SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Cselekedettel szeressünk - ne csak szavakkal

Szép Kinga [cikkei] - 2016-11-21
A gyermeki lélek még képekben, szimbólumokban gondolkodik és lelkükre leginkább a mesefigurák, természeti képek hatnak. Azt is tudnánk mondani, hogy a gyermekek még metaforákban, hasonlatokban gondolkodnak, lelküket ez ragadja meg leginkább és ez segíti fogékony szellemüket a fejlődésben. Ha ezt a gyakorlatba tudjuk ültetni, hogy megélhető drámajátékon keresztül bele is léphessenek a saját képi valóságukba, akkor élő dinamikának leszünk a tanúi, amikor a komplex emberi sajátosságokat egyszerű képi kifejezések segítségével érthetik meg.
Cselekedettel szeressünk - ne csak szavakkal

"Igazi lelkünket, akárcsak az ünneplő ruhánkat,
gondosan őrizzük meg, hogy tisztra legyen majd az ünnepekre."

                                                                               József Attila

Gyakran beszélünk feltétel nélküli szeretetről, azonban a gyerekek egyre ritkábban tapasztalják meg ezt a fajta érzelmi megnyilvánulást. A szülők, annak ellenére, hogy teljes szívből szeretik kis csemetéiket, sokszor képtelenek ezt teljességében közölni is gyerekeikkel. A közösségekben nagy a verseny, az összehasonlítás, a teljesítmény orientáltság, a feltételes jutalmazás és szinte véletlenszerű eseménynek számít, ha egy szülő a gyerekét csak úgy önmagáért dícséri vagy ölelgeti. Mások természetesnek veszik, hogy ők szeretik a gyerekeiket és természetesnek veszik, hogy gyermeküknek ezt természetesen tudnia kell, hiszen a mindennapi gondoskodásból ez logikusan következik még egy gyerek számára is, hogy ha valakiről gondoskodnak, akkor szeretik is. Szintén mások azt hiszik, hogy ez a szó - szeretlek - elég meggyőző és teljesen nyilvánvalóan azt jelenti, hogy szeretlek. Ha mondogatják, akkor az úgy is van, ezzel a dolog el is van intézve. A szavakkal kifejezett szeretet nagyon jó dolog, azonban a gyerkek a gondoskodásból és a kimondott szóból még nem érzik a feltétel nélküli elfogadás és szeretet mélységét, hiszen nekik még meg kell élniük azt, ölelésben vagy cselekvésen keresztül, hogy élő valósággá válhasson érzékeny lelkükben.

Amikor a gyermekek lélekfejlődéséről van szó, két párhuzamos tevékenységről tudunk beszélni. Az egyik a példamutatás, hiszen a szülő-gyermek kapcsolatban az egyik legerősebb kötődési forma az azonosság, a hasonlóság megtapasztalása. A gyermekek a felnőtteket utánozva tanulnak a leghamarabb és a legnagyobb örömet számukra az az öröm jelenti, hogy odatartoznak valahova, részei a családnak vagy a csoportnak. A másik ugyanilyen fontos téma a gyermek lelkében történő fejlődési folyamatok megértése. A gyermeki lélek még képekben, szimbólumokban gondolkodik és lelkére leginkább a mesefigurák, természeti képek hatnak. Azt is tudnánk mondani, hogy a gyermekek még metaforákban, hasonlatokban gondolkodnak, lelküket ez ragadja meg leginkább és ez segíti fogékony szellemüket a fejlődésben. Ha ezt a gyakorlatba tudjuk ültetni, hogy megélhető drámajátékon keresztül bele is léphessenek a saját képi valóságukba, akkor élő dinamikának leszünk a tanúi, amikor a komplex emberi sajátosságokat egyszerű képi kifejezések segítségével érthetik meg.

Az általunk bemutatott drámajáték az „Irgalmas szamaritánus” volt. Véleményem szerint ez a történet az emberi vívódás alapmintáját mutatja be, amikor mások szenvedését látva el kell döntenünk, hogy hogyan reagálunk. Az egyik ember azt a kérdést teszi fel, hogy „Mi fog velem történni, ha odamegyek?”, míg a másik ember ugyanezt a kérdést az irgalmasság szempontjából teszi fel: „Mi történik azzal az emberrel, ha nem megyek oda?” A történet a lélekben történő változást, átalakulási folyamatot dramatizálja.

A bibliaismereti játékokon négy gyerekkel vettünk részt: a sepsiszentgyörgyi "Hófehérke Napköziotthon"-ból, Biró Bóra Kamilla, Dániel Gréta, Farkas Maya, Zsigmond Zoltán, SZIKRA csapat néven. Szívmelengető dolog volt megélni a gyermekek aktív részvételét, öröm volt nézni a lelkesedésüket, együttműködésüket. Különböző játékszituációkban vettek részt és minden játékban érezhető volt az összetartás, a csapatmunka és megvolt a megfelelő ismeretük is a játékon való részvételhez. A kiscsoportban elültetett magnak - most már jól felismerhető jelei voltak -, kezdett kibontakozni a gyümölcse. A gyermeki lélek hálás, a befektetett munka sokszorosan megtérül örömben. A pedagógus legnagyobb öröme, ha átélheti a gyermeki lélek fejlődésének a csodáját. Nagyon büszke vagyok kis csapatom sikereire, ami számomra egy visszajelzést ad, arra vonatkozóan, hogy jó irányba haladunk.

