SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Hogyan tanítsuk meg gyermekünket az ollóval bánni?

Családinet [cikkei] - 2018-04-13
Noha már a 3-4 évesek is elboldogulnak egy ollóval, ám ez nagy erőpróba lehet egy kisember számára. A biztos ollóhasználathoz szükséges készségek igazán 6 éves korra alakulnak ki, ehhez azonban szükséges a finommotoros képességek fejlesztése. A következőkben ehhez adunk hasznos tippeket Licsár Szilvia pedagógus segítségével.
Hogyan tanítsuk meg gyermekünket az ollóval bánni?

Erősítsük a kézizmokat!

Ahhoz, hogy az ollót a kezünkben tartsuk és vágni tudjunk, a kéz- és az ujjizmainkat igazi erőpróbának vetjük alá. Érdemes ezért néhány feladat gyakorlásával erősíteni ezeket az izmokat, hogy az olló használata se jelentsen majd gondot.

  • Régi újságpapírokat tépkedve és összegyűrve készítsen a gyermek papírlabdákat, amiket aztán konyhai fogó segítségével egyik edényből/autóból a másikba pakolgathat.
  • Használja rendszeresen a papírlyukasztót, ezzel szintén jól tudja erősíteni a kéz izmait. Készíthet így például képeslapokat vagy könyvjelzőt is ajándékba.
  • A stresszlabda vagy a fürdőszobai gumikacsa nyomogatása is jó kézerősítő.
  • Ujjbábokkal az ujjak egymástól való külön mozgatását gyakorolhatja.
  • A ruhacsipeszek is kiválóan használhatók az ujjak edzésére, ha például körbe csíptetünk egy papírlapot velük.


Szükségünk lesz egy jó ollóra

Ollókat különböző méretben vásárolhatunk, mindig válasszunk a gyermek életkorának megfelelőt, amely pontosan illeszkedik a kezébe. A mozdulatok begyakorlásához jobb, ha az olló vége tompa, így elkerülhetjük a baleseteket. Az éle azonban mindenképp legyen a vágáshoz megfelelő, egy életlen olló vágás helyett csak tépi, szaggatja a papírt, így hiába a gyakorlás, a sikerélmény elmarad.
Az olló választásánál az is lényeges szempont, hogy jobb- vagy balkezes gyermek fogja-e használni. A speciális igényű gyerekeknek - ha a kézizomzata gyenge, vagy koordinációs probléma áll fenn - megint más típusú olló lesz megfelelő.


Két szabály, amit meg kell tanítanunk!

Mikor ollót adunk a gyerek kezébe, nagyon fontos, hogy megtanítsuk az eszköz biztonságos használatára. Az első és legfontosabb, hogy a gyerekek tudják, hogy az olló kizárólag vágásra való! Az olló nem megfelelő használatával könnyen balesetet okozhatnak maguknak vagy másnak; ha erre nem figyelünk oda, a gyerek akár a mellette ülő hajába, pólójába is belevághat. Egyértelműen le kell tehát szögezni, hogy az olló nem játék.
A másik lényeges dolog, hogy az ollóval tilos a gyerekeknek közlekedni! Az ollót az asztalon tartjuk, át lehet adni a társunknak, de nem sétálunk a szobában vele. Ha mégis muszáj, akkor tanítsuk meg arra, hogy zárt állapotban, a hegyével lefelé tartva vigye magával.


A helyes fogás elsajátítása

Az olló használata felnőttként teljesen természetesnek tűnik, egy gyermeknek azonban meg kell tanulnia, hogy hová tegye az ujjait, merre döntse a csuklóját és hogyan mozgassa az ollót annak érdekében, hogy a vágás sikerüljön. A mozdulatok elsajátítását segíthetjük, ha leülünk vele gyakorolni. Ilyenkor inkább mellé üljünk és ne vele szemben, hogy a mozdulatainkat könnyebben lemásolja. Vágás közben hangosan mondjuk, hogy mit csinálunk, az is segíthet, ha képi elemekkel színesítjük a mondandónkat - a nyíló-záródó olló lehet például egy krokodil szája.


Gyakorlással az egyszerűbbtől a bonyolultabb mintákig

Ha a gyermek már biztosan használja az ollót, akkor hagyjunk neki időt a gyakorlásra. Először színes papírlapokat vágjon kisebb darabokra. A színes darabokból aztán remek mozaikképeket varázsolhat. Vághat csíkokat is a lapokból, ezekből karkötőt vagy nyakláncot készíthet. Ha ezeket a mozdulatokat már begyakorolta, akkor jöhetnek a bonyolultabb minták, mint a kör vagy a négyzet kivágása. A fokozatos nehezítésnek köszönhetően a sikerélmény sem marad el, és a sok gyakorlás által idővel az egyre nehezedő alakzatokat is magabiztosan fogja körbevágni.

Forrás: jatekliget.hu
Indexkép: flickr  - Insights Unspoken

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Botot nyomtak a végbelébe - egy 9 éves kisfiút úgy megkínoztak a társai egy katolikus iskolában, hogy kórházba került

Botot nyomtak a végbelébe - egy 9 éves kisfiút úgy megkínoztak a társai egy katolikus iskolában, hogy kórházba került

A brutális eset egy nagybaracskai iskolában történt - a szülők nem az intézménytől, hanem az egyik bántalmazó gyerek szülőjétől értesültek a dologról.
17 éves fiú tűnt el Budapesten - hétfő óta keresik

17 éves fiú tűnt el Budapesten - hétfő óta keresik

Németh Kornél két napja távozott ismeretlen helyre az otthonából.
"Futva ment wc-re": Vicces intők és beírások, amiket a gyerekek kaptak - és néhány frappáns szülői válasz

"Futva ment wc-re": Vicces intők és beírások, amiket a gyerekek kaptak - és néhány frappáns szülői válasz

Olvasóink segítségével készítettünk egy gyűjteményt vicces és meglepő beírásokról - mutatjuk a kedvenceinket!
Súlyos autóbalesetet szenvedett a Jóban Rosszban színésznője és kisfia - egy 15 éves lány menthette meg a nő életét

Súlyos autóbalesetet szenvedett a Jóban Rosszban színésznője és kisfia - egy 15 éves lány menthette meg a nő életét

Hatalmas karambol történt pénteken, Sallai Nóra és 5 éves kisfia életéért jelenleg is küzdenek a kórházban. Egy 15 éves lány is azok között volt, akik azonnal odarohantak a baleset helyszínére, hogy segítsenek. A cikk a nyugalom megzavarására alkalmas, csak erős idegzetűek olvassanak tovább.
Ilyen tüneteket okozhat a koronavírus 2024-ben

Ilyen tüneteket okozhat a koronavírus 2024-ben

Ha a nyári szezon végén köhögő, tüsszentő emberekre leszünk figyelmesek a környezetünkben, sokféle betegségre gondolhatunk: a szezonális allergia mellett a klasszikus légúti fertőzések is okozhatnak hasonló panaszokat, és a világjárványért felelős koronavírus sem tűnt el. Dr. Potecz Györgyi a Tüdőközpont tüdőgyógyász, allergológus szakembere szerint a veszélyeztetett csoportokba tartozók, így a krónikus légúti betegségekben szenvedők esetében is időben fel kell készülni a légúti vírusszezonra.
A szerkesztő ajánlja