SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Magát okolta a kisfiú, amiért megrúgta az edző - nyilatkozott az édesanya, aki az internetről tudta meg, mi történt

Németh Noémi [cikkei] - 2024-07-18
"Ő azt hitte, hogy annyira rosszat tett, hogy ezt megérdemelte. És még szégyellte is" - mondta el az anya.
Magát okolta a kisfiú, amiért megrúgta az edző - nyilatkozott az édesanya, aki az internetről tudta meg, mi történt

Az RTL-nek nyilatkozott az édesanya, akinek 7 és fél éves gyerekét a csoportjára vigyázó férfi rúgta fel a szolnoki kalandparkban.

Azt mondta, sem az edző - a férfi kilétére hamar fény derült -, sem a gyerek nem mondott neki semmit az esetről: csak annyit tudott, hogy fia összeveszett a kalandparkban egy társával. A kisfiú emiatt szégyellte magát, és úgy gondolhatta, hogy megérdemelte az edzőtől kapott rúgást.
 


 

A férfivel beszélt is a nő a tábor után, és szerette volna beíratni hozzá edzésre a gyerekét. Ő is csak annyit mondott neki az esetről, hogy "volt egy kis összeröffenésük, de már rendezték".

Ezután kedden, az interneten látta meg a videót az anya - mint mondja, kishíján összecsuklott a felvétel láttán. Kisfia ezután mesélte el neki pontosan, hogy mi történt - és úgy gondolta, megérdemelte, amit kapott, szégyellte magát a történtek miatt.

A rúgás után az edző otthagyta a kisfiút, majd azt állítja az anya, hogy visszament a földön fekvő gyerekhez, és majd' másfél liter vizet öntött a fejére, és megkérdezte tőle: "Mi vagy te, lány?". 

A kisfiú épp egy táborban volt, amikor az eset történt. A gyerek szenzoros, ezért édesanyja igyekszik vele minél többféle tevékenységet kipróbáltatni, hogy ne féljen az új dolgoktól, hogy bátrabbá váljon - ezért ment el a táborba is. 

Egy társával veszett össze azért, mert félt a mászástól, és a másik gyerek erről kérdezgette. Éppen ezen vitatkoztak, amikor az edző odament, és az anya szerint nem kérdezett semmit, nem nézte, hogy ki a hibás, azonnal elrángatta a gyerekét.

A kisfiú azóta már többször megkérdezte az anyukáját, hogy de biztos, hogy nem ő volt a hibás?

A nő azt szeretné, ha az edző az ő jelenlétében kérne bocsánatot a kisfiútól, és elmondaná neki, hogy nem ő volt a hibás, nem ő a rossz, nem érdemelte meg, ami történt.


Az ügy hatalmas felháborodást keltett, egyre több híresség ad hangot véleményének - például Hajdú Péter és Pottyondi Edina, Kunkli Tivadar, a thai boksz korábbi világ- és Európa-bajnoka pedig kihívta a gyereket bántalmazó karate-mestert. 

"Én is hírét vettem annak, hogy a szolnoki kalandparkban egy karatemester felrúgott egy kisgyereket. Ez nem sporthoz méltó viselkedés. 60 éves vagyok, soha nem hívtam ki még senkit. Bármilyen szabályrendszerben kihívlak, mondd az időpontot, hol és mikor! Ne légy gyáva, ne bújj el!" - üzente a férfinek.
 


 

A férfi a videó nyilvánosságra kerülése után lemondott posztjáról, de később a Magyar Karate Szakszövetség el is tiltotta az eljárás lefolytatásának végéig mindennemű karate oktatási tevékenységtől.

"A Magyar Karate Szakszövetség és az egész magyar karate társadalom mélységes felháborodással értesült a sajtóból a szolnoki kalandparkban történt megdöbbentő gyermekbántalmazási esetről, amely egy karatés edzőhöz köthető.

Az egész magyar karate társadalom - illetve a közmegbecsülésnek örvendő, köztiszteletben álló karate mesterei a közösségünknek - elhatárolódik a vállalhatatlan, a karate szellemiségéhez, tanításához, erkölcsi mércéjéhez méltatlan gyermekbántalmazási esettől" - írták.
 

Kapcsolódó cikkünk: Mi a különbség a szenzoros integrációs zavar és az autizmus között?

Indexkép: rtl.hu

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

24 éve hiába várták haza szülei - megtalálták a 2000-ben eltűnt kisfiú, Till Tamás holttestét

24 éve hiába várták haza szülei - megtalálták a 2000-ben eltűnt kisfiú, Till Tamás holttestét

A cikk a nyugalom megzavarására alkalmas, csak erős idegzetűek olvassanak tovább. Till Tamás 11 éves volt, amikor 2000-ben egy vadasparkba indult - de már sosem ért haza. Szüleinek 24 évet kellett várniuk arra, hogy kiderüljön, mi történt gyermekükkel. Holttestét most megtalálták, és ezzel sokkoló történetre derült fény.
Súlyosbodó visszérhelyzet nyáron? Így előzhetjük meg

Súlyosbodó visszérhelyzet nyáron? Így előzhetjük meg

Minél magasabb a hőmérséklet nyáron, annál kevesebb ruhát hordunk. A lenge öltözet vagy fürdőruha viselete azonban nem mindenki számára felszabadító érzés. Sokan küzdenek ugyanis visszerekkel, amelyek a melegben még feltűnőbbé válnak és gyakran fájdalmasak. A Budai Egészségközpont érsebész főorvosa, dr. Barta László összefoglalja a visszérrel kapcsolatos tüneteket, a leghatékonyabb megelőzési módszereket és a kialakult betegség kezelési lehetőségeit.
Milyen hormonális betegségek okozhatnak elhízást?

Milyen hormonális betegségek okozhatnak elhízást?

A testsúlygyarapodásnak legtöbbször természetes oka van: több energiát viszünk be, mint amennyit leadunk. De vannak bizonyos jelek, amelyek arra utalhatnak, hogy hormonális háttere lehet a hízásnak - elsősorban ilyen, ha más okkal nem magyarázható a testsúly növekedése. Dr. Mutnéfalvy Zoltán, az Endokrinközpont endokrinológusa, kóros elhízásra szakosodott specialista azokat a gyakoribb endokrinológiai betegségeket vette számba, amelyek hízást okozhatnak.
Célba ért: 1993 km-t tekert Szentestől Párizsig az olimpiára Laci bácsi, a 80 éves nyugdíjas tesitanár

Célba ért: 1993 km-t tekert Szentestől Párizsig az olimpiára Laci bácsi, a 80 éves nyugdíjas tesitanár

Cseuz László 16 nap alatt érkezett meg Párizsba, a nyári olimpiai játékok helyszínére péntek délután.
Szabad-e hepatitiszes betegnek alkoholt innia?

Szabad-e hepatitiszes betegnek alkoholt innia?

Az alkohol alapvetően toxikus hatással bír a májra, és a korábbi, szívesen hangoztatott mondásokkal ellentétben, mára bebizonyosodott, hogy nincs is még egészségesnek mondható alkoholmennyiség. Mindez nem jelenti azt, hogy alkalmanként nem lehet koccintani egy-egy pohárral, de májbetegséggel élőknek nagyon körültekintőnek kell lenniük ezen a téren. Dr. Németh Alíz, a Hepatológiai Központ hepatológusa, gasztroenterológus arról beszélt, van-e olyan mennyiség, amit még elfogyaszthatnak a hepatitiszes betegek, befolyásolja-e ez a kezelést, illetve milyen tünetek esetén kell mindenképpen orvoshoz fordulni.
A szerkesztő ajánlja