A sorozat összeállításában, a címek kiválasztásában a kiadó segítségére van a Magyar Gasztronómiai Egyesület és Molnár B. Tamás is – az alábbiakban az ő gondolatait közöljük.

Magyarországon a 20. században történelmi okokból is megtört a szakácsszakma organikus fejlődése. A század második felében új „elit” – a nemzetközi fejleményektől mind jobban elszakadó elit – telepedett be vezető pozíciókba, s e pozíciókat mind máig hevesen védelmezi. Jogot formál arra, hogy önmagát „a szakmaként” határozza meg, kizárólagossági jogokat vindikál magának, s minden bírálatot, ami e gyakorlatot éri, „a szakma elleni támadásnak” állítja be.

E pozíciók megőrzésében segítette őket a nyomasztó szakkönyvhiány, a szakácsszakma elszigeteltsége, amit részben ők maguk is gerjesztettek. Így vált lehetővé, hogy évtizedek óta elavult, tákolt tankönyvekből tanítják a fiatalokat.
A tankönyv megírása és kiadása érdekcsoportok kompromisszumai alapján folyik, a szakmai szempontok csöndesen a háttérbe húzódtak. A könyv alig tanít technológiát, főként recepteket ismertet, gyakran azt is rosszul. Még azt is nehéz volt elérni, hogy lábjegyzetbe bekerüljenek bizonyos szakszerű utalások. Például az, hogy külföldön a rizottót másképp készítik.

A hazai oktatási rendszerben lehet persze az embernek szerencséje (kaphat egy képzett, jó oktatót), de erre nem túl nagy az esély. S ha így is van, a külföldi szakmai gyakorlat elengedhetetlen. Továbbképzés ugyanis gyakorlatilag nincs (a mesterképzés nem az).