SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Nagyon ritkán fordul elő ilyesmi: ikrek születtek a mentőben Szeged közelében

Németh Noémi [cikkei] - 2024-07-08
Az sem mondható gyakorinak, hogy ne érnének be a kórházba a vajúdó nővel a mentők, és a kocsiban születne meg a baba - az ikerszülés a mentőkocsiban azonan igazán ritkaság. Most azonban így történt.
Nagyon ritkán fordul elő ilyesmi: ikrek születtek a mentőben Szeged közelében

/Kiemelt képünk illusztráció/

Nem hétköznapi történetet osztott meg az Országos Mentőszolgálat a Facebookon.

"❗️IKREK SZÜLETTEK A MENTŐBEN❗️

Önmagában a mentőben szülés sem túl gyakori, bár ilyen esetekről évente többször beszámolunk. De az, hogy ikrek szülessenek mentőben, kifejezetten ritkának mondható.

Egy 38 hetes kismama kérte a mentők segítségét a napokban Szeged közelében. Mentésirányító bajtársunk azonnal több egységet, köztük mentőorvosi kocsit és koraszülött mentőt is a helyszínre riasztott. Röviddel a mentőegységek megérkezését követően a fájások sűrűsödtek, így bajtársaink felkészültek a szülés levezetésére. Az életmentők segítségével a kismama mindössze néhány perc alatt világra hozta az első gyermeket, akit testvére néhány perccel később követett. A két kislány rögtön felsírt, majd vizsgálatokat és a helyszíni ellátást követően a büszke édesanyával együtt stabil állapotban szállíthatták kórházba a csecsemőket. Az újszülötteknek boldog és egészséges életet kívánunk, a szülőknek és a mentésben résztvevőknek gratulálunk!🚑❤️🇭🇺#mentők #veddészreamentőt" - írták.

Gratulálunk az OMSZ munkatársainak és az édesanyának - sok boldogságot kívánunk a családnak!

Indexkép (illusztráció): Depositphotos.com

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

24 éve hiába várták haza szülei - megtalálták a 2000-ben eltűnt kisfiú, Till Tamás holttestét

24 éve hiába várták haza szülei - megtalálták a 2000-ben eltűnt kisfiú, Till Tamás holttestét

A cikk a nyugalom megzavarására alkalmas, csak erős idegzetűek olvassanak tovább. Till Tamás 11 éves volt, amikor 2000-ben egy vadasparkba indult - de már sosem ért haza. Szüleinek 24 évet kellett várniuk arra, hogy kiderüljön, mi történt gyermekükkel. Holttestét most megtalálták, és ezzel sokkoló történetre derült fény.
Súlyosbodó visszérhelyzet nyáron? Így előzhetjük meg

Súlyosbodó visszérhelyzet nyáron? Így előzhetjük meg

Minél magasabb a hőmérséklet nyáron, annál kevesebb ruhát hordunk. A lenge öltözet vagy fürdőruha viselete azonban nem mindenki számára felszabadító érzés. Sokan küzdenek ugyanis visszerekkel, amelyek a melegben még feltűnőbbé válnak és gyakran fájdalmasak. A Budai Egészségközpont érsebész főorvosa, dr. Barta László összefoglalja a visszérrel kapcsolatos tüneteket, a leghatékonyabb megelőzési módszereket és a kialakult betegség kezelési lehetőségeit.
Milyen hormonális betegségek okozhatnak elhízást?

Milyen hormonális betegségek okozhatnak elhízást?

A testsúlygyarapodásnak legtöbbször természetes oka van: több energiát viszünk be, mint amennyit leadunk. De vannak bizonyos jelek, amelyek arra utalhatnak, hogy hormonális háttere lehet a hízásnak - elsősorban ilyen, ha más okkal nem magyarázható a testsúly növekedése. Dr. Mutnéfalvy Zoltán, az Endokrinközpont endokrinológusa, kóros elhízásra szakosodott specialista azokat a gyakoribb endokrinológiai betegségeket vette számba, amelyek hízást okozhatnak.
Célba ért: 1993 km-t tekert Szentestől Párizsig az olimpiára Laci bácsi, a 80 éves nyugdíjas tesitanár

Célba ért: 1993 km-t tekert Szentestől Párizsig az olimpiára Laci bácsi, a 80 éves nyugdíjas tesitanár

Cseuz László 16 nap alatt érkezett meg Párizsba, a nyári olimpiai játékok helyszínére péntek délután.
Szabad-e hepatitiszes betegnek alkoholt innia?

Szabad-e hepatitiszes betegnek alkoholt innia?

Az alkohol alapvetően toxikus hatással bír a májra, és a korábbi, szívesen hangoztatott mondásokkal ellentétben, mára bebizonyosodott, hogy nincs is még egészségesnek mondható alkoholmennyiség. Mindez nem jelenti azt, hogy alkalmanként nem lehet koccintani egy-egy pohárral, de májbetegséggel élőknek nagyon körültekintőnek kell lenniük ezen a téren. Dr. Németh Alíz, a Hepatológiai Központ hepatológusa, gasztroenterológus arról beszélt, van-e olyan mennyiség, amit még elfogyaszthatnak a hepatitiszes betegek, befolyásolja-e ez a kezelést, illetve milyen tünetek esetén kell mindenképpen orvoshoz fordulni.
A szerkesztő ajánlja