A vallásos nevelés fontossága az óvodában az értékrend kialakításában hozza meg gyümölcsét, ha kialakul a hit, az embertársaink iránti szeretet, a jóakarat, a szerénység, a becsületesség, az irgalmasság, a tisztelet, a bátorság, az egymásra odafigyelés és hogy felismerhessük az igazán értékeset. Külön köszönet jár a szülőknek a rendszeres és kitartó együttműködésükért, elkísértek az úton, ami nagy segítség volt számomra. A pedagógus és a szülő egybeforrt munkája a gyermekek érdekét szolgálja.

Eredményeink:
A Szikra csapat I. helyezést ért el a Bibliaismereti játékokon, Kolozsvár 2016.
A Szivárvány - gyereklap szerkesztősége külön díjban részesítette Biró Bóra Kamillát jó szerep alakításáért, és rajzáért, valamint Szép Kinga felkészítő óvónőt.


A „Keressük a Legkreatívabb óvónőt” pályázatra beérkezett cikk.

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Szamárköhögésem velőt rázó története

Szamárköhögésem velőt rázó története

Légútjaimat általában békés hámszövet fedi, aminek a felszínén levő kis csillók segítenek kisöprögetni onnan a kórokozókat. Akkoriban éppen egy közönséges megfázással küzdöttem, orrfolyással, enyhe köhögéssel, amivel úgy véltem, a munkám megszakítása nélkül megbirkózom. Azonban a kór alattomos módon dolgozva elkezdett toxinokat gyártani, melyek észrevétlenül megtapadtak a csillós szöveten, méreganyagokat bocsájtottak ki rá, míg egy sűrű, ragadós váladék képződött és a légútjaim beszűkültek. Mindebből annyit érzékeltem, hogy nem kapok levegőt.
Drámai ugrás 2024-ben: terjed a rendkívül fertőző szamárköhögés

Drámai ugrás 2024-ben: terjed a rendkívül fertőző szamárköhögés

A szamárköhögés (pertussis) egy rendkívül fertőző, bakteriális eredetű betegség, amelyet a Bordetella pertussis nevű baktérium okoz. Legfőképpen a légutakat érinti, és minden korosztályt veszélyeztet, de különösen a csecsemőkre jelent nagy kockázatot. Az elmúlt évekhez képest Magyarországon drámaian nőtt az esetek száma, így fontos, hogy minden szülő tisztában legyen a tünetekkel, a megelőzéssel és a kezelési lehetőségekkel.
Epekövesek, figyelem! Íme a gasztroenterológus ünnepi tanácsai

Epekövesek, figyelem! Íme a gasztroenterológus ünnepi tanácsai

Az ünnepi időszakban tömegesen jelentkeznek a sürgősségi ellátásban az epekólikás betegek. Dr. Pászthory Erzsébet, a Gasztroenterológiai Központ gasztroenterológus, belgyógyász szakorvosa szerint, ha valaki már átélt ilyen rohamot, az soha nem felejti el; megfelelő kezelés híján pedig bármikor újra jelentkezhetnek a tünetek, és akár súlyosabb szövődményeket is okozhatnak a kövek.
Tovább bővült és frissült a Semmelweis HELP alkalmazás

Tovább bővült és frissült a Semmelweis HELP alkalmazás

Új funkciókkal bővült és frissült a Semmelweis Egyetem ingyenes tünetellenőrző alkalmazása, a Semmelweis HELP. A fejlesztéseknek köszönhetően ezentúl önállóan is kereshető az alkalmazásban elérhető 740 betegség, sérülés és állapot tüneteinek enyhítésére és az egyéb teendőkre vonatkozó tudásanyag. Emellett a felhasználói visszajelzések nyomán egyértelműbbé vált a profilok létrehozása, módosítása. A Semmelweis HELP-nek jelenleg már több mint 229 ezer felhasználója van, nekik az új funkciók eléréshez elég csak frissíteniük az alkalmazást.
Személyre szabott fogtisztító eszközökkel hatékonyabban előzhetők meg a fogágybetegségek

Személyre szabott fogtisztító eszközökkel hatékonyabban előzhetők meg a fogágybetegségek

Rendszeres fogmosás és nem megfelelő méretű, helytelenül alkalmazott fogköztisztító használata mellett is kialakulhat fogínygyulladás és fogágybetegség - derül ki a Semmelweis Egyetem tanulmányából. Személyre szabott szájhigiénés eszközök használatával és megfelelő betegedukációval azonban elkerülhetők, s akár visszafordíthatók a fenti folyamatok, és a szájüreg egészsége hosszú távon megőrizhető.
A szerkesztő ajánlja