Szendi Gábor: Féltékenység

Ez a jelenet nap-mint-nap lejátszódik, és mindig arról győz meg, hogy abszolút igaza lehet az evolúciós pszichológiának, amikor a féltékenységet is evolúciósan hasznos tulajdonságnak tekinti. A féltékenységnek több formáját ismerjük, de mindegyik visszavezethető az erőforrásokért, vagy szaporodási haszonért folyó versengésre. A testvérféltékenység, amely oly sok veszekedést, majd gyűlölködést szül, harc a szülői szeretetért, a családban betöltött kiváltságosabb pozícióért. Nem is kell visszamenni az ősidőkbe, ha meg akarjuk érteni, hiszen kedvenc gyereknek lenni bizony előnyökkel jár, még ha a szülők nem is akarják ezt mindig tudomásul venni. Az emberiség fejlődésének archaikus korában kedvencnek lenni esetleg a túlélést jelentette. Akkoriban a verseny azért folyt, ki kap előbb és többet enni.
A szerelmi féltékenység a másik gyakori típusa ennek az olykor ősi zárványnak tekintett, meg nem értett érzelemnek. Bár ugyanazt a szót használjuk rá, a férfi és a női féltékenység alapvetően más természetű.

Féltékenység és szaporodás

Az evolúciós pszichológiai írások mindig annak taglalásával kezdődnek, hogy az élet lényege a reprodukció, génjeink átörökítése. Ez ellen bárki szót emelhet, és lemondhat arról, hogy sikeresen szaporodjon, vagyis, hogy életképes és majdan sikeresen szaporodó utódokat neveljen fel. Csakhogy ezzel nem megcáfolja, hanem igazolja az elméletet, mert a következő generációban azoknak a génjei már nem lesznek jelen - vagyis kiszelektálódtak-, akik önként, vagy kényszerítő körülmények hatására lemondtak a szaporodásról. A következő lecke annak megértése, hogy, bár az emberi faj nem teljesen monogám, de a házasság, mint szociális intézmény gyakorlatilag minden emberi társadalomban létezik. Ennek oka az, hogy embergyerek rendkívül életképtelennek születik, és igen sokára éri el a szaporodóképes felnőtt kort. Már az állatvilágban is, főként a madaraknál és emlősöknél megfigyelhető, hogy sok fajban a hím komoly energiákat fektet be az utódnevelésbe, táplálékszerzésbe, utódvédelembe. A szelekciós nyomás fejlesztette ki az utód együttnevelésére való hajlamot, mert azok a hímek, akikben nem volt meg a készség erre, azoknak utódai valószínűbben pusztultak el.
Embernél ez a készég igen erős, az apaság intézményét az emberi faj "fejlesztette" ki. Persze minden evolúciós előny megszerzése jár némi kockázattal. A féltékenység valójában egy kockázatcsökkentő, előrehuzalozott stratégia, amely olykor - mai szemmel - kóros méreteket ölthet.

Folytatás