Nagyon szeretek reggelizés közben olvasni! Akkor is, ha arra tanítottak, hogy „evés közben nem olvasunk”, és akkor is, ha tudom, van ebben igazság.
Régen az Anyu vette ki a kezemből az újságot:” Jaj, ne kend össze!”
Ma a lányom teszi ezt velem, csak más indokkal.

Alig várom, hogy hazaérjek a bevásárlásból.
Gyors kézmosás.
Rohanós kipakolás: kávé, vajas kenyér, paradicsom és a só az asztalra, leülök…és végre belelapozhatok az újságomba!

Ekkor jön a lányom.
Leül mellém.
Először csak udvariasan belekukucskál a lapba…
Egy darabig nem szól, de én sejtem mi következik…
Amikor én már lapoznék, közbeszól:
- Várj, én még nem olvastam el!
Jó várok, pedig a türelmem fogytán. Persze Vivi belekóstol a kenyerembe, iszik a kávémból – és közben olvas…
A következő oldal felkelti a figyelmemet. Belekezdek, feszélyezve a lányom tekintetétől. Érzem, hogy őt nem fogja érdekelni az ekcéma különböző kezelési módszerei. Nem is bírja sokáig:
- Mami, nem lapozzuk át előbb az egészet?
Legyen, átlapozzuk. Pontosabban lapozunk, amíg ő meg nem állít:
- Nézd!..
Nézem, bár, most már akkor is utálatos és unalmas arcot vágnék, ha érdekelne, amit ő talált.
De Vivien, okos lány. Nem fecsérli az idejét sértődésre.
- Mami, nem olvashatnám el előbb én? Annyi leckém van még…
Nem igaz! Dühöngök magamban.
Az ilyen őszinte, határozott és egyszerű gyerekmódszerrel szemben, tehetetlen felnőtt vagyok. Marad a sértődés. Jön az önsajnálat, a „nekem ennyi se jár..” kezdetű.
Pedig tudom, hogy nincs igazam.
Tisztán emlékszem arra, amikor az anyukám olvasgatta az újságot – 25 éve.
Emlékszem mennyire vártam, hogy hozzájuthassak a laphoz.
Emlékszem a jellegzetes képre, amiről a szerkesztőnő mosolygott vissza az olvasóra. A mosolya, a mozdulata ugyanaz maradt, talán a fotó technikája lett színesebb.
Nem sok mindent értettem abból, amit akkor olvastam. Nem is ez volt a lényeg. A hangulat, amit teremtett. Éreztem, ilyet csak az intelligens és érzékeny NŐK olvasnak. És akkor, 12- 13 évesen, én is érett és okos nőnek éreztem magam – ettől az újság lapozgatástól.
A leginkább a grafikák tetszettek. Sokáig nézegettem. Kitaláltam hozzá a történeteket.
Ki kellett várnom, amíg hozzájuthattam az újsághoz, és most is így van ez, mert Vivit, nem zavarja az én duzzogásom. Teljesen belemélyed a megszerzett zsákmányba.
Én kitartok, ha nincs igazam, akkor is visszaszerezem az olvasnivalómat.
Hangomban cinikus célzással arra, hogy mennyivel inkább nekem való ez a lap, megkérdezem őt:
- Mit olvasol Kislányom? Nézegeted a grafikákat?
Ő nem veszi le a szemét a sorokról, úgy válaszol:
- Nem. Olvastad már ezt a cikket: … A kisbaba anyukája régebben kábítószerezett… Szegény lány…most már bánja. Rossz lehet, hogy van, amin már nem tud változtatni…

Nem szóltam többet. Nem sürgetem.
Olvass csak, …én okos 13 éves Nagylányom.