|
|
Sütő MáriaERŐmerítő tréner, tanácsadóERŐmerítő® tréningek, programok - Iyengar jóga - Shiatsu masszázs Elérhetőségem: Honlap: http://www.eromerito.hu |
Kérdezz-felelek
Kérdezni a gomb megnyomásával tudsz, amennyiben a napi kérdések száma még nem haladta meg a napi limitet.
Kedves Mária! Elolvastam a szakterületedről szóló irásodat, ugy érzem tudnál segiteni, mivel az én bajaim ezen a téren vannak. én már 67 éves vagvok,ha jól érzem magam 40nek néznek, de,ha nem megijednek tőlem. Nálam 5 éve kezdődött, az élettársam/10évig éltünk együtt/ és ő meghalt. Halálát feldolgoztam, csak azt tudom nehezen,hogy ugy 5 évig tartott a nagy boldogság, aztán kezdett a ffi kihasználni, vagyonomat fondorlattal csorbitani, holott neki több volt mint nekem. Tárgyalásig fajult, vérnyomásos és depressios lettem. 5 éve szedek vérny. csökkentőt, meg enyhe nyugtatót,/még autót is vezetek,ha jól vagyok. 1 év után jött egy ffi az életemben, amig tartott a boldog 1 év/itt csak annyi volt/ a ffi fondorlattal kezdte a nyugdujamat meglopni, tárgyaimat az ő birtokába venni. Itt nem élünk együtt,csak látogatóba jön. Ha nem jöhet,sérteget. Nem tudom mi bennem a hiba, a ffiak miért veszik el, azt amiért én dolgoztam meg!!! Bejelentett jó munkahelyem volt. Jelenleg nem fogadom, mert mindig eltünik valami. Sajnos időnként elkap a sirás, vérny felmegy,pánikrohamom is jelentkezik, sőt még ugy elszomorodok, hogy 1 hétig fekszem, kicsit főzök, ha birok, és remegek, jönnek a negativ gondolatok. Nincs erőm!!! Ha jól érzem magam, még a faágakat is lemetszem,létráról, ha nem Wc-re is alig birok elmenni. Mit tudnál tanácsolni,hogy az életminőségem szinten tudjam tartani. Tudom a 2 nagy csalódás közrejátszik. Vannak gyerekeim, de ők már felnőttek, vidéken dolgoznak, de nagyon szeretjük egymást, tartjuk a kapcsolatot, segitenek,ha kell, de ez nekem ugy érzem a jó közérzetemhez kevés Válaszod köszönöm: Nagyika
Nagyika levele
Kedves Mária! Elolvastam a szakterületedről szóló írásodat, úgy érzem, tudnál segíteni, mivel az én bajaim ezen a téren vannak. én már 67 éves vagyok, ha jól érzem magam, 40nek néznek, de,ha nem megijednek tőlem. Nálam 5 éve kezdődött, az élettársam/10évig éltünk együtt/ és ő meghalt. Halálát feldolgoztam, csak azt tudom nehezen, hogy úgy 5 évig tartott a nagy boldogság, aztán kezdett a ffi kihasználni, vagyonomat fondorlattal csorbítani, holott neki több volt, mint nekem. Tárgyalásig fajult, vérnyomásos és depressziós lettem. 5 éve szedek vérny. csökkentőt, meg enyhe nyugtatót,/még autót is vezetek, ha jól vagyok. 1 év után jött egy ffi az életemben, amíg tartott a boldog 1 év/itt csak annyi volt/ a ffi fondorlattal kezdte a nyugdíjamat meglopni, tárgyaimat az ő birtokába venni. Itt nem élünk együtt, csak látogatóba jön. Ha nem jöhet, sérteget. Nem tudom mi bennem a hiba, a ffiak miért veszik el azt, amiért én dolgoztam meg!!! Bejelentett jó munkahelyem volt. Jelenleg nem fogadom, mert mindig eltűnik valami. Sajnos időnként elkap a sírás, vérny felmegy, pánikrohamom is jelentkezik, sőt még úgy elszomorodok, hogy 1 hétig fekszem, kicsit főzök, ha birok, és remegek, jönnek a negatív gondolatok. Nincs erőm!!! Ha jól érzem magam, még a faágakat is lemetszem, létráról, ha nem Wc-re is alig birok elmenni. Mit tudnál tanácsolni, hogy az életminőségem szinten tudjam tartani. Tudom a 2 nagy csalódás közrejátszik. Vannak gyerekeim, de ők már felnőttek, vidéken dolgoznak, de nagyon szeretjük egymást, tartjuk a kapcsolatot, segítenek, ha kell, de ez nekem, úgy érzem, a jó közérzetemhez kevés Válaszod köszönöm: Nagyika
Kedves Nagyika!
Köszönöm a bizalmadat!
Nem leszek népszerű azzal, amit most fogok írni. Az energiatörvényekre kell kitérnem. És nem lesz fájdalom-mentes a dolog. Szóval az életünk arról szól leginkább, hogy amiért ideérkeztünk, azt elérjük, megtanuljuk. Azt vállaltuk, hogy fejlődünk. Meg vannak a területeink, ahol ezt meg kell tennünk.
Az életünk konfliktusai pedig pontosan jelzik: mikor mivel van a dolgunk. Aztán vagy sikerül jó választ adni rá, azaz tanulni belőle és megtanuljuk a leckét… vagy nem, mert elkerüljük, hátat fordítunk neki. És akkor egy időre megint nyugtunk lesz, de az univerzum/a jó isten ismét feladja a leckét és ráadásul, ha először nem jól oldottuk meg, akkor még durvább esetet kapunk. Ugye ez nem hangzik valami jól? Pedig nem akarok vele riogatni.
Sokszor találkozom emberekkel, akik elmesélik, hogy már hanyadszor történik velük meg az az eset… csak egyre erősebb formában.
Nos, itt is ez a helyzet. Vagy ez életünkben, vagy akár előző életeink egyikében is, élhettünk és cselekedhettünk úgy, hogy most azt törlesztenünk kell. Mert amit adtunk, azt kapjuk vissza. Akár akarjuk, akár nem.
Amivel ezeket ki lehet oldani, azok a rálátás és a tudatosság, a megértés. Amint ezt meg tudjuk tenni, megértjük a helyzet tanítását, - ami sokszor egyáltalán nem könnyű, mert még magunk előtt is szégyenteljes lehet: lelkiismeret-furdalással, erős önváddal járhat és ezek egyáltalán nem kellemes élmények. Ezt nevezzük szembesülésnek. És ezeket az élményeket mi magunk sem szeretjük, el nem fogadjuk… nemhogy másnak megmutassuk.
Többnyire az ilyen helyzetekre, fondorlatainkra nem látunk rá. A pszichológia erre mondja, hogy ezek a „vakfolt”-jaink. Nem tudjuk „bevallani”, mert nem látjuk. Olyan közel vagyunk magunkhoz vagy annyira nem látunk rá ezekre a tulajdonságainkra. Csak akkor ismerjük fel, ha már valamilyen segítséggel megmutatják nekünk, hogy tulajdonképpen milyen szándékkal indítottuk azt a cselekvést, történést. És ha az mondjuk a számítás, haszonlesés, elvárás... akkor azt nem szívesen látjuk be, sem valljuk be. Ezért nem jó ezekkel „szembesülni”, nehéz először elfogadni. Magunk előtt is szégyent éreznék, hogy valóban ilyenek lennénk?? Hát még ha megmutatják ezt nekünk. Ám amint ez kioldódik, eltűnik a fájdalma! Már másként nézünk rá.
És ezek jöhetnek akár jelen vagy az előző életekből is.. ám sajnos többnyire a legegyszerűbb történetek szoktak előfordulni, hogy bizony bennünk is ott van a számítás, pénzügyi kihasználás a másik felé. Csak akkor valljuk be őszintén és töredelmesen, amikor valóban a „lelkünk mélyére” nézünk, vagy valaki segít ezt megláttatni bennünk.
Minél idősebbek leszünk, ez annál inkább jön. Ráadásul ez az év éppen a tisztaságról, a hazugság-mentességről szól. Már nem vihetjük magunkkal a következő évre ezeket az árnyékainkat, árnyék-személyiségeinket. Le kell vetkőznünk! Meg kell tisztítani magunkat!
A jó hír ebben az, ha erre hajlandóak vagyunk, ha van bátorságunk szembesülni ezekkel az árnyék tulajdonságainkkal, hatalmas léptekkel tudunk előrehaladni. Kitisztul a környezetünk. Lehull a lepel, és ha felvállaltuk ezt a fajta szembenézést, megoldást is adtunk az élethelyzetünkre.
Csak ezzel tudjuk kioldani és tisztán továbblépni a következő – magunk felé vezető úton és – feladat felé. Ez maga az önismeret. Azok a módszerek, amