SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Luca napi szokások, babonák

Családinet [cikkei] - 2004-12-09
A Luca széke egy háromlábú szék, mely segített felismerni a boszorkányokat, Luca nap jósló ereje pedig megmutatta, hogy kinek hogy hívják majd a kedvesét.

Luca napi szokások, babonák

Luca napi babonák, népszokások

A decemberi asszonyi ünnepek közül hazánkban legjelentősebb a Luca napja, december 13-án.

Luca 304 körül élt Siracusában. Úgy tartották, hogy ezen a napon különösen a boszorkányok rontása ellen kell védekezni, ez ugyanis gonoszjáró nap. Egyes vidékeken magát Lucát is boszorkánynak tartják. Ez a nap a boszorkányok hatalmának a megtörésére irányult. A kulcslyukba dugott fokhagyma, a bal ajtófélfába vágott kés és a keresztbe állított söprű is elriasztotta őket. Lefekvés előtt pedig az emberek is lenyeltek egy- két gerezd fokhagymát.

Lányoknak, asszonyoknak, tilos volt ilyenkor dolgozniuk. Számos történet szól arról, hogyan büntette meg Luca azokat, akik szőni, fonni, varrni, mosni mertek az ő ünnepén.

Egyes vidékeken fokhagymával rajzoltak keresztet az ólak ajtajára, s közben mondogatták: "Luca, Luca, távol légy!" A seprűket is eldugták a boszorkányok elől. E napon sem kölcsönadni, sem kölcsönkérni nem volt szabad, nehogy a kölcsön a boszorkányok kezére kerüljön.

Ezen a napon kezdték el készíteni azt a háromlábú széket, melyet Luca székének hívtak. A készítésnek nagyon szigorú kritériumai voltak, amit be kellett tartani ahhoz, hogy a hiedelem szabályainak megfeleljenek. Meg volt határozva, hogy milyen fából készüljön a szék, szöget nem volt szabad használni, csak fa éket, és karácsonyig el kellett készülnie. Minden nap csak egy kicsit volt szabad rajta dolgozni, hogy karácsonyestig elkészüljön. Innen ered a mondás, ha valamit nagyon lassan készítünk, hogy olyan lasasn készül, mint a Luca széke.
December 24. estéjén a széket elvitték az éjféli misére, és
aki felállt rá, az meglátta, hogy ki a boszorkány. A szék készítőjének innentől rohannia kellett haza, mert különben a boszorkányok széttépték volna. Ilyenkor mákot szórt maga után, amit a boszorkányoknak fel kellett szedniük, és ez idő alatt ő hazaért. Ezután a széket elégették.

Azok a lányok és a fiúk, akiknek nem volt kedvesük nagyon várták a Luca napját.  Kis cédulákra felírták a szóba jöhető kedvesek nevét, vagy azokat a neveket, melyeket szívesen adnának kedvesük nevének, és ezekből a nevekből karácsonyig mindennap egyet elégettek. Amelyik karácsony napjára maradt utoljára, az lesz a leendő kedvesük neve.

Ezen a napon még a pogácsasütés is szokás volt. Ebből azt jósolták meg, hogy ki lesz beteg. A pogácsa tésztájára tollat tettek, és akinek a tolla sütés közben megperzselődött, az rosszra számíthatott.

Ezen a napon azonban a tréfa sem hiányozhatott. Tökből készítettek fejeket, melyet kivilágítottak és ezzel ijesztgették egymást.

Népi szokás volt még a vöröshagymából való jóslás is. Luca napján hat vöröshagymát félbevágtak, megsózták a közepét és attól függően, hogy mennyire eresztett levet egy-egy fél vöröshagyma, következtetni tudtak az elkövetkezendő időjárásra, hogy mennyire lesz  csapadékos.

Indexkép: Depositphotos.com

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

24 éve hiába várták haza szülei - megtalálták a 2000-ben eltűnt kisfiú, Till Tamás holttestét

24 éve hiába várták haza szülei - megtalálták a 2000-ben eltűnt kisfiú, Till Tamás holttestét

A cikk a nyugalom megzavarására alkalmas, csak erős idegzetűek olvassanak tovább. Till Tamás 11 éves volt, amikor 2000-ben egy vadasparkba indult - de már sosem ért haza. Szüleinek 24 évet kellett várniuk arra, hogy kiderüljön, mi történt gyermekükkel. Holttestét most megtalálták, és ezzel sokkoló történetre derült fény.
Milyen hormonális betegségek okozhatnak elhízást?

Milyen hormonális betegségek okozhatnak elhízást?

A testsúlygyarapodásnak legtöbbször természetes oka van: több energiát viszünk be, mint amennyit leadunk. De vannak bizonyos jelek, amelyek arra utalhatnak, hogy hormonális háttere lehet a hízásnak - elsősorban ilyen, ha más okkal nem magyarázható a testsúly növekedése. Dr. Mutnéfalvy Zoltán, az Endokrinközpont endokrinológusa, kóros elhízásra szakosodott specialista azokat a gyakoribb endokrinológiai betegségeket vette számba, amelyek hízást okozhatnak.
Célba ért: 1993 km-t tekert Szentestől Párizsig az olimpiára Laci bácsi, a 80 éves nyugdíjas tesitanár

Célba ért: 1993 km-t tekert Szentestől Párizsig az olimpiára Laci bácsi, a 80 éves nyugdíjas tesitanár

Cseuz László 16 nap alatt érkezett meg Párizsba, a nyári olimpiai játékok helyszínére péntek délután.
Szabad-e hepatitiszes betegnek alkoholt innia?

Szabad-e hepatitiszes betegnek alkoholt innia?

Az alkohol alapvetően toxikus hatással bír a májra, és a korábbi, szívesen hangoztatott mondásokkal ellentétben, mára bebizonyosodott, hogy nincs is még egészségesnek mondható alkoholmennyiség. Mindez nem jelenti azt, hogy alkalmanként nem lehet koccintani egy-egy pohárral, de májbetegséggel élőknek nagyon körültekintőnek kell lenniük ezen a téren. Dr. Németh Alíz, a Hepatológiai Központ hepatológusa, gasztroenterológus arról beszélt, van-e olyan mennyiség, amit még elfogyaszthatnak a hepatitiszes betegek, befolyásolja-e ez a kezelést, illetve milyen tünetek esetén kell mindenképpen orvoshoz fordulni.
Ingyenes programok augusztus 20-án Budapesten és vidéken

Ingyenes programok augusztus 20-án Budapesten és vidéken

Augusztus 20. Magyarország egyik legnagyobb ünnepe, amely az államalapítást és Szent Istvánt, az ország első királyát ünnepli. Ezen a napon országszerte színes és változatos programok várják az érdeklődőket, a hagyományőrző eseményektől kezdve a kulturális rendezvényeken át a látványos tűzijátékokig. Mutatunk néhány ingyenes programot Budapesten és vidéken, amelyekre ellátogatva tartalmas és érdekes napot tölthet együtt a család.
A szerkesztő ajánlja