Változik a világ: az örökös rohanás korát éljük. Minden irányból elvárásokba ütközünk, melyeknek igyekezünk mindenáron megfelelni - az őrült verseny már születésünk pillanatában elkezdődik. Folyton azt lessük, megfelelően fejlődik-e gyermekünk, nincs-e lemaradva kortársaihoz képest? 

Minden szülő azt szeretné, hogy gyermeke semmilyen téren ne legyen elmaradva - ami teljesen érthető és jogos vágy -, azonban egyre többen vélik úgy, hogy egy kissé túlzásba visszük az aggódást.

Ha a barátnőnk gyereke már akkor szobatiszta, amikor mi még csak messziről nézegetjük a bilit, ha előbb kezd el gügyögni, ha hamarabb fordul át a hasára, ha már szalad, amikor a mi kicsikénk még csak kapaszkodva tud totyogni, bepánikolunk és rohanunk vele a fejlesztőhöz, orvoshoz, terápiára, bárhová, ahol azt reméljük, segítséget kapunk a hátrány behozásához, pedig erre nem lenne minden esetben szükség. Ha nem áll komolyabb egészségügyi probléma a háttérben, nem kellene folyton ezeken rágódnunk, hisz előbb vagy utóbb úgyis mindent megtanul gyermekünk, amit kell.

Persze nem könnyű ez manapság, amikor a tudomány ilyen határozott elvárásokat állít elénk, s meg van szabva, hogy mikor kell elkezdeni beszélni a kicsinek, mikor kell felállnia, vagy épp hány éves korára kell elsajátítania a szobatisztaságot.
A társadalom sem könnyíti meg a szülők életét: mindannyiunknak ismerős lehet a pillanat, amikor összesúgnak a hátunk mögött, vagy lesajnáló pillantásokat vetnek ránk csak azért, mert úgy gondolják, gyermekünk nem teljesít úgy, ahogy az elvárt lenne.

Érdemes elolvasni a témáról Popper Péter gondolatait, melyektől talán fellélegezhetünk egy kicsit. Dönthetünk úgy, hogy mostantól nem törődünk az elvárásokkal. Megfogadhatjuk, hogy innentől kezdve inkább arra figyelünk, hogy kiélvezzük ezeket a soha vissza nem térő éveket, melyek egyébként is túl hamar elrepülnek. Ha így teszünk, akkor célt ért az üzenet és megszabadulhatunk a sok évet végigkísérő felesleges stressztől és aggodalomtól, könnyebbé téve így gyermekünk életét is.

"Ha egy gyerek hatévesen nem köszön, miért baj?

Majd köszön húszévesen.

Ha egyévesen nem szobatiszta, miért baj?

Igen kevés lány pisil be a nászéjszakán.

Svédországban nem probléma, ha a gyerek nem tud számolni másodikban.

Van ideje negyedikig. Hát nem mindegy, mikorra tanul meg bizonyos dolgokat a gyerek?

Lényeg, hogy mikorra felsőbe megy tudja azokat.

Az egyik kislány 12 évesen kezd menstruálni, a másik 14 évesen.

Ha testileg hagyom ezt a “szabadságot”, szellemileg miért nem?

Miért kell siettetni a fejlődést?

Hová ez a nagy rohanás?

Mit csinálunk magunkból és a gyerekeinkből ebben a nagy rohanásban?

Ha megfigyeljük a nagy zsenik gyerekkorát a következőt vesszük észre: lassan bontakoznak ki.

A zseniális emberek többsége eléggé málé a fejlődés korai szakaszában.

Későn érők.

Ha egy gyerek olykor kissé elmaradottabbnak néz ki a társaihoz képest attól még nem biztos, hogy ez rossz jel.

Mindig is mondtam, hogy az irodalomból sokkal több pszichológiát tanultam, mint a tankönyvekből.

Azt ugyan nem tudom, hogy mivel lehetne az életet jobb nívóra emelni, de azt biztos, hogy lassítani kell. Biztosabbnak lenni saját magunkban, mert az élet mindazt az alaptudást és készséget megadja, amire alapvetően szükségünk van.

Nagyon sokan azt hiszik, hogy könyvből meg lehet tanulni, hogyan lehet jó anyának lenni.

Dehogy lehet!

Ehhez belső biztonság kell!"

/Popper Péter/

Popper Péter évtizedeken át volt hazánk egyik legnépszerűbb pszichológusa. Kutatási területei a pszichoterápia, társadalmi beilleszkedési zavarok, valláspszichológia voltak. Ahogyan csak tudott - könyvekkel, előadásokkal, újságcikkekkel, rádiós és televíziós interjúkkal - segített a szülőknek eligazodni a gyereknevelés nehézségei között. 
A Magyar Köztársaság Középkeresztjével, Török Sándor díjjal, Fehér Rózsa díjjal és Demény Pál emlékéremmel tüntették ki.

Forrás: Facebook
Kép: langll / Pixabay