Emelkednek a rokkantsági és a rehabilitációs ellátások is januártól
![Emelkednek a rokkantsági és a rehabilitációs ellátások is januártól Emelkednek a rokkantsági és a rehabilitációs ellátások is januártól](/gallery/thumbs/r_2013-11-04_kszek_w680_h0.webp)
A tárca tájékoztatása szerint az ellátások és a járadékok összege – csakúgy, mint a nyugdíjaké - 2,4 százalékkal emelkedik.
Emlékeztettek arra is, hogy a nyugdíjakhoz hasonlóan idén ezeknek az ellátásoknak is jelentősen emelkedett a reálértékük, s ez mintegy 600 ezer embert érintett kedvezően.
Mint írták, hogy a kormánynak a nyugdíjak vásárlóértékének megőrzésére tett lépései az elmúlt több mint három évben kiszámíthatóbbá, biztonságosabbá tették az idős emberek életét.
Az államtitkárság közleménye szerint, míg a szocialista kormányok alatt nőttek a rezsiköltségek és az infláció, jelentősen csökkent a nyugdíjak reálértéke, sőt, a nyugdíjak megadóztatását tervezték, addig a jelenlegi kormány 2012-ben megakadályozta a nyugdíjak megadóztatását, csökkentette a rezsiterheket, az inflációt, és emelte a nyugdíjak vásárlóértékét. Ezzel mintegy kétmillió idős ember életét könnyítették meg, valamint azokét, akik rokkantsági vagy rehabilitációs járadékot, illetve baleseti járadékot kapnak - tették hozzá.
Tájékoztatásuk szerint 2006 és 2010 között a nyugdíjak reálértéke 8,5 százalékkal csökkent, a "mélypont" pedig a 2009-es év volt, amikor az idősek járandóságának reálértéke 12 hónap alatt 6,9 százalékkal esett vissza.
Közölték, 2011-óta a nyugdíjak reálértéke 3,3 százalékkal nőtt, ami elsősorban az inflációkövető nyugdíjemeléseknek és a 20 éve legalacsonyabb inflációnak köszönhető.
Forrás: MTI
Fotó: cooldesign - FreeDigitalPhotos.net
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
Családinet hozzászólások:
Egységesek lesznek a közműszámlák
LEGOLVASOTTABB
![Magát okolta a kisfiú, amiért megrúgta az edző - nyilatkozott az édesanya, aki az internetről tudta meg, mi történt](/m/?csnet_gallery=gallery/2024-07-18_judit23525141.jpg.-.400.-.150)
Magát okolta a kisfiú, amiért megrúgta az edző - nyilatkozott az édesanya, aki az internetről tudta meg, mi történt
![A fiatalabb cukorbetegeknél magasabb a rák kialakulásának kockázata](/m/?csnet_gallery=gallery/2024-06-24_vercukorszint-meres.jpg.-.400.-.150)
A fiatalabb cukorbetegeknél magasabb a rák kialakulásának kockázata
![Plüss állatokat gyűjt a kis betegeknek a Szent János Kórház gyermeksebészete](/m/?csnet_gallery=gallery/2024-06-26_plussmaci235151.jpg.-.400.-.150)
Plüss állatokat gyűjt a kis betegeknek a Szent János Kórház gyermeksebészete
![Életműdíjat kapott korábban Novák Katalintól a férfi, aki felrúgott egy gyereket a szolnoki kalandparkban](/m/?csnet_gallery=gallery/2024-07-17_szolnokikalandpark.jpg.-.400.-.150)
Életműdíjat kapott korábban Novák Katalintól a férfi, aki felrúgott egy gyereket a szolnoki kalandparkban
![Tudtad, hogy nyáron a szemed a vízben is veszélynek lehet kitéve?](/m/?csnet_gallery=gallery/2024-06-27_a-viz-veszelye-a-szemre.jpg.-.400.-.150)
Közösségi hozzászólások: