Ne ítélj csak a külalak alapján! - Az íráskép jelentősége

Így volt ez Csabával is.
Az iskolában a tanárok régóta ismerték Csabát. Tudták, hogy jó eszű tanuló és így az érettségi előtt nem lesz gond. Igaz, az írása kusza, rendezetlen, sok javítással és átírással - ami mutatja, hogy észreveszi hibáit és hajlandó javítani -, bár ez csúnya írásképet eredményez összességében. Csaba is úgy gondolta, hogy a tartalom a lényeg, nem a forma. Egyébként sem szerette a külsőségeket.

Elérkezett az érettségi hete. A szóbelikkel rendben ment minden, de az írásbeli… hát nem lett valami fényes. Csaba és szülei is értetlenül szemlélték a kapott jegyeket. Nem állt arányban tudásával. Mondhatni igencsak alulértékeltnek tűnt addigi teljesítményéhez képest. Utánajártak a dolognak. Kiderült, hogy a rengeteg írásbeli dolgozat javításán megosztoztak a tanárok. Aki Csabáét javította, az nem ismerte a tanulót, nem tanította, viszonylag új tanerőként nem rég került egy kismama helyére….
Mivel az általa kapott írás néhol olvashatatlan volt, tagolatlan, egybefolyó, tömör egységként nem látszott rajta valami rendezőelv, hogy mi mihez kapcsolódik a szövegben, honnan kezdődik új rész, sok áthúzás, javítás és egymásba lógó betűk halmaza alul, felül. Nehezen kibogarászható és rendetlen hatású volt. Az ismerős tanárok ezt már megszokták, igaz figyelmeztették Csabát, hogy figyeljen jobban a betűk méretére, kerekítésére a dolgozatoknál, de sosem húzta le az írás szépsége a - külalak - a tartalmat… Most azonban a tanár ismeretlen volt, gyorsan kellett sok dolgozatot kijavítania időre. Nem volt sem ideje, sem kedve egy nehezen olvasható írást kiböngésznie. Tehát a nehezen olvasható és kusza írást annak olvasta, aminek látszott a szó. Így az érthetőséget nagyon lerontotta.