Deutsch Anita és Kinizsi Ottó rendhagyó módon ünnepelték a házassági évfordulójukat
![Deutsch Anita és Kinizsi Ottó rendhagyó módon ünnepelték a házassági évfordulójukat Deutsch Anita és Kinizsi Ottó rendhagyó módon ünnepelték a házassági évfordulójukat](/gallery/thumbs/r_2009-07-27_whosethatboy_w680_h0.webp)
A két színész kapcsolatáról elmondható, hogy ez egy munkahelyi szerelem: mind a ketten a Barátok Köztben játszottak, amikor fellobbant közöttük a szikra. Még az sem számított, hogy Ottó nyolc évvel fiatalabb Anitánál. A pletykákkal nem törődve összeházasodtak, és született egy kislányuk, Emma. Igaz, Anitát, vagyis Szilágyi Andreát azóta kiírták a sorozatból, de Ottó, azaz Balassa Imre továbbra is szerepel benne.
Öt éve házasodtak össze, azóta minden évben egy-egy európai városban ünneplik az évfordulót. Igaz, az első évfordulójukon még csak Visegrádra jutottak el, ami nem annyira világváros, de az ezután következő ünnepeket már külföldön töltötték, olyan helyeken, mint Róma, London vagy Barcelona. Minden bizonnyal nem véletlenül esett a választásuk Párizsra, a szerelem városára, hiszen ők maguk is szeretik egymást. A párnak nagyon tetszett a Louvre és az Eiffel-torony, ami azért érdekes, mert mindketten félnek a magasságtól. Ennek ellenére mégis felmentek a toronyba éjszaka, hogy megcsodálhassák a kivilágított várost. A pár igyekezett kihasználni, hogy végre kettesben lehetnek, és egymásra figyelhetnek, amire év közben nem sok lehetőségük akad.
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
Családinet hozzászólások:
Katherine Heigl gyerekre vágyik
Dammak Jázmin kedvese Olaszországban játszik
LEGOLVASOTTABB
![Magát okolta a kisfiú, amiért megrúgta az edző - nyilatkozott az édesanya, aki az internetről tudta meg, mi történt](/m/?csnet_gallery=gallery/2024-07-18_judit23525141.jpg.-.400.-.150)
Magát okolta a kisfiú, amiért megrúgta az edző - nyilatkozott az édesanya, aki az internetről tudta meg, mi történt
![A fiatalabb cukorbetegeknél magasabb a rák kialakulásának kockázata](/m/?csnet_gallery=gallery/2024-06-24_vercukorszint-meres.jpg.-.400.-.150)
A fiatalabb cukorbetegeknél magasabb a rák kialakulásának kockázata
![Plüss állatokat gyűjt a kis betegeknek a Szent János Kórház gyermeksebészete](/m/?csnet_gallery=gallery/2024-06-26_plussmaci235151.jpg.-.400.-.150)
Plüss állatokat gyűjt a kis betegeknek a Szent János Kórház gyermeksebészete
![Életműdíjat kapott korábban Novák Katalintól a férfi, aki felrúgott egy gyereket a szolnoki kalandparkban](/m/?csnet_gallery=gallery/2024-07-17_szolnokikalandpark.jpg.-.400.-.150)
Életműdíjat kapott korábban Novák Katalintól a férfi, aki felrúgott egy gyereket a szolnoki kalandparkban
![Tudtad, hogy nyáron a szemed a vízben is veszélynek lehet kitéve?](/m/?csnet_gallery=gallery/2024-06-27_a-viz-veszelye-a-szemre.jpg.-.400.-.150)
Közösségi hozzászólások: