárható ládikában tartottam. Az édesapám nagyon haragudott, hogy titokban tartottam, de édesanyám mellém állt.
Egy csoport vezetője voltam, de soha nem beszéltem otthon arról, hogy mit csinálunk a barátaimmal. Egyébként kedves és szófogadó fiú voltam. (Közben huncutul mosolyog.– a riporter.)
Volt-e olyan kamaszkori élménye, amely nagy hatással volt Önre, és szívesen elmesélné?
Egyszer olvastam egy nagy sarkkutatóról. Hallottam, hogy a földön aludt a szabad ég alatt. Én is megpróbáltam, de nem bírtam sokáig, mert kint nagyon hideg volt. Mindig nagy vágyak feszültek bennem, de a kényelemszeretetem még nagyobb volt – nehéz volt ezt az ellentmondást megélnem.
(Az interjút készítette: Karikó Éva)
forrás: www.noe.hu
Családinet hozzászólások:
Kapcsolódó cikkek:
Előző hír
Kamasz horoszkóp
Következő hír
Digitalizálódnak a játszóterek
LEGOLVASOTTABB
Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában
A hatóságok teljes hírzárlatot rendeltek el az esettel kapcsolatban.
Szamárköhögésem velőt rázó története
Légútjaimat általában békés hámszövet fedi, aminek a felszínén levő kis csillók segítenek kisöprögetni onnan a kórokozókat. Akkoriban éppen egy közönséges megfázással küzdöttem, orrfolyással, enyhe köhögéssel, amivel úgy véltem, a munkám megszakítása nélkül megbirkózom. Azonban a kór alattomos módon dolgozva elkezdett toxinokat gyártani, melyek észrevétlenül megtapadtak a csillós szöveten, méreganyagokat bocsájtottak ki rá, míg egy sűrű, ragadós váladék képződött és a légútjaim beszűkültek. Mindebből annyit érzékeltem, hogy nem kapok levegőt.
Mi okozhat magas vércukorszintet reggelente?
Inzulinos cukorbetegként rendre magas vércukorszintet mérsz reggelente, és nem érted, miért? Elképzelhető, hogy az éjszakai vércukorcsökkenés kiváltotta Somogyi-hatás áll a háttérben. Hogy milyen okok idézik elő ezt az állapotot, és mi a teendő vele, arról Prof. Dr. Somogyi Anikót, a Cukorbetegközpont diabetológus, endokrinológus, lipidológus szakorvosát kérdeztük.
Így szedjük a vitaminokat, nyomelemeket!
A téli időszakban még azok is szednek vitaminokat és nyomelemeket, akik az év többi részében nem. Annak érdekében, hogy ezek a készítmények valóban ki tudják fejteni jótékony hatásukat, érdemes tudni, hogy milyen napszakban és mivel érdemes - esetleg mivel nem ajánlott - bevenni, illetve hogy milyen állapotok esetén vagy milyen gyógyszerekkel együtt fontos a körültekintés az alkalmazásuk során. Ezekben a kérdésekben a Semmelweis Egyetem Egyetemi Gyógyszertár Gyógyszerügyi Szervezési Intézet szakgyógyszerészei, dr. Horváth István László és dr. Vajda Péter segítik az eligazodást.
Mikor és miért érdemes vizeletvizsgálatot végeztetni?
A vizelet a vese működésének eredménye, azaz segítségével számos belgyógyászati problémára derülhet fény. Dr. Rákász István az Urológiai Központ urológusa szerint vizelési panaszok, illetve urológiai jellegű tünetek esetén elengedhetetlen a vizeletvizsgálat, de az évenkénti kivizsgálás részeként is fontos megcsináltatni.
.jpg){kind=small}
Közösségi hozzászólások: