Gönczi Gábort hátulról is felismerik, pedig a tévében csak elölről látjuk
De Gönczi Gáborral ez nem fordulhat elő. A Fókusz riporterével beszélgetve nem telik el fél perc, hogy valaki ne kérdezne valamit, ne lobogtatna egy köteg papírt, ne hajtogatna műhelyszavakat, ne emlékeztetne közeli időpontra. De ő mindenkire mosolyog, mindenkivel kedves, válaszol precízen, ám közben azt sem felejti el, miről volt szó köztünk éppen pár perccel ezelőtt. Nincs téma, ami zavarba hozná. Türelmes, megértő, kiegyensúlyozott, olyan, aki nehezen hozható ki a sodrából. Mintha legalábbis gandhiképzőbe járt volna. Pedig a Külkereskedelmi Főiskolán végzett, közgazdász, ahogy illik, többes idegennyelv ismerettel.
Egyszer és mindenkorra lemondott arról, hogy eredeti végzettségét gyakorolja? (félre ne értse, nem mintha le akarnánk űzni a képernyőről…)
- Nagyon örülök neki, hogy úgy alakult az életem, ahogyan. Hasznát veszem mindennek, amit ott tanultam, a globális gondolkodásnak, a rendszerszemléletnek. Ha például most Kínának rizst kéne eladnom, tudnám, hogy fogjak hozzá, de nem nagy kedvvel tenném. Fontos az életben a sodródás. Úgy érzem, én jó irányba indultam. Egy véletlenül meglátott újsághirdetés, egy riportertanfolyam… Tetszik és jól is érzem a média világában magam.
Igen jellegzetes, kellemes hangja van, példamutatón artikulál.
- Köszönöm.
Előfordul, hogy nem az arca, hanem a hangja alapján ismerik fel?
- Igen, felismernek így is, úgy is. Van rá példa bőven, hogy mondjuk ügyfélváróban én következek, az ügyintéző fel sem néz, csak amikor köszönök, akkor kapja fel a fejét és látom, a hangom alapján azonosít be először. Egy futó mosollyal konstatálja: ez az a pasi a tévéből. Még meglepőbb, ha hátulról ismernek fel. Hm. Állítólag egyedi módon tartom a fejem, és sajátosan gesztikulálok.
Na, nem mintha úgy összességében nem lenne kellemes jelenség…Gyakran esett kísértésbe, míg független volt?
- 16 éves korom óta zenélek, már a kezdetekkor volt rajongói klub…Több hosszú, másfél-kétéves kapcsolatom volt, közte szünetekkel. De ezekben a szünetekben is voltak viszonyaim. Azonban arra ügyeltem, hogy az erkölcsi szabályok ellen soha ne vétsek. Most, hogy megállapodtam, megnősültem, örömmel érzékelem: abszolút hűséges típus vagyok. És ennek a titka az életem előző szakasza. Azt tanácsolom a fiataloknak, akkor éljék ki magukat, amikor itt van az ideje. Amikor pedig az összes kérdésre megkapták a lehetséges válaszokat, mind a testiségre, mind az érzelmekre vonatkozóan, akkor eljön az „állj!”. Nekem ez bevált és nagyon boldog vagyok.
Érzékeny, finom lelkű, szociábilis újságíró. Romantikus, de nem szentimentális férfinak gondolom.
- Azt hiszem, ez így igaz. Sőt, hozzáteszem: szenvedélyesen romantikus vagyok. Riporterként gyakran találkozom segítségre szoruló emberekkel. Nagy öröm, kicsit személyes siker, ha valóban segíteni tudunk. Mások terheit is cipelem, történjék valami rossz bárkivel akár a családban, akár idegennel. Sok mindent a szívemre veszek. Ha pedig engem bántanak meg, hamar kiderül: nehezen gyógyuló lelkű vagyok.
Nem okozott semmiféle munkahelyi gondot (morgást…), hogy a felesége a konkurens csatornánál dolgozik?
- Egyáltalán. Semmi olyanról nem beszélünk, amiről nem lehet. De „szakmázunk” otthon rendesen. Mindketten nagyon szeretjük a munkánkat, sok hasonló élmény ér minket. Ezeket nagyon jó megosztani.
Mennyi ideje marad a zenélésre?
- A zene, a zenekarom, a Smile a hétvégi szerelmem. Pénteken, szombaton fellépések, koncertek. És decemberben? Végig foglaltak vagyunk. Minden nap. Ilyenkor a megértő kollégák besegítenek, tudják maguktól: novemberben ledogozom a decembert is, ők pedig mentesítenek a december alól.
Milyen az otthonuk?
- Meleg, meghitt, de ugyanakkor intenzív színek, természetes anyagok, mediterrán összhatás. Buja zöld növények, színes gyertyák, csupa melegség. Egyszóval nagyon otthonos körülmények között élünk.
Színek… Tudatos, irányított a tévés ruhái színének választása, vagy saját döntés? Nem vagyok stylist, de mivel szlávosan lágy, szinte kisfiús arcvonásai vannak, nem gondolt még arra, hogy ezt kompenzálandó karakteres, kifejezetten férfias felsőruhát, inget hordjon?
- A műsor imázsához, arculatához igazodik minden, sőt néha a témához öltözöm. Laza, sportosan elegáns, trendi – ez a stílus. Megmondják, mit vegyek fel, de nem erőszakolják rám az öltözetet, nekem is van beleszólásom. Talán egyszer mondtam valamilyen ruházatra, hogy na, ezt nem. Elfogadták.
Oly mértékben kiegyensúlyozott személyiségnek tűnik, hogy ha állítaná, akkor sem hinném el, hogy mostohán bánt a sors Önnel gyerekkorában.
- Szerencsére szeretetteljes légkörben nőttem fel, a kamaszkorom pedig – ami másnak a legkockázatosabb korszak – különösen szép időszaka volt az életemnek. És ebben nagy szerepe volt annak, hogy akkor találtam rá a zenére. Kezdettől sokat jelentett számomra. Édesapám 1986-ban kivitt a Népstadionba a Queen koncertre, ami életre szóló hatást gyakorolt rám. A kamaszkorom első éveit ez töltötte ki. A tanárokkal is jól kijöttem. A zenekar és a tanulás, a csajozás mellett nem volt sem idő, sem energia semmi rosszaságra. És ez így volt optimális.
Az egyik bulvárlap azt sejtette, hogy könnyen lehet: a felesége komoly fotómodell karrier előtt áll. Valóban nagyon szépek a képek, de Ön mit szólna a nagy váltáshoz?
- Csilla évek óta dolgozik egy fotóstúdióval, rengeteget forgattak együtt. Nemrég megkérdezték tőle: mi lenne, ha őt fotóznák már le végre. Mondogatták, hogy alkalmas, meg hogy fotogén, de nem vette komolyan. Egyszer megunta a győzködést, és kötélnek állt. Ő is meglepődött, milyen szépek lettek a képek. De hogy szakmát váltana, az kizárt. Ez egy rövid kirándulás volt. Imádja a munkáját, nagyon jól is csinálja, az ő élete a tévé.
Milyen apa szeretne lenni – és mikor?
- Ez két-három év múlva lesz aktuális. A páromnak még vannak szakmai álmai, melyek megvalósításában nem szeretném korlátozni őt. Az biztos: olyan mosolygós, derűs, megértő és elfogadó családi életet szeretnénk, mint amilyenben mindkettőnknek szerencsénk volt felcseperedni. Szóval kérek egy kis türelmet.
Képek: www.rtlklub.hu
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
Közösségi hozzászólások: