SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

szabadakarat>>>>: Insta- és Tik-Tok „tempó" a színpadon

Családinet [cikkei] - 2023-10-02
A tervek szerint - egymást követő két napon - mindössze négy előadást láthatunk az őszi színházszezon egyik legizgalmasabbnak ígérkező darabjából, a szabadakarat>>>> című "újhullámos" koncertszínházi produkcióból. A reformkori celebpár, azaz Petőfi és Szendrey Júlia életét alapul vevő, de megformálásában korunk vizuális és zenei kultúrájához igazított történetre hatalmas az érdeklődés, a négy előadásból kettő már teltházas.
szabadakarat>>>>: Insta- és Tik-Tok „tempó" a színpadon

„Azt csinálunk, amit akarunk és azt csináltuk, amit akartunk. Egymás múzsái lettünk. Az álompár" – énekli a szabadakarat>>>> c. előadás nyitányában Szendrey Júlia, miközben a tudósításokat nézegeti esküvőjéről Petőfivel. A dal közben fel-felhangzik az esküvői híreket kommentelő rap-betét, és a teljes stábot és tánckart felvonultató, mozgalmas nyitányban a kivetítőn a nézők is követhetik az esküvőről készült képeket. A pixeles díszlet kockáiban pedig ott a darabot végig kísérő zenekar.  
 
Illés Gabriella producer és Almási-Tóth András, a darab szerző/rendezője, valamint alkotótársaik egy nem mindennapi produkcióra vállalkoztak, egy olyan előadásra, aminek története térben és időben is szabadon mozog. Sztorijában Petőfit és Szendreyt, mint a reformkor jelentős celebjeit állítja középpontba, de a lineáris történetmesélés helyett a nézőre bízza a történetmozaikok összerakását. Színpadi megjelenésében pedig egy sokdimenziós élményt kínál a szabadakarat>>>>, benne a főhősök prózai és énekes jól elkülönülő megjelenítésével, zenéjében a mai pop-rock és alternatív rock világát újhullámos rap-pel elegyítve, a jelenetek ritmusában pedig az Insta- és Tik-Tok videók tempóját és látványvilágát követve.

szabadakarat plakát

„A kor ünnepelt költője egy mindennel szemben lázadó, extrém önkifejező, de mélységesen önkereső figura. A darab nem a mainstream Petőfit mutatja be, hanem az identitását kutató huszonévest, aki akár egy mai srác is lehetne" – mondja Almási-Tóth András, hozzátéve, hogy a közismert énekesek, előadók, mint például Ember Márk, Schoblocher Barbara, AKC Misi vagy Filo színpadi jelenléte, a koncertszerű előadásmód igyekszik kiragadni a sztorit a hagyományos színházi előadások, musicalek konvencióiból. A produkció zenei világa pedig egyfajta "Gen Z koktél", a legfiatalabb generáció zenei nyelvén meséli el Petőfi Sándor és Szendrey Júlia történetét és kísérletet tesz arra, hogy új arculatával kiterjessze a magyar zenés színház műfaji kereteit.

A TulipánTündér Produkció által jegyzett szabadakarat>>>> az Erkel Színházban kerül színpadra október 21. és 22-én. Ez utóbbi nap már teltházas, csak az első nap két előadására lehet jegyeket vásárolni. A darab a Petőfi 200 emlékév részeként, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jött létre.

Nemzeti Kulturális Alap

Nyitókép: TulipánTündér Produkció

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Elhunyt a kisfiú, aki azt játszotta az iskolai kiránduláson a barátaival, hogy ki tud tovább a víz alatt maradni

Elhunyt a kisfiú, aki azt játszotta az iskolai kiránduláson a barátaival, hogy ki tud tovább a víz alatt maradni

A 13 éves Áront a baleset után sikerült újraéleszteni, ám pár nap múlva életét vesztette. Édesanyja elmondta a híradónak: a kisfiú napok óta másról sem beszélt, annyira várta az iskolai kirándulást.
8-9 éves gyerekekkel teli busz borult árokba Kőszegnél - osztálykiránduláson vettek részt

8-9 éves gyerekekkel teli busz borult árokba Kőszegnél - osztálykiránduláson vettek részt

A baleset során hatan könnyebben megsérültek, őket kórházba szállították.
A menstruáció előrehozása: így NE csináld! - Tények és veszélyes tévhitek

A menstruáció előrehozása: így NE csináld! - Tények és veszélyes tévhitek

Az élet különféle eseményei - mint például egy nyaralás, egy fontos találkozó vagy egy sportesemény - gyakran igénylik, hogy a nők előrehozzák vagy késleltessék menstruációjukat. Ezzel kapcsolatban azonban számos tévhit kering, és van, amelyik kifejezetten veszélyes és tilos is - Dr. Elek Csaba nőgyógyász szakértőnket kérdeztük a témáról.
Ezért kell rögtön lecserélni a vizes fürdőruhát

Ezért kell rögtön lecserélni a vizes fürdőruhát

A nyári hónapokban gyakran előforduló húgyúti fertőzések komoly kellemetlenséget okozhatnak, különösen a nők körében. A megnövekedett hőség, a strandolás és a nem megfelelő higiéniai szokások mind hozzájárulhatnak a fertőzések kialakulásához. A Budai Egészségközpont urológus főorvosa, Dr. Póth Sándor összefoglalja a legfontosabb tudnivalókat a témában, továbbá hasznos tanácsokat ad a megelőzésre és a kezelésre vonatkozóan.
Meglepő tények a látásunkról - Mindannyian színvakon születünk

Meglepő tények a látásunkról - Mindannyian színvakon születünk

A szem a testünk második legbonyolultabb szerve, ennél már csak az agyunk bonyolultabb. A látást annyira alapvető képességnek vesszük, hogy szinte bele sem gondolunk, mennyi mindent köszönhetünk neki. Az alábbi érdekességeket elolvasva pedig rá fogunk döbbenni, hogy eddig igencsak keveset tudtunk egyik legértékesebb részünkről.
A szerkesztő ajánlja