SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Néhány könyv szülőknek a legapróbbakról

Családinet [cikkei] - 2004-09-28
Ha még beszélgetni nem tudunk gyermekünkkel, az alábbi könyvek segítségünkre lehetnek.
Néhány könyv szülőknek a legapróbbakról

babajelekLinda Acredolo, Susan Goodwyn, Doug Abrams: Babajelek
Hogyan beszélj a gyermekeddel, mielőtt még beszélni tudna

Egy szülő számára az első pár év során az egyik legnagyobb öröm, amikor gyermeke elkezd beszélni, és végre el tudja mondani, hogy mi érdekli, mit szeretne vagy mije fáj. Ez a könyv egy hazánkban forradalmian újnak számító módszert, a Babajeleket mutatja be, melynek használatával jóval hamarabb el tudunk kezdeni beszélgetni a babákkal, mint hogy az első igazi szavak megérkeznének.

Minden baba képes arra, hogy egyszerűen megformálható kézjelek segítségével kommunikáljon, hogy megértse ezeket a jeleket, és - ami sok családban könnyebbé, vidámabbá és örömtelivé teszi majd a mindennapokat - használja is őket. Igen, a Babajelek segítségével a gyerekek már egészen kicsi koruktól fogva el tudnak mondani szinte mindent, ami őket érdekli, vagy amire szükségük van. Éhes vagy szomjas, rosszul érzi magát, mert tele a pelus, látott egy hatalmas kutyát, és szeretné még egyszer megnézni - ez csak néhány példa abból, hogy milyen hihetetlenül változatos és sokszínű módon lehet a Babajeleket használni.

A Babajeleket több évtizede használják az Egyesült Államokban, ahol nagy népszerűségnek örvend. Ez nem meglepő, hiszen jelentősen segíti a kommunikációt, fejleszti a nyelvérzéket, és erősíti a szülő és a gyermek kapcsolatát. Mert a kommunikáció nem akkor kezdődik, amikor a gyerek beszélni kezd...

Kiadó: Kiskapu Kft.

Dr. Howard Chilton: Újszülött a fedélzeten - Mire van szüksége a babának?ujszulott
Kiadó: Magyar Könyvklub Rt.

Balogh László

Tudta, hogy:
- A csecsemők büfiztetése rendszerint teljesen felesleges szokás?
- A szoptató anyának nem szabad parfümöt váltani?
- A születés után 12 órán belül az anya képes felismerni saját babáját csak az illata alapján?
- Az újszülöttek egyik legfőbb szükséglete a babusgatás?

Csak semmi pánik! Az Ön babácskája a leggondosabb kezekben van!!! Az Újszülött a fedélzeten lerombolja az alaptalan hiedelmeket, mítoszokat; foglalkozik a szoptatás, a védőoltások, a bölcsőhalál, a szülés utáni depresszió kérdéseivel; feltárja a babák érzékelését; összefoglalja az első életév fejlődési menetét; tippeket ad az elfoglalt kismamának, hogyan gondoskodhat önmagáról, és hogyan juthat párjával együtt elegendő pihenéshez.
A könyv négy részből áll:
- Gyors "telepítési útmutató" a babához
- Mi történik a kórházban?
- Az evolúció és a csecsemők
- Mi történik otthon?

forrás: www.szuleteshete.hu

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Botot nyomtak a végbelébe - egy 9 éves kisfiút úgy megkínoztak a társai egy katolikus iskolában, hogy kórházba került

Botot nyomtak a végbelébe - egy 9 éves kisfiút úgy megkínoztak a társai egy katolikus iskolában, hogy kórházba került

A brutális eset egy nagybaracskai iskolában történt - a szülők nem az intézménytől, hanem az egyik bántalmazó gyerek szülőjétől értesültek a dologról.
17 éves fiú tűnt el Budapesten - hétfő óta keresik

17 éves fiú tűnt el Budapesten - hétfő óta keresik

Németh Kornél két napja távozott ismeretlen helyre az otthonából.
Súlyos autóbalesetet szenvedett a Jóban Rosszban színésznője és kisfia - egy 15 éves lány menthette meg a nő életét

Súlyos autóbalesetet szenvedett a Jóban Rosszban színésznője és kisfia - egy 15 éves lány menthette meg a nő életét

Hatalmas karambol történt pénteken, Sallai Nóra és 5 éves kisfia életéért jelenleg is küzdenek a kórházban. Egy 15 éves lány is azok között volt, akik azonnal odarohantak a baleset helyszínére, hogy segítsenek. A cikk a nyugalom megzavarására alkalmas, csak erős idegzetűek olvassanak tovább.
Ilyen tüneteket okozhat a koronavírus 2024-ben

Ilyen tüneteket okozhat a koronavírus 2024-ben

Ha a nyári szezon végén köhögő, tüsszentő emberekre leszünk figyelmesek a környezetünkben, sokféle betegségre gondolhatunk: a szezonális allergia mellett a klasszikus légúti fertőzések is okozhatnak hasonló panaszokat, és a világjárványért felelős koronavírus sem tűnt el. Dr. Potecz Györgyi a Tüdőközpont tüdőgyógyász, allergológus szakembere szerint a veszélyeztetett csoportokba tartozók, így a krónikus légúti betegségekben szenvedők esetében is időben fel kell készülni a légúti vírusszezonra.
Eltűnt egy 13 éves lány - a rendőrség a lakosság segítségét kéri

Eltűnt egy 13 éves lány - a rendőrség a lakosság segítségét kéri

Szabó Regina Petrát keresi a rendőrség.
A szerkesztő ajánlja