Kedves Gizella.
Az apám hosszantarto alkohokizmusaval tavaj oktoberben ugymond halalra itta magát. Még mindig emlékszem rá amikor mesélte hogy mien rossz gyerekkora volt hogy egy azon hónapban halt meg a mamája meg az anyja is. Azt tudni kell róla hogy az édesanyja is alkoholista volt és önkezével vetett véget az életének amikor az apám 16 éves volt. Bevett egy csomó altatót. Az apám mindig azt mesélte ha este amikor haza megy és benéz a szobájába nem egyenesen a sajátjába megy még megmenthette volna mert akkor még életben volt. Sosem felejtem el ahogy mesélte hogy az orvos megkérte hogy segítsen megfordítani az anyja meredt testét. És egyedül maradt a nagy házban ahol aludni sem mert csak az ajtot bámulta éjszakánként hogy mikor lép be rajta valaki. Meg hogy utánna katonaságba vonult. Rengeteg szakmat kitanult. Kiolvasott egy egesz könyvtarat amire mindig büszke volt.
Az apám halála után rémálmok gyötörtek. Olyanok hogy halott volt de mégis köztünk volt stb.
Aztán egyszer álmomban egy buszon találtam magam. Furcsa volt mert mikor kinéztem az ablakon csupa fehérséget láttam. Én álltam a többiek ültek és egyszer csak megpillantottam az apámat. Fiatalon. Ahogy emlékeimben élt egészségesen. Szerbusz köszönt nekem. Én pedig megkérdeztem hogy mit keres itt. Mire ő azt mondta hogy elmegy innen. De mostmár sokkal jobblesz minden. És hogy az emberi életében sajnos ez volt megírva neki de már nem szenved többé.
Én sírva csak annyit tudtam mondani hogy sajnálom. De megkönnyebbültem utánna.
Vajon tényleg elbúcsúzott tőlem?
Én ugy éreztem igen.
Azt akarta tudjam jó helyen van.
Azóta sajnos depreszio es panikbetegseg gyötör. Nehez eletünk van. 24 eves lany vagyok. Attol is felek hogy a csaladunkban öröklődik ez a szorongasos hajlam. Én élni akarok boldogan.

Kedves Gizella.
Az apám hosszantarto alkohokizmusaval tavaj oktoberben ugymond halalra itta magát. Még mindig emlékszem rá amikor mesélte hogy mien rossz gyerekkora volt hogy egy azon hónapban halt meg a mamája meg az anyja is. Azt tudni kell róla hogy az édesanyja is alkoholista volt és önkezével vetett véget az életének amikor az apám 16 éves volt. Bevett egy csomó altatót. Az apám mindig azt mesélte ha este amikor haza megy és benéz a szobájába nem egyenesen a sajátjába megy még megmenthette volna mert akkor még életben volt. Sosem felejtem el ahogy mesélte hogy az orvos megkérte hogy segítsen megfordítani az anyja meredt testét. És egyedül maradt a nagy házban ahol aludni sem mert csak az ajtot bámulta éjszakánként hogy mikor lép be rajta valaki. Meg hogy utánna katonaságba vonult. Rengeteg szakmat kitanult. Kiolvasott egy egesz könyvtarat amire mindig büszke volt.
Az apám halála után rémálmok gyötörtek. Olyanok hogy halott volt de mégis köztünk volt stb.
Aztán egyszer álmomban egy buszon találtam magam. Furcsa volt mert mikor kinéztem az ablakon csupa fehérséget láttam. Én álltam a többiek ültek és egyszer csak megpillantottam az apámat. Fiatalon. Ahogy emlékeimben élt egészségesen. Szerbusz köszönt nekem. Én pedig megkérdeztem hogy mit keres itt. Mire ő azt mondta hogy elmegy innen. De mostmár sokkal jobblesz minden. És hogy az emberi életében sajnos ez volt megírva neki de már nem szenved többé.
Én sírva csak annyit tudtam mondani hogy sajnálom. De megkönnyebbültem utánna.
Vajon tényleg elbúcsúzott tőlem?
Én ugy éreztem igen.
Azt akarta tudjam jó helyen van.
Azóta sajnos depreszio es panikbetegseg gyötör. Nehez eletünk van. 24 eves lany vagyok. Attol is felek hogy a csaladunkban öröklődik ez a szorongasos hajlam. Én élni akarok boldogan.