Visszaemlékezéseim a távoli jövőből…

2110-et írunk. Ahogy végignézek az előttem, a falon függő videofonra, látom, ahogy az emberek és a földön élő, vagy más bolygóról itt tartózkodó lények nyugodtan sétálnak a sugárúton. Néha megállnak beszélgetni egymással, bár amint rájuk közelítek az optikával, nem látni szájuk mozgását, de ez nem is csoda, hiszen telepatikus úton kommunikálnak egymással. Sajnos ez nekem, aki már igen csak "öreg" a millennium kori felfogáshoz képest, (153 éves múltam) nehezebben megy. Mint minden újat, sokkal lassabban tudom befogadni, s felhasználni azt. A városka utcáit mozgó járdák szegélyezik, ugye emlékeznek rá Önök is? Réges-régen így jellemezték a jövő városait a fantasztikus regényekben. Igazából a séta fogalma is megváltozott, hiszen szinte mozognunk sem kell, csak fellépünk valamelyik útszalagra, azután, mint a jó öreg lift esetében csak lelépünk róla, ha megérkeztünk a célunkhoz. Mi is a célja egy 2110-ben élő embernek? Érdekes kérdés, amit talán nehéz lesz megválaszolnom az olvasónak. Legalábbis nem biztos, hogy megértik első olvasatra.

A célunk a BOLDOGSÁG!

Vajon ezen kívül nincs más dolgunk? Bizony van, hiszen mi is dolgozunk, szórakozunk, családi életet élünk, gyermekeket nevelünk, mint tettük azt a múltban, csak kicsit megváltozott a kivitelezése… Legtöbben otthon, számítógépeinken tevékenykedünk. Leveszem a polcról kedvenc papír alapú újságomat, ami a kinyitásakor letölti az internetről a legfrissebb híreket, az újságban mozgó hirdetések, videók vannak, sőt hangja is van! Különleges megoldásokat alkalmazunk ebben a században már, nem úgy, mint az unalmas régi újságokban, amikben a tegnapi és azelőtti hírek voltak, s amit dobhattunk a szemétre, ha már kiolvastuk… Az Internet fontossága beigazolódott, szinte behálózza egész élő szervezetünket is. Miért mondom ezt? Mert már nem olyan a számítógép, mint 100 éve…

A monitornak és a gépnek már nem kell asztalka, mert minek is? Hiszen a kép a szemünkben alakul ki, a ránk csatlakoztatott video modulátor segítségével. A gép sem olyan, mint volt! Csak már úgy megszoktam a régi robosztus szerkezeteket. Ez is a korral jár! Hanggal és gondolat hullámokkal vezérelt kisméretű 1000 GHz-es holo-processzorú gépek, holografikus háttértárral, beépített rádiófrekvenciás modemmel, ami összeköt minket a szupersebességű világhálóval. Gondolom, most néhányan mosolyognak, hogy biztos nálunk is Matávos RLL rendszerű a rádiótelefon kapcsolat, mint a millennium évében sok helyen. Bizony nem így van. Ezek a szerkezetek már jól működnek, sőt ennél jobban már nem is működhetnének! Agyunkhoz van kötve a rendszer, ezekkel tudnak kommunikálni azok a társaink, akik nem képesek a telepátiára. Nem, nincs rajtunk rengeteg kábel, csatlakozó, meg hasonló régimódi eszköz. Ezek nem látható módon csatlakoznak hozzánk. A legtöbb bele van ültetve testünkbe. Ez már a Cyber - világ! Érzem, amint rádióhullámok cikáznak a testemben, adatok tömkelege halad át rajtam pillanatról - pillanatra… Most megkaptam. Mindig is szerettem a rádiózást… Már nem kell hozzá mikrofon, antenna, meg ilyen múzeumi tárgyak, hiszen ez is miniatürizált és teljesen más kialakítású lett. Az emberek agyukkal, a számítógépükön keresztül vezérlik az összes használati eszközüket. Utaznunk is egyszerűbb amióta a teleportálást sikerrel tökéletesítették. Jót mosolygok, amikor végignézek rádiómúzeumom készülékein, amelyek közül a legrégebbi bizony már 172 éves. 1938-ban készült, nyoma sincs rajta a számítástechnikának, de még mindig működik! Igaz a hivatalos műsorszórás a közép, rövidhullámú és URH sávokon megszűnt – nem tartották gazdaságosnak, de ennek csak örülnek azok, akik most magánemberként műsort sugároznak rajta. Ezt a múltban úgy hívták: kalózrádiók. De már nem ellenőrzi ezeket a sávokat senki, így:

Szabad a szó, szabad a vélemény!

Változik a világ.

Ma már nincs helyi, városi vezetés, csak egy világkormány vezeti a Földet.

Nincs politika.

Nincsenek háborúk.

Békesség és szeretet van mindenütt.

Kapcsolatban vagyunk az egész galaxissal, sok furcsa lény látogat meg minket Földünkön, s mi is őket otthonukban. Mostanra üzemszerűen működik az - az űrállomás, amit a millennium idejében próbálgattak, építettek. Anno ISS-nek hívták, ma már Galaktikus üdülőközpont a neve. Bárki elutazhat oda, nem úgy, mint régen, hogy sok millió dollárért lehetett csak feljutni rá. Most annyiba kerül, mint amennyiből az egyik földrészről a másikig repülnénk, illetve miket beszélek: teleportálnánk! Egyfajta "szűrőállomásként" is üzemel, nyilván sem adni, sem kapni nem akar senki valami jófajta vírust, hiszen összeköttetésben van szervezetünk mindenféle számítógépes rendszerrel is.

A millennium idejében, az emberi értékeket nem, vagy csak alig becsülték meg. Azt hiszem, emlékeznek még a hozzám hasonló korúak, hogy az akkori emberek mit tiszteltek csak? Igen. A pénzt. Egész életükben ennek gyűjtése volt a cél. Akár embertársaik életén keresztül gázolva is. Azután 50 - 60 évesen itt hagyták vagyonukat a marakodó örökösökre… Feltéve, ha megérték ezt az életkort…

Szomorú világ volt ez.

Ennek ellenére én boldog voltam s vagyok most is! Gyermekem emlékképe csak egy mosolygó szőke fejű kiskölyök, ő Krisztián… Mi az, hogy emlékkép! Most is itt van mellettem, együtt dolgozunk az egyik nagy cégnek. Én rádiótechnikai újításokon ügyködöm, fiam pedig a bolygóközi Internet fejlesztésén tevékenykedik. Az a sok mosolygó gyermekarc, akiket tanítottam, neveltem, nem csak a számítógép és a rádió kezelésére, hanem az ÉLETRE, mint "tanító bácsi", még most is bennem él! Sokszor találkozom azokkal a fiatalokkal, akik a kezem alatt nőttek fel. Nekik is már gyermekeik vannak, s olyanok ők, mint az unokáim! A szeretet pedig sugárzik belőlük a mai napig.

Elértem célomat.

EMBERT neveltem belőlük!

Becsukom szememet, s hátradőlök légpárnás fotelomban.

Mosolygok.

Hiszen ez a BOLDOGSÁG!

Különös érzések suhannak át rajtam,

mintha Föld Anyánk átölelne.

(A jövőből, 2110-10. 02 -i dátumról, visszaküldve -e levél a múltba 2010. 10. 02-re)

(Írta: Apsitos István, 2110. október 2.)