SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Családinet [cikkei] - 2022-02-14
Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti fesztiválra érkezik – mások mellett – Jason Derulo, Rag'n'Bone Man, Tom Grennan és Alle Farben. A SZIN augusztus 24-27 között lesz a már megszokott helyen, a Napfény Városában, a Szegedi Partfürdőn.
Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Első nekifutásra harminc névvel jelentkezett az itthoni fesztiválszezon nyárbúcsúztató bulisorozata, a Szegedi Ifjúsági Napok és rögtön - a legnagyobb hazaiak mellett - már négy világsztár is helyet foglalt a listán. „A korábbi években is „egymásnak adták a mikrofont" a SZIN-en a nemzetközi sztárok. Míg a 2020-as elmaradt fesztivál után tavaly a hazai zenészeknek igyekeztünk segíteni a fellépési lehetőséggel, két év után újra visszatér hozzánk a nemzetközi felhozatal" – mondta Kolonics Erika, a SZIN főszervezője. „Egyelőre négy külföldi fellépőt jelentünk most be, de hamarosan jönnek továbbiak is" – tette hozzá.

Már biztosra vehető tehát, hogy jön a SZINre korunk egyik legsikeresebb R'n'B és pop előadója, Jason Derulo, a Human című szupersiker dalt jegyző Rag'n'Bone Man, aki egy hosszabb visszavonulás után tavaly rukkolt elő új albummal. "2022 új zenéket és az eddigi legnagyobb műsoraimat jelenti" – írta Tom Grennan, aki szintén a tavaly megjelent lemezének dalait (is) hozza a SZIN-re, és Szegedre érkezik a nyár végén a techno, house és a trance műfajában otthonosan mozgó Alle Farben is.

A most bejelentett hazai sorban pedig ott van Majka & Curtis, a Bagossy Brothers Company, BSW, a Wellhello, a Follow The Flow, a Punnany Massif, a Vad Fruttik, a 30Y, ByeAlex és a Slepp, Alee, a Honeybeast, Horváth Tamás, Azahriah, a Carson Coma, Krúbi, a Bëlga, az Esti Kornél, Manuel, a Lóci játszik, Dzsúdló, az Elefánt, a Bohemian Betyars, a Road, a Supernem, a Fish! és a Csaknekedkislány.

Jegyek online a www.szin.org/jegyek oldalon már kaphatók.

Jason Derulo:

Rag'n'Bone Man:

Tom Grennan:

Alle Farben:

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Drámai ugrás 2024-ben: terjed a rendkívül fertőző szamárköhögés

Drámai ugrás 2024-ben: terjed a rendkívül fertőző szamárköhögés

A szamárköhögés (pertussis) egy rendkívül fertőző, bakteriális eredetű betegség, amelyet a Bordetella pertussis nevű baktérium okoz. Legfőképpen a légutakat érinti, és minden korosztályt veszélyeztet, de különösen a csecsemőkre jelent nagy kockázatot. Az elmúlt évekhez képest Magyarországon drámaian nőtt az esetek száma, így fontos, hogy minden szülő tisztában legyen a tünetekkel, a megelőzéssel és a kezelési lehetőségekkel.
Epekövesek, figyelem! Íme a gasztroenterológus ünnepi tanácsai

Epekövesek, figyelem! Íme a gasztroenterológus ünnepi tanácsai

Az ünnepi időszakban tömegesen jelentkeznek a sürgősségi ellátásban az epekólikás betegek. Dr. Pászthory Erzsébet, a Gasztroenterológiai Központ gasztroenterológus, belgyógyász szakorvosa szerint, ha valaki már átélt ilyen rohamot, az soha nem felejti el; megfelelő kezelés híján pedig bármikor újra jelentkezhetnek a tünetek, és akár súlyosabb szövődményeket is okozhatnak a kövek.
Tovább bővült és frissült a Semmelweis HELP alkalmazás

Tovább bővült és frissült a Semmelweis HELP alkalmazás

Új funkciókkal bővült és frissült a Semmelweis Egyetem ingyenes tünetellenőrző alkalmazása, a Semmelweis HELP. A fejlesztéseknek köszönhetően ezentúl önállóan is kereshető az alkalmazásban elérhető 740 betegség, sérülés és állapot tüneteinek enyhítésére és az egyéb teendőkre vonatkozó tudásanyag. Emellett a felhasználói visszajelzések nyomán egyértelműbbé vált a profilok létrehozása, módosítása. A Semmelweis HELP-nek jelenleg már több mint 229 ezer felhasználója van, nekik az új funkciók eléréshez elég csak frissíteniük az alkalmazást.
Személyre szabott fogtisztító eszközökkel hatékonyabban előzhetők meg a fogágybetegségek

Személyre szabott fogtisztító eszközökkel hatékonyabban előzhetők meg a fogágybetegségek

Rendszeres fogmosás és nem megfelelő méretű, helytelenül alkalmazott fogköztisztító használata mellett is kialakulhat fogínygyulladás és fogágybetegség - derül ki a Semmelweis Egyetem tanulmányából. Személyre szabott szájhigiénés eszközök használatával és megfelelő betegedukációval azonban elkerülhetők, s akár visszafordíthatók a fenti folyamatok, és a szájüreg egészsége hosszú távon megőrizhető.
Színesek, illatosak és légúti tüneteket is okozhatnak ezek az ünnepi kellékek

Színesek, illatosak és légúti tüneteket is okozhatnak ezek az ünnepi kellékek

A gyertyák kellemes dekorációs kiegészítői otthonainknak, melyeket a karácsony közeledtével egyre gyakrabban lobbantunk lángra, ezzel is emelve az ünnep fényét. Dr. Potecz Györgyi, az Allergiaközpont tüdőgyógyász, allergológus szakembere szerint azonban az illatgyertyák jelentős mértékben hozzájárulhatnak a beltéri levegőszennyezéshez, és légúti irritációt is kiválthatnak az arra érzékenyeknél.
A szerkesztő ajánlja