SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

760-al kevesebb baba született májusban, mint tavaly ilyenkor

Családinet [cikkei] - 2024-06-27
Az előzetes adatok szerint 2024 májusában 6284 gyermek született és 9501 ember halt meg; 2023 májusához képest a születések száma 11, a halálozásoké 6,2 százalékkal csökkent, míg a házasságkötéseké 1,2 százalékkal nőtt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön az MTI-vel.
760-al kevesebb baba született májusban, mint tavaly ilyenkor

KSH: májusban 6284 gyermek született, és 9501 ember halt meg

A közlemény szerint májusában 6284 gyermek született, 11 százalékkal, 760 újszülöttel kevesebb, mint 2023 májusában. 5510 pár kötött házasságot, ez 1,2 százalékkal, 66-tal több a 2023. májusinál.

Január-májusban 31 788 gyermek jött világra, 8,4 százalékkal, 2912-vel kevesebb a 2023. január-májusinál. Ezen belül január-márciusban 9,1, áprilisban 3,4, míg májusban 11 százalékkal kevesebb volt az élveszületések száma, mint 2023 azonos hónapjaiban.

A teljes termékenységi arányszám 1 nőre becsült értéke 1,36, ami egy évvel korábban 1,48 volt - fűzték hozzá.

A hivatal tudatta azt is, hogy ezer lakosra 8,0 élveszületés és 13,3 halálozás jutott. Az élveszületési arányszám 0,8, a halálozási arányszám pedig 0,7 ezrelékponttal alacsonyabb volt, mint 2023 január-májusában. Ezer élveszületésre 4,0 csecsemőhalálozás jutott, ami 1,1 ezrelékponttal meghaladta az előző év azonos időszakának értékét.

Olvasd el ezt is: Csökken a magyarok száma: már 8 hónapja zuhan a születésszám

Forrás: MTI 

Indexkép: Depositphotos.com

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

24 éve hiába várták haza szülei - megtalálták a 2000-ben eltűnt kisfiú, Till Tamás holttestét

24 éve hiába várták haza szülei - megtalálták a 2000-ben eltűnt kisfiú, Till Tamás holttestét

A cikk a nyugalom megzavarására alkalmas, csak erős idegzetűek olvassanak tovább. Till Tamás 11 éves volt, amikor 2000-ben egy vadasparkba indult - de már sosem ért haza. Szüleinek 24 évet kellett várniuk arra, hogy kiderüljön, mi történt gyermekükkel. Holttestét most megtalálták, és ezzel sokkoló történetre derült fény.
Súlyosbodó visszérhelyzet nyáron? Így előzhetjük meg

Súlyosbodó visszérhelyzet nyáron? Így előzhetjük meg

Minél magasabb a hőmérséklet nyáron, annál kevesebb ruhát hordunk. A lenge öltözet vagy fürdőruha viselete azonban nem mindenki számára felszabadító érzés. Sokan küzdenek ugyanis visszerekkel, amelyek a melegben még feltűnőbbé válnak és gyakran fájdalmasak. A Budai Egészségközpont érsebész főorvosa, dr. Barta László összefoglalja a visszérrel kapcsolatos tüneteket, a leghatékonyabb megelőzési módszereket és a kialakult betegség kezelési lehetőségeit.
Milyen hormonális betegségek okozhatnak elhízást?

Milyen hormonális betegségek okozhatnak elhízást?

A testsúlygyarapodásnak legtöbbször természetes oka van: több energiát viszünk be, mint amennyit leadunk. De vannak bizonyos jelek, amelyek arra utalhatnak, hogy hormonális háttere lehet a hízásnak - elsősorban ilyen, ha más okkal nem magyarázható a testsúly növekedése. Dr. Mutnéfalvy Zoltán, az Endokrinközpont endokrinológusa, kóros elhízásra szakosodott specialista azokat a gyakoribb endokrinológiai betegségeket vette számba, amelyek hízást okozhatnak.
Célba ért: 1993 km-t tekert Szentestől Párizsig az olimpiára Laci bácsi, a 80 éves nyugdíjas tesitanár

Célba ért: 1993 km-t tekert Szentestől Párizsig az olimpiára Laci bácsi, a 80 éves nyugdíjas tesitanár

Cseuz László 16 nap alatt érkezett meg Párizsba, a nyári olimpiai játékok helyszínére péntek délután.
Szabad-e hepatitiszes betegnek alkoholt innia?

Szabad-e hepatitiszes betegnek alkoholt innia?

Az alkohol alapvetően toxikus hatással bír a májra, és a korábbi, szívesen hangoztatott mondásokkal ellentétben, mára bebizonyosodott, hogy nincs is még egészségesnek mondható alkoholmennyiség. Mindez nem jelenti azt, hogy alkalmanként nem lehet koccintani egy-egy pohárral, de májbetegséggel élőknek nagyon körültekintőnek kell lenniük ezen a téren. Dr. Németh Alíz, a Hepatológiai Központ hepatológusa, gasztroenterológus arról beszélt, van-e olyan mennyiség, amit még elfogyaszthatnak a hepatitiszes betegek, befolyásolja-e ez a kezelést, illetve milyen tünetek esetén kell mindenképpen orvoshoz fordulni.
A szerkesztő ajánlja