Sütő Mária
ERŐmerítő tréner, tanácsadó
ERŐmerítő® tréningek, programok
- Iyengar jóga
- Shiatsu masszázs
Elérhetőségem:
Honlap: http://www.eromerito.hu
ERŐmerítő tréner, tanácsadó
ERŐmerítő® tréningek, programok
- Iyengar jóga
- Shiatsu masszázs
Elérhetőségem:
Honlap: http://www.eromerito.hu
Választott témakör:
értékteremtõ
Témakörök ►
összes téma
blokkoldás
célok kitûzése
depresszió
egészség
életvezetési kérdések
életvezetési tanács
életvezetési tanácsok
életvezetési terápia
erõmerítõ
erõmerítõ életvezetési tanácsadás
erõmerítõ jóga erõmerítõ oldás erõmerítõ transzformáció erõmerítõ jóga tábor
erõmerítõ oldás
erõmerítõ oldás; blokkoldás; életvezetési tanács; probléma megoldás;
erõmerítõ tanácsadás
erõmerítõ tanácsadás; erõmerítõ oldás; egyéni élethelyzet-segítés; életvezetési tanácsok; önismeret; önbizalom; önértékelés; értékek; teremtõ önismeret
erõmerítõ tanácsadás személyiségfejles
erõmerítõ tanácsadás személyiségfejlesztés
erõmerítõ tréningek
erõmerítõ utaztatás
értékek
értékteremtõ
feltöltõdés
idõgazdálkodás
jóga
jövõtervezés
karriertanácsadás
kiégés
kifáradás
kikapcsolódás
kommunikáció
lazítás
mátrix oldás
motiváció
mozgás
negatív élmények oldása
negatív érzések elengedése
nyújtás
önbizalom
önértékelés
önfejlesztés
önismeret
pánikbetegség
pénzügyek
pénzügyi stabilitás
probléma megoldás
stressz
stresszoldás
személyiségfejlesztés
teremtõ erõmerítõ meditáció
Kérdezz-felelek
Kérdezni a gomb megnyomásával tudsz, amennyiben a napi kérdések száma még nem haladta meg a napi limitet.
Kedves Mária!
25 éves nő vagyok. Szeretnék változtatni a pesszimista hozzáállásomon, negatív életszemléletemen, amit már egy ideje próbálok megvalósítani, sikertelenül. Ideges, stresszes, bolhából elefántot csináló természettel rendelkezem. Sokat gondolkodtam miért vagyok ilyen, komolyabb ill. említésre méltó okom erre nincsen,mégis mindig megtalálom minden dologban a negatívat. Valószínűleg gyerekkoromra vezethető vissza,édesanyám is ilyen volt mindig. Olvasok,keresgetek a neten olyan bejegyzéseket, amelyek ötleteket adnak ahhoz, hogyan lehet az ember derűlátó, pozitív gondolkodású, mosolygós, és elégedett. Azt hiszem tönkrefogom tenni az elfogadható életkörülményeimet, elveszítem azokat az embereket,akik még törődnek velem. Nem sok van,mert igen zárkózott is vagyok. Szeretnék tanácsot kérni, és minél több olyan kifejezetten erre a problémára összpontosító könyv-, cikkajánlást kérni Öntől, amiket, ha részletesen áttanulmányozok segítséget ill. rálátást nyerhetek a fényfelé. Kérem segítsen egy picit ebben!
Köszönettel:
Ani!
25 éves nő vagyok. Szeretnék változtatni a pesszimista hozzáállásomon, negatív életszemléletemen, amit már egy ideje próbálok megvalósítani, sikertelenül. Ideges, stresszes, bolhából elefántot csináló természettel rendelkezem. Sokat gondolkodtam miért vagyok ilyen, komolyabb ill. említésre méltó okom erre nincsen,mégis mindig megtalálom minden dologban a negatívat. Valószínűleg gyerekkoromra vezethető vissza,édesanyám is ilyen volt mindig. Olvasok,keresgetek a neten olyan bejegyzéseket, amelyek ötleteket adnak ahhoz, hogyan lehet az ember derűlátó, pozitív gondolkodású, mosolygós, és elégedett. Azt hiszem tönkrefogom tenni az elfogadható életkörülményeimet, elveszítem azokat az embereket,akik még törődnek velem. Nem sok van,mert igen zárkózott is vagyok. Szeretnék tanácsot kérni, és minél több olyan kifejezetten erre a problémára összpontosító könyv-, cikkajánlást kérni Öntől, amiket, ha részletesen áttanulmányozok segítséget ill. rálátást nyerhetek a fényfelé. Kérem segítsen egy picit ebben!
