SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Már több kismama is megkereste Geréb Ágnest, aki független bábaként újra dolgozhat

Tóth Nikolett [cikkei] - 2024-01-18
Geréb Ágnest 2018-ban ítélték el, két otthon született baba halála után. Két évre kellett volna börtönbe mennie, de az akkori köztársasági elnöktől kegyelmet kapott. Decemberben kapta vissza az engedélyét.
Már több kismama is megkereste Geréb Ágnest, aki független bábaként újra dolgozhat

Még nem segített otthonszülésnél, mióta visszakapta az engedélyét

Geréb Ágnest 2018-ban ítélték el két otthon született csecsemő halála miatt. 

Az első eset 2003-ban történt, Geréb Ágnes akkor egy ikerpárt segített világra. Az első baba születésénél minden rendben volt, a második azonban oxigénhiányos állapotba került, maradandó sérülést szenvedett, féléves korában pedig életét vesztette. 

A másik eset 2007-ben történt: akkor az újszülött válla elakadt szülés közben az anya szeméremcsontjában. 40 perces újraélesztéssel sem jártak sikerrel, a gyermek sajnos elhunyt. Az orvosszakértői vélemény szerint oxigénhiány és a helytelen fogások miatt bekövetkezett nyaki gerincsérülés okozta a halálát. 

Két évre kellett volna börtönbe mennie, de az akkori köztársasági elnöktől, Áder Jánostól kegyelmet kapott. 2021-ben lejárt a foglalkozásától való eltiltása, engedélyeit azonban csak most decemberben kapta vissza, akkor vették független bábaként nyilvántartásba. 

Geréb Ágnes nyilatkozott az RTL Híradójának: azt mondta, már több kismama is megkereste, hogy legyen a bábája. Mióta visszakapta az engedélyeit, még nem segített otthonszülésnél. 

Tavaly szilveszterkor azt írta Facebook oldalán, hogy önkéntes nőgyógyászként fog segíteni a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei hajléktalanszállóján a független bábaság mellett. 

Hozzátette, hogy az egyik célja az, hogy kevesebb legyen a beindított szülés.

Indexkép: On The Spot / Youtube

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)
A szerkesztő ajánlja