Gyerekekkel ünnepelte Majka a 30. születésnapját
![Gyerekekkel ünnepelte Majka a 30. születésnapját Gyerekekkel ünnepelte Majka a 30. születésnapját](/gallery/thumbs/r_2009-08-11_majorospeter_w680_h0.webp)
Ő volt az egyetlen villalakó, aki a hirtelen jött hírnevet meg is tudta tartani. A nagydumás ózdi fickó vezetett műsorokat tévében és rádióban egyaránt, filmben is szerepelt, illetve lemezeket is adott ki. Mostanában már pókerezik is, nem is csinálja rosszul, hiszen versenyeken is elindult, ahol nyernie is sikerült.
Nemrég az Unibet online sportfogadási oldal pókernagykövetté választotta, a születésnapjára pedig sakk - és backgammon - asztalokat kapott az egyik pókerklubtól, ahová gyakran lemegy játszani. Miután ezeket nem tudta tárolni otthonában, mert nincs annyi hely, ezért inkább a Ronald Ház kis betegeinek ajándékozta őket. Ezeket a házakat azért hozták létre Budapesten és Miskolcon, hogy a hosszantartó kezelésben részesülő távoli vidékről érkező gyerekek ne szakadjanak el a szüleiktől. A házakat működtető alapítvány lehetővé teszi, hogy a gyerekek továbbra is együtt éljenek a családjukkal, vagy legalábbis az édesanyjukkal. Gyógyulásukat elősegíti, hogy meg tudjanak feledkezni a betegségükről, amiben a játék öröme sokat segíthet. A műsorvezető ehhez az örömhöz kívánt hozzájárulni, amikor nekik ajándékozta a játékasztalokat.
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
Családinet hozzászólások:
Lilu anya lett
LEGOLVASOTTABB
![Magát okolta a kisfiú, amiért megrúgta az edző - nyilatkozott az édesanya, aki az internetről tudta meg, mi történt](/m/?csnet_gallery=gallery/2024-07-18_judit23525141.jpg.-.400.-.150)
Magát okolta a kisfiú, amiért megrúgta az edző - nyilatkozott az édesanya, aki az internetről tudta meg, mi történt
![A fiatalabb cukorbetegeknél magasabb a rák kialakulásának kockázata](/m/?csnet_gallery=gallery/2024-06-24_vercukorszint-meres.jpg.-.400.-.150)
A fiatalabb cukorbetegeknél magasabb a rák kialakulásának kockázata
![Plüss állatokat gyűjt a kis betegeknek a Szent János Kórház gyermeksebészete](/m/?csnet_gallery=gallery/2024-06-26_plussmaci235151.jpg.-.400.-.150)
Plüss állatokat gyűjt a kis betegeknek a Szent János Kórház gyermeksebészete
![Életműdíjat kapott korábban Novák Katalintól a férfi, aki felrúgott egy gyereket a szolnoki kalandparkban](/m/?csnet_gallery=gallery/2024-07-17_szolnokikalandpark.jpg.-.400.-.150)
Életműdíjat kapott korábban Novák Katalintól a férfi, aki felrúgott egy gyereket a szolnoki kalandparkban
![Tudtad, hogy nyáron a szemed a vízben is veszélynek lehet kitéve?](/m/?csnet_gallery=gallery/2024-06-27_a-viz-veszelye-a-szemre.jpg.-.400.-.150)
Közösségi hozzászólások: