Kedves Krisztina!

Kisfiam 4 éves, tavaly szeptemberben kezdte az ovit. Sokat volt beteg sajnos, így hiányzott is sokat. Eleinte nem sírt, nem panaszkodott, a sok hiányzás után viszont sírt reggelente, nem akart oviba menni. Egyszer azt mondja szeret oviba menni, máskor azt, hogy nem. Ha sikerül bent altatni akkor mostanában már azt kéri, hogy később menjünk érte, mert szeretne játszani még. Volt egy kisfiú aki bántotta, de ő elment már. Egyszer egy kislány homokot szórt a fejére, ez megviselte kicsit, sokat emlegette utána. Van sok barátja bent az oviban, részt vesz mindenben már (eleinte csak megfigyelő volt, nem vett részt semmiben), sokat mondókázik. Néha sokadszorra sem hallja meg ha szólunk neki, ilyenkor van, hogy meg kell emelni a hangunkat sajnos amit mi sem szeretünk. Lehet vele közlekedni az utcán biciklivel például, el tudunk menni étterembe is, a boltban sem hisztizik ( igaz megegyeztünk, hogy ha megvettünk mindent a végén megnézzük a játékokat). Leülünk játszani vele, sokat nevetünk és viccelünk. Nem szeret a középpontban lenni úgy vettem észre, olyankor bezárkózik kicsit és kell egy kis idő, hogy feloldódjon. Itthon vagyok a kistesójával, majdnem 3 év a korkülönbség köztük. Persze volt, illetve még most is van néha testvérféltékenység. Piszkálják is egymást néha. Mostanában csikorgatja a fogait éjszaka. Én az ovi miatt gondolom (3,5 évig itthon volt velem, most beviszem és haza jövök a kicsivel). Mondtam páromnak, hogy szerintem figyeljünk egy kicsit jobban rá, illetve nézzük meg, hátha a nyári szünetben ez elmúlik. Ön szerint mi okozhatja a fogcsikorgatást?
Köszönöm szépen a segítségét!
Nikollett

Kedves Krisztina!
54 éves vagyok, nagyjából 40 éves korom óta kínlódom a súlyommal. Azt vettem észre, hogy az evéssel próbálom betölteni az űrt az életemben. Akkoriban romlott meg a házasságom, aztán meghalt a férjem. Amikor abból kilábaltam leadtam 27 kilót, jól éreztem magam a bőrömben. De aztán sehogy sem sikerült azóta sem az életemet rendezni, egyedül élek, és most már magányosan is. Azt a 27 kilót nagyjából 2 év múlva szedtem vissza. Azóta sem sikerült annyira motiválnom magam, mint akkor. Próbálkozom, időnként leadok néhány kilót, tavaly 10-et, de szerettem volna többet is, csak nem ment. Fél év múlva visszajött az egész. Most az idén megint leadtam 12 kilót, azóta 2 kiló föl és le, de nem tudok továbbmenni, és félek, hogy megint visszaszedem azt is. Szinte kínokat állok ki azért, hogy valami ételnek ellenálljak. Állandóan ennék VALAMIT...Unalmamban, bánatomban, önsajnálatomban....Mit tegyek? Van ebből kiút?
Előre is köszönöm válaszát!
Gabi

Üdvözlöm! 16 éves lányom miatt írok. Zárkózott, visszahúzódó, izgulós, nehezen oldódó gyerek. Sajnos két éve rendszeresen "lelki összeomlásai" vannak. Ilyenkor egy apróság miatt (kisebb összeveszés, számonkérés) megsértődik, visszavonul a szobájába és kezdetét veszi a "duzzogás": senkihez nem szól a családban, gubbaszt a szobájában, sötétben van, nem csinál egész nap semmit, csak akkor jön enni ha nincs a lakásban senki, próbál láthatatlan lenni. Elhanyagolja magát és a szobáját is. Ha beszélni próbálok vele, nem válaszol, rázza magát, eltakarja az arcát, mostanában már zokog is. Nincsenek barátai sem olyan családtagunk akivel beszélgetne erről. Először 6 hétig tartott ez az állapot, ezután átlag kéthavonta kb 7-10 napig csinálja. Miután elmúlik egy ilyen krízis, megpróbálom elfelejteni, túltenni rajta magam, reménykedem, hogy többet ilyen nem lesz. De újra és újra megtörténik, most nyáron már rövid időn belül másodszor. Jelenleg megint ebben az állapotban van, és most először felvetettem neki, szeretném ha pszichológust keresnénk neki. Zokogott, újra összeomlott. Véleménye szerint szükséges-e pszichológusi segítség, most belevágjunk-e? Ha mereven elutasítja, mit csináljak? Szeretnék neki segíteni mire kezdődik az iskola. Köszönöm

Üdvözletem! Férjem 30 éve reziduális skzofréniában él. Én 1 éve mentem feleségül hozzá, bízva abban, hogy az életét könnyebbé - elviselhetőbbé tudom tenni. No ez egyre inkább nem sikerül. Havi egy Abilify injekció és 3 X 1 Frontin a terápia. Az állapota egyre romlik. Ez abban merül ki, hogy hazudozik, eltulajdonit dolgokat (tőlem is) nem tartja tisztán sem magát, sem környezetét. Eltűnik napokra, magyarázata nincs rá. Orvosának elmondja, hogy jól van, tehát félrevezeti. Ön szerint ez egy természetes folyamat? (Most is egy hete nem ad életjelet magáról) Köszönöm, ha válaszol
Németh Imréné Miske

Üdvözletem!
Azzal a problémával fordulok Önhöz, hogy képtelen vagyok túltenni magam a múltban elszenvedett eseményeken és komolyabb konfliktusokon. Hiába bocsájtok meg annak aki megbántott, és hiába telnek el hónapok vagy évek, nem tudok felejteni. De a baj nem is az, hogy nem felejtem el ezeket a sérelmeket, hanem az, hogy ugyanazokat a negatív érzelmek törnek rám mint abban a pillanatban mikor megtörtént az a bizonyos esemény. A legrosszabb az, hogy ez szinte minden nap előfordul, és úgy érzem mintha csak tegnap történtek volna, ilyenkor az érzelmek gyötörnek. Általában zenét hallgatok, olvasok vagy filmet nézek, de ez nem megoldás, csak pillanatnyi menedék, mert utána ismét eszembe jutnak. Ez nagyon rossz, olyan mintha mindet átélnék újra és újra. Ara is gondoltam, hogy az segítene ha kizárnám az életemből azokat az emereket kikhez a kellemetlenségek fűződnek, de nem tehetem, mivel nagyon közel állnak hozzám. Nem tudom mit tegyek, sokszor már annyira összegyűlnek ezek az emlékek és az érzelmek, hogy úgy érzem, hogy minden energiámat elveszik és alig tudok uralkodni magamon, szeretném újra kinyitni ezeket a témákat, még akkor is ha már ezerszer megbeszéltük és lezártuk...
Kérem segítsen egy tanáccsal. Köszönöm!

Üdvözletem
Nemrég veszitettem el a párom és nem tudom ezt feldolgozni nincs kedvem semihez,ami még nagyon rossz hogy ez furcsán hangzik de amikor látogattam a korházba csak kekszet kért semmit se vigyek mert nem bir enni.Az utolsó nap meglatta egy embernél a banánt és azt mondta mért nem hoztá banánt mondtam hozz de ez nem igaz ki akartam menni venni de nem akarta.Nagyon bánt hogy nem vettem neki de ő mindég olyan volt ha azt mondja ne vagy nem akkor nem türte ha ellent mond valaki.Közölték velem az orvosok hogy kevés ideje van és igy gondolkodni se tudtam nem jutott az eszembe hogy azért is vegyek bármit mond,bár képes lett volna azt mondani minek vittem vagy vigyem haza,Tudom hogy ez lehet butaság de engem nagyon bánt folyton hallom a szavait.

Kedves Szakértő!

Súlyos hipochondriában szenvedek. Állandóan tüneteket keresek magamon, orvosokhoz járok, gyógyszerekre magánorvosokra költöm el a pénzem pedig még nagyon fiatal vagyok. Van kiút ebből a betegségből? Mit tegyek?

Üdvözletem! :)

Szerelmes vagyok egy férfiba, aki bipoláris zavarral küzd elég komolyan. A rég múltjában él még nagyon.Lassan 7 éve próbálja lezárni sikertelenül.
Én lassan 1 éve ismerem.Volt hogy jártunk pár hónapig aztán csak barátok voltunk,majd újrakezdtük.De úgy érzem én rontom el.Hogyan kell egy bipoláris zavarral élőt meghódítani? Mi lehet a szeretetnyelve?

Köszönöm!

Kedves Szakértő!
Súlyos pánikbetegségem van 2 hónapja. Egyre több tünet megjelent már és egyre erősebb a halálfóbiám.
Elkezdtem fél szem Scippát szedni 0.25-ös fél szem Frontinnal. Eddig nem hogy változást nem érzek, de mintha egyre rosszabb lenne... lehetséges, hogy úgy hat a gyógyszer, hogy akár 1 hétig rosszabbul van az ember tőle?
Autógén tréningre járok. Szeretnek mostmár jobban lenni. 3-4 órákat alszok naponta. Nem merek és nem tudok aludni..
Kérem segítsen!
20 éves nő.