Köszönettel:
Ani!
Kedves Ani!
Köszönöm kérdését. Nagyon jó pillanatban írt - és hurrá, mert ki tudja mondani, ami belül feszíti.
Talán szokatlan, hogy ennek örülök, de ez már egy előrelépés, amikor ki tudjuk mondani, mi a bajunk és képesek vagyunk segítséget kérni!
Hamarosan válaszolok részletesebben is.
Addig is, ha van kedve - tartson velem a Pozitív Gondolkodók Napjára és Expo-jára. Ha budapesti és el tud jönni, kérem, hívjon fel (3 36 030 77 33 450) - a vendégem lehet a napra.
Szeretettel:
Sütő Mária
2013-04-26 12:15:32
Köszönöm kérdését. Nagyon jó pillanatban írt - és hurrá, mert ki tudja mondani, ami belül feszíti.
Talán szokatlan, hogy ennek örülök, de ez már egy előrelépés, amikor ki tudjuk mondani, mi a bajunk és képesek vagyunk segítséget kérni!
Hamarosan válaszolok részletesebben is.
Addig is, ha van kedve - tartson velem a Pozitív Gondolkodók Napjára és Expo-jára. Ha budapesti és el tud jönni, kérem, hívjon fel (3 36 030 77 33 450) - a vendégem lehet a napra.
Szeretettel:
Sütő Mária
2013-04-26 12:15:32
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Kedves Mária!
Először is köszönöm lelkiismeretes, gondos, kedves válaszait minden kérdez nevében.
Válaszaival sokat segít mindenkinek.
Akkor felvázolnám tömören,de azért részletezve a problémámat, amivel már jó ideje küzdöm.
Kb.6 éve költöztem erre a településre, nem is ismertem senkit itt, a barátommal jöttem ide, viszont röviddel aztán véget is ért a kapcsoltatunk. Utána egy rövidebb kudarcra ítélt kapcsolat következett, végül megismerkedtem a jelenlegi párommal, ő most 36 és 24. Ez a bevezetése a problémának.
A párommal képzelem el a jövőmet, gyerkőceimet csak is tőle tudom elképzelni, a legjobb ember, akivel összehozhatott a sors. Igen hisztis a jellemem sajnos, de ő ezt is nagyon jól kezeli. 3 és fél éve vagyunk együtt, kb 2éve együtt is élünk gyakorlatilag. Mielőtt megismertem volna, hallomásból tudtam ki ő, népszerű a településen, mert van egy kisebb vendéglátó hely, amit ő üzemeltet régóta, és nem jó híre van az egyszerűbb nép szemében.
Olyan dolgokat hallottam, hogy oda csak \"beképzeltek\", \"nagyképűek\" stb. járnak. Való igaz, hogy nem az \"alja népe\", hanem kiegyensúlyozottabb életvitelű vendégek járnak.
Én önmagam mindig is az egyszerűbb nép közé soroltam, jó kedélyű, de szerény lány voltam mindig.
Ahogy összejöttünk, nem is jártam oda, mert valahogy nem volt szimpatikus a hely talán pont a pletykák miatt, nem tudom. Úgy éreztem nem tudok azonosulni azokkal az emberekkel, teljesen másnak éreztem magam. Maximum havonta egyszer elmentem egy vacsorára, (mert azok elég sűrűn szoktak lenni),de még a páromat sem mentem el soha megnézni, pedig szinte minden nap dolgozott ott ő is, mellesleg egy saroknyira lakunk onnan.
Aztán úgy alakult, hogy lassan két éve dolgozom is rendszeresen a sörözőben, mert úgy hozta a sors,hogy elveszítettem az előző munkámat. Az én barátnőim sem jártak be hozzám, én hiába mentem el hozzájuk, valahogy szépen lassan eltávolodtunk egymástól. Azóta nem is járok sehova szórakozni sem.
