SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Így fogadták a Törökországból hazatérő ételosztókat

Családinet [cikkei] - 2023-02-22
Hazatértek az Ételt az Életért Alapítvány ételosztói a törökországi Antakyából, ahol naponta több mint 1000 adag ételt osztottak ki a leginkább földrengés sújtotta régióban. Szanyi-Karl Attila, az alapítvány elnökének beszámolója szerint Törökország hatalmas kihívás előtt áll, hiszen a folyamatos utórengéseknek köszönhetően nagyon nehéz lesz újjáépíteni a régiót.
Így fogadták a Törökországból hazatérő ételosztókat

Helyszíni tartózkodásuk alatt az egyik éjjel egy 5,1-es erősségű földrengés éltek át. A csapatot a DSV török kollégái váltották az üstöknél, hiszen az Ételt az Életért nem titkolt célja, hogy professzionálisan megszervezze az ételosztást és mindig fenn is tartsa a szükséges helyszíneken, egészen hosszan.

ételosztás Törökországban

Távozásuk után nem sokkal a Richter skála szerinti 6,4-es erősségű rengés rázta meg ismét Hatay tartományt, a kályha körül a kertben, ahol minden nap melegedtek és aludtak, egy újabb pusztítás történt, téglatörmelékek hullottak és további házak dőltek össze. Ezért alázatosan kérünk, hogy a helyi lakosságot tartsátok meg imáitokban!

Fotók az érkezésről:

Szanyi-Karl Attila az Alapítvány és a török misszió vezetőjének beszámolója:

10 napja kezdődött az Ételt az Életért Alapítvány, a Krisna-hívők humanitárius ételosztó munkáját lebonyolító szervezet akciója Törökországban. 4 fő magyar Krisna-hívő utazott Ankarába, majd onnan autóval és kamionokkal mentek át Hatay tartományba, hogy a fölrengés sújtotta régió lakosságának segítsenek. Itt szó szerint úgy kell elképzelni, hogy a házak jó részét a földdel tette egyenlővé a rengés... A család, akinek a kertjében főztek, szintén egy melléképületben húzták meg magukat telkükön. A régióban jelenleg nincs vezetékes víz, a kutak vizét pedig nem javasolják fogyasztásra kolera-járványtól tartanak ugyanis a helyi szakemberek.

Törökország földrengés után

Az ételosztások első köre múlt hét végéig tartott. Az ételosztók a helyi, török hívők egy csoportjához csatlakoztak. A nagy tapasztalattal rendelkező, rendkívül szisztematikus rendszert fenntartó magyar ételosztók főztek és a török csapat osztotta az ételt, hiszen ők gond nélkül tudtak kommunikálni is a helyi lakossággal. Naponta 1000 adag ételt osztottak a helyieknek, de sokkal többre is lenne igény a körülmények miatt. Remélhetőleg az infrastruktúra a következő hetekben ismét visszaáll majd. A hívők egyébként mind a vizet, mind a főzési alapanyagokat Isztambulból szállították a helyszínre, és egy tábori konyhán főztek, éjjelente pedig a szabad ég alatt vagy egy a kamionban aludtak, fűtés sajnos nem volt, fával igyekeztek tüzelni, amennyire a lehetőség engedte.

ételosztás Törökországban

Remélhetőleg ez az akció is segített abban, hogy a helyi lakosság átvészelje ezt a rettenetes időszakot és a nemzetközi összefogás hatására a túlélők élete hamarosan rendeződni tud, noha az szemmel látható, hogy már soha többé nem lesz olyan, mint a rengés előtt.

További képek és videók: https://www.facebook.com/etelosztas

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)
A szerkesztő ajánlja