Magától értetődőnek tűnt, hogy be kell illeszkednem a vendégkörbe, mert muszáj, ott dolgozom, és a párom miatt is elkerülhetetlen. Az órási gond csak az, hogy még mindig ugyanazok az érzések vannak bennem, mint mielőtt összejöttünk volna. Olyan félelem érzés féle, nem igazán tudom ezt megfogalmazni. Úgy érzem ha nem dolgoznék ott, nem is mennék soha. Nem tudom mitől alakult ki ez az érzés, olyan kisebbség érzéshez hasonlít. Ha nem én dolgozom, szinte egyáltalán nem is szoktam menni. Az emberekhez próbáltam közelebb kerülni, de valahogy végül sosem alakult szorosabb kapcsolat senkivel,még mindig a párom barátainak gondolom őket, nem pedig közös barátoknak.
Nem tudom, hogy azért mert valóban igaz, amit az egyszerűbb emberek mondanak, vagy bennem van a hiba. Nekik is igazuk van egy kicsit. Persze lehet,hogy bennem is van, de valahogy megakarok tőle szabadulni, csak nem tudok. Ennyi idő elteltével sokszor falakat állítok magam köré, mert már nem is akarok egyikkel sem komolyabban barátkozni, mert előre tudom, hogy már nincs rá esély, mások vagyunk, és nem bízok meg senkiben.
Mi van velem? Lehet valahogy változtatni a gondolkodásomon, azon, hogy ne féljek az emberektől? Mert úgy érzem lenéznek vagy kibeszélnek, nem felelek meg. Ha így van, ha nem, valamit tennem kell, ez nem mehet így tovább, mert nem akarok depressziós lenni. Mi tegyek?
Nagyon köszönöm a válaszát!!
Ella
Először is köszönöm lelkiismeretes, gondos, kedves válaszait minden kérdez nevében.
Válaszaival sokat segít mindenkinek.
Akkor felvázolnám tömören,de azért részletezve a problémámat, amivel már jó ideje küzdöm.
Kb.6 éve költöztem erre a településre, nem is ismertem senkit itt, a barátommal jöttem ide, viszont röviddel aztán véget is ért a kapcsoltatunk. Utána egy rövidebb kudarcra ítélt kapcsolat következett, végül megismerkedtem a jelenlegi párommal, ő most 36 és 24. Ez a bevezetése a problémának.
A párommal képzelem el a jövőmet, gyerkőceimet csak is tőle tudom elképzelni, a legjobb ember, akivel összehozhatott a sors. Igen hisztis a jellemem sajnos, de ő ezt is nagyon jól kezeli. 3 és fél éve vagyunk együtt, kb 2éve együtt is élünk gyakorlatilag. Mielőtt megismertem volna, hallomásból tudtam ki ő, népszerű a településen, mert van egy kisebb vendéglátó hely, amit ő üzemeltet régóta, és nem jó híre van az egyszerűbb nép szemében.
Olyan dolgokat hallottam, hogy oda csak \"beképzeltek\", \"nagyképűek\" stb. járnak. Való igaz, hogy nem az \"alja népe\", hanem kiegyensúlyozottabb életvitelű vendégek járnak.
Én önmagam mindig is az egyszerűbb nép közé soroltam, jó kedélyű, de szerény lány voltam mindig.
Ahogy összejöttünk, nem is jártam oda, mert valahogy nem volt szimpatikus a hely talán pont a pletykák miatt, nem tudom. Úgy éreztem nem tudok azonosulni azokkal az emberekkel, teljesen másnak éreztem magam. Maximum havonta egyszer elmentem egy vacsorára, (mert azok elég sűrűn szoktak lenni),de még a páromat sem mentem el soha megnézni, pedig szinte minden nap dolgozott ott ő is, mellesleg egy saroknyira lakunk onnan.
Aztán úgy alakult, hogy lassan két éve dolgozom is rendszeresen a sörözőben, mert úgy hozta a sors,hogy elveszítettem az előző munkámat. Az én barátnőim sem jártak be hozzám, én hiába mentem el hozzájuk, valahogy szépen lassan eltávolodtunk egymástól. Azóta nem is járok sehova szórakozni sem.
Magától értetődőnek tűnt, hogy be kell illeszkednem a vendégkörbe, mert muszáj, ott dolgozom, és a párom miatt is elkerülhetetlen. Az órási gond csak az, hogy még mindig ugyanazok az érzések vannak bennem, mint mielőtt összejöttünk volna. Olyan félelem érzés féle, nem igazán tudom ezt megfogalmazni. Úgy érzem ha nem dolgoznék ott, nem is mennék soha. Nem tudom mitől alakult ki ez az érzés, olyan kisebbség érzéshez hasonlít. Ha nem én dolgozom, szinte egyáltalán nem is szoktam menni. Az emberekhez próbáltam közelebb kerülni, de valahogy végül sosem alakult szorosabb kapcsolat senkivel,még mindig a párom barátainak gondolom őket, nem pedig közös barátoknak.
Nem tudom, hogy azért mert valóban igaz, amit az egyszerűbb emberek mondanak, vagy bennem van a hiba. Nekik is igazuk van egy kicsit. Persze lehet,hogy bennem is van, de valahogy megakarok tőle szabadulni, csak nem tudok. Ennyi idő elteltével sokszor falakat állítok magam köré, mert már nem is akarok egyikkel sem komolyabban barátkozni, mert előre tudom, hogy már nincs rá esély, mások vagyunk, és nem bízok meg senkiben.
Mi van velem? Lehet valahogy változtatni a gondolkodásomon, azon, hogy ne féljek az emberektől? Mert úgy érzem lenéznek vagy kibeszélnek, nem felelek meg. Ha így van, ha nem, valamit tennem kell, ez nem mehet így tovább, mert nem akarok depressziós lenni. Mi tegyek?
Nagyon köszönöm a válaszát!!
Ella
Kedves Ella!
Köszönöm kedves sorait, gondolatait.
Értem és az alábbiakat tudom mondani. (Ha magánban ír, hosszabban tudok válaszolni. Egy cikk is kerekedett a témából.)
Szavaival elárulja, hol rejlik az alapgond: a 'hallottam valamit' és 'szerény lány vagyok' konfliktusa egy ősi mintát takar, amit átvett. Nem kell haragudni rá, csak megérteni, hogyan hat és befolyásolja a mindennapjait. Egy mintának, egy értékítéletnek akar megfelelni, amit - tudattalanul is, - magáévá tett. És ez a megfelelés irányítja és ütközteti a mindennapokban. Nem engedi a boldogságot el- és felismerni.
Mi lenne, ha megvizsgálná ezt az előítéletet és más oldalról közelítené?
Minden ítélet két oldalú - pont annyit mesél a kimondójának gondolkodásáról, korlátairól, mint a megfogadó gondolkodásáról (a vele szembeni elvárás feltételezéséről).
Lehet erkölcsösnek és korlátozónak is nevezni. Pont annyi haszna van, mint amennyi hátránya.
Mert igen tiszteljük annak a bölcsességét, akit eddig elismertünk, elfogadtunk (többnyire felmenőink, édesapánk, édesanyánk értékítéleteiről van szó, amit sokszor ők is a szüleiktől örököltek, vettek át...) és vegyük észre a másik oldal gazdagságát: annak az embernek a környezetét, barátait, akiről szó van.
A kedvese, a szerelme, akit emiatt az előítélet miatt lassan elveszít. És ennek érzi a veszélyét. Hogy a szíve és az elméje konfrontálódik, ütközik fájdalmasan.
Ha megvizsgálja, hogy mind a szülei, mind a barátai mit is szeretnének? Biztos vagyok, hogy mind két oldal az ön boldogságára szavaz.
És az az elvárás, amit ön feltételez, - hogy öntől azt várják el, hogy ne menjen abba az étterembe, ne keveredjen azokkal az emberekkel... - valószínűleg csak önben él, dolgozik.
És ez sem baj, mert felismeri a helyzet nehézségét, lehetetlenségét.
A legjobb pillanatban kér segítséget. Ezt az előítéletet lenne hasznos felülírni, átalakítani.
Mert amit gondol, amit érzékel magában, az fog hatni a mindennapjaira, jövőjére. Ami önben van, az árad ki és határozza meg a külvilág válaszát erre. Ahogy bezárkózik, úgy lesz egyre magányosabb. És az az érték, ami önben van, és az az ígéret, ami a kapcsolatukban, hogy vele tudja elképzelni az életét, jövőjét – egyre kevésbé tud kibontakozni. Pedig minden valószínűség szerint ez lenne a közös feladatuk, sorsuk, jövőjük.
Tehát most az a feladat, hogy ezt a gondolatot megvizsgálja: mit hoz ön számára eza z előítélet? Mennyire igaz ez vajon? Hány olyan emberrel találkozott a vendégek között, aki valójában értékes? Mennyire adott hitelt és lehetőséget ezeknek az embereknek, hogy az igazi valójukat, rétékeiket megismerje? És ha szereti a párját, kívánhatja-e tőle, hogy a barátairól mondjon le? Amikor beleszeretett, azt gondolta-e, hogy testestűl-lelkestűl, barátostúl elfogadja? Ugye, hogy azt?
Hogy tiszteli párja életét, munkáját, eredményeit, sikereit? Hogy felnéz rá? És büszke a munkájára, az eredményeire.
Akkor mit tesz ez az előítélet ezekkel a gondolatokkal?
Valójában ki gondolja ezt az előítéletet? Teljesen azonosulni tud vele? Sajátjának érzi?
Vagy egy ’külső rácsnak, korlátnak’, amit a külvilág hoz és feszít magára?
Mit veszít azzal, ha másként közelít: és megfordítja? Ha átírja ennek a gondolatnak a magját?
Hogy esetleg vannak értékes emberek a vendégek között. Hogy lehet becsületes ember, aki ilyen vendéglátóhelyet üzemeltet. Aki a vendégeivel jól bánik. Hogy értékes emberek is vannak a tehetősebbek között. Hogy akik kitartóan dolgoznak és eredményre jutnak, azok becsületesek is lehetnek.
És hogy a kedvese épp azt szeretné, hogy ön jól érezze magát. Hogy barátja büszke önre és bizonyára elfogadja az ön barátait. Hogy a munkát elvállalja, hogy segíti a vállalkozását.
És a legteljesebb boldogsága lenne, ha azt közösen, szeretettel, szívből együtt építenék és együtt virágoztatnák fel.
Ha a boldogságuk ezzel együtt teljesedne ki és a virágzó vállalkozásban, annak eredményeiből éljenek nyugodt körülmények között.
Azt gondolom, hogy hosszú az út a félelmen átmenni. Pedig ez a helyzet éppen azt mutatja, hogy azért kapta ezt, hogy belássa, ha az előítéletek határozzák meg a mindennapjait, akkor zsákutcába jut.
Ha pedig a saját értékei, gondolatai mentén halad, a szíve szerint – hogy szereti a barátját, hogy éppen ő az ön kiteljesedése, hogy együtt tudnak teljes életet tudnak élni, családot alkotni.
Akkor is, vannak olyan emberek, akik más elvek alapján élnek. És annak is helye van.
Csak éppen becsüli és tiszteli magát annyira, hogy felismerje, ön értékes ember és a társa, barátja is értékes ember,
Ajánlásom: a leggyorsabb út a mátrixolás lenne (Kvantum mátrix átalakítás módszerével), mert a rossz érzéseket igen gyorsan lehet elengedni vele. Az előítéletek feldolgozása illetve törlése is rendkívül gyors ezzel a módszerrel. És a menet közben érkező felismerések jó hatással vannak.
Engedje meg, hogy a skype-os gyógyítást is felajánljam.
Ha nem tudunk személyesen találkozni, akkor egy kicsit hosszabb önismereti és én-erősítési folyamat lesz, amire érzésem szerint szüksége lenne feltétlenül. Talán ez is megoldható távban.
Tisztelettel:
Sütő Mária
2012-09-30 22:30:45
Köszönöm kedves sorait, gondolatait.
Értem és az alábbiakat tudom mondani. (Ha magánban ír, hosszabban tudok válaszolni. Egy cikk is kerekedett a témából.)
Szavaival elárulja, hol rejlik az alapgond: a 'hallottam valamit' és 'szerény lány vagyok' konfliktusa egy ősi mintát takar, amit átvett. Nem kell haragudni rá, csak megérteni, hogyan hat és befolyásolja a mindennapjait. Egy mintának, egy értékítéletnek akar megfelelni, amit - tudattalanul is, - magáévá tett. És ez a megfelelés irányítja és ütközteti a mindennapokban. Nem engedi a boldogságot el- és felismerni.
Mi lenne, ha megvizsgálná ezt az előítéletet és más oldalról közelítené?
Minden ítélet két oldalú - pont annyit mesél a kimondójának gondolkodásáról, korlátairól, mint a megfogadó gondolkodásáról (a vele szembeni elvárás feltételezéséről).
Lehet erkölcsösnek és korlátozónak is nevezni. Pont annyi haszna van, mint amennyi hátránya.
Mert igen tiszteljük annak a bölcsességét, akit eddig elismertünk, elfogadtunk (többnyire felmenőink, édesapánk, édesanyánk értékítéleteiről van szó, amit sokszor ők is a szüleiktől örököltek, vettek át...) és vegyük észre a másik oldal gazdagságát: annak az embernek a környezetét, barátait, akiről szó van.
A kedvese, a szerelme, akit emiatt az előítélet miatt lassan elveszít. És ennek érzi a veszélyét. Hogy a szíve és az elméje konfrontálódik, ütközik fájdalmasan.
Ha megvizsgálja, hogy mind a szülei, mind a barátai mit is szeretnének? Biztos vagyok, hogy mind két oldal az ön boldogságára szavaz.
És az az elvárás, amit ön feltételez, - hogy öntől azt várják el, hogy ne menjen abba az étterembe, ne keveredjen azokkal az emberekkel... - valószínűleg csak önben él, dolgozik.
És ez sem baj, mert felismeri a helyzet nehézségét, lehetetlenségét.
A legjobb pillanatban kér segítséget. Ezt az előítéletet lenne hasznos felülírni, átalakítani.
Mert amit gondol, amit érzékel magában, az fog hatni a mindennapjaira, jövőjére. Ami önben van, az árad ki és határozza meg a külvilág válaszát erre. Ahogy bezárkózik, úgy lesz egyre magányosabb. És az az érték, ami önben van, és az az ígéret, ami a kapcsolatukban, hogy vele tudja elképzelni az életét, jövőjét – egyre kevésbé tud kibontakozni. Pedig minden valószínűség szerint ez lenne a közös feladatuk, sorsuk, jövőjük.
Tehát most az a feladat, hogy ezt a gondolatot megvizsgálja: mit hoz ön számára eza z előítélet? Mennyire igaz ez vajon? Hány olyan emberrel találkozott a vendégek között, aki valójában értékes? Mennyire adott hitelt és lehetőséget ezeknek az embereknek, hogy az igazi valójukat, rétékeiket megismerje? És ha szereti a párját, kívánhatja-e tőle, hogy a barátairól mondjon le? Amikor beleszeretett, azt gondolta-e, hogy testestűl-lelkestűl, barátostúl elfogadja? Ugye, hogy azt?
Hogy tiszteli párja életét, munkáját, eredményeit, sikereit? Hogy felnéz rá? És büszke a munkájára, az eredményeire.
Akkor mit tesz ez az előítélet ezekkel a gondolatokkal?
Valójában ki gondolja ezt az előítéletet? Teljesen azonosulni tud vele? Sajátjának érzi?
Vagy egy ’külső rácsnak, korlátnak’, amit a külvilág hoz és feszít magára?
Mit veszít azzal, ha másként közelít: és megfordítja? Ha átírja ennek a gondolatnak a magját?
Hogy esetleg vannak értékes emberek a vendégek között. Hogy lehet becsületes ember, aki ilyen vendéglátóhelyet üzemeltet. Aki a vendégeivel jól bánik. Hogy értékes emberek is vannak a tehetősebbek között. Hogy akik kitartóan dolgoznak és eredményre jutnak, azok becsületesek is lehetnek.
És hogy a kedvese épp azt szeretné, hogy ön jól érezze magát. Hogy barátja büszke önre és bizonyára elfogadja az ön barátait. Hogy a munkát elvállalja, hogy segíti a vállalkozását.
És a legteljesebb boldogsága lenne, ha azt közösen, szeretettel, szívből együtt építenék és együtt virágoztatnák fel.
Ha a boldogságuk ezzel együtt teljesedne ki és a virágzó vállalkozásban, annak eredményeiből éljenek nyugodt körülmények között.
Azt gondolom, hogy hosszú az út a félelmen átmenni. Pedig ez a helyzet éppen azt mutatja, hogy azért kapta ezt, hogy belássa, ha az előítéletek határozzák meg a mindennapjait, akkor zsákutcába jut.
Ha pedig a saját értékei, gondolatai mentén halad, a szíve szerint – hogy szereti a barátját, hogy éppen ő az ön kiteljesedése, hogy együtt tudnak teljes életet tudnak élni, családot alkotni.
Akkor is, vannak olyan emberek, akik más elvek alapján élnek. És annak is helye van.
Csak éppen becsüli és tiszteli magát annyira, hogy felismerje, ön értékes ember és a társa, barátja is értékes ember,
Ajánlásom: a leggyorsabb út a mátrixolás lenne (Kvantum mátrix átalakítás módszerével), mert a rossz érzéseket igen gyorsan lehet elengedni vele. Az előítéletek feldolgozása illetve törlése is rendkívül gyors ezzel a módszerrel. És a menet közben érkező felismerések jó hatással vannak.
Engedje meg, hogy a skype-os gyógyítást is felajánljam.
Ha nem tudunk személyesen találkozni, akkor egy kicsit hosszabb önismereti és én-erősítési folyamat lesz, amire érzésem szerint szüksége lenne feltétlenül. Talán ez is megoldható távban.
Tisztelettel:
Sütő Mária
2012-09-30 22:30:45
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Kedves Mária!
A pénzről szóló cikkje kapcsán kérdezek.
Viszonylag jól állok szerencsére anyagilag, édesapám is sokat segít, ahol tud, mégis, nagyon sokszor úgy érzem, kifolyik a kezeim közül a pénz! Mit tehetnék ez ellen, vagy azért, hogy "hóvégén" ne várjam már nagyon a fizetésnapot?
Úgy érzem, szüleim jól neveltek ilyen téren (a pénz beosztása, használata terén), bár volt több hullámvölgy is eddigi életem során, amikor anyagi és egyéb segítségre szorultam. Jelenlegi életfázisomban azonban én vagyok a családfő, egy személyben a kereső, és ez újabb terheket ró rám, amiket nem vártam, hogy ekkorák lesznek... Nagy a felelősség, és bár a munkám biztosnak mondható, manapság mi az?!
Válaszát köszönöm:
Zoli
Kedves Zoli! www.eromerito.hu
Köszönöm remek kérdését. Nagyon jó alapokkal rendelkezik. Sokan vannak így ezzel.
Két irányban érdemes elindulni. A fő cél: szemlétünk átalakítása, pénzügyi stabilitás elérése.
Először a tudatosság és előrenézés segít: célok, mikor-mire-mennyit és mennyi a bevétel? Tisztába tenni, hogyan van ez egyensúlyban? Ha ezzel tisztában van, azt a bizonyos 10 % bevezetését feltétlenül ajánlom - azaz, minden bevételből 10 %-t a pénzügyi függetlensége érdekében tegyen félre. Tekintse költségnek, mint a villanyszámlát stb. 3 hónap alatt hozzá lehet szokni. Onnantól kezdve (persze néhányszor elköltjük... a harmadik elköltés után beáll) már észreveszi, hogy működik, és a szaporódó (kamatozó, lekötött) betét stablitás érzetét hozza.
ez a szemlétetet, lelki stabilitást szolgálja. Nem költjük el. Pénzügyi függetlenségi alapnak nevezzük.
Másodszor: elemezni érdemes, milyen megszokásokat vettünk át szüleinktől, és környezetünktől, a média/reklámok által sugallt látszólagos igényeket? Ezek a pénzzel kapcsolatos olyan kifejezések, pénzügyi önkorlátozó hiedelmek, melyek láthatatlanul visszahúznak, fékeznek minket... növelik az anyagi dolgokkal szembeni félelmeinket. És nem erősítik: mindenre van lehetőségünk, erőnk és csak a saját elménk, fantáziánk korlátoz minket. Eztán érdemes ezekkel dolgozni, hogy a fékező erőket kioldjuk és megadjuk magunknak a teljes - lelki, szellemi és érzelmi, és persze pénzügyi, - szabadságot.
Ezután ezek az energiák is felszabadulnak, elindítják a haladást, a családi minta átírását, jobb szemléletet tudunk majd gyermekeinknek átadni stb.
...és egy harmadik: fejlessze önmagát ezen a téren is. Tekintse (pénzügyi) befektetésnek, és ez az egyik legfontosabb tanácsom!
Valamennyi téren több módszerrel dolgozunk/hatunk. Az itt rendelkézésre álló hely nem alkalmas valamennyi feltárására. Személyesen és a tréningeimen (pl Értékteremtő ERŐmerítő) van módja az ezekkel való szembe nézésre és kioldásukra. Örömmel állok rendelkezésre!
Sütő Mária
2010-07-21 09:20:29
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
.jpg){kind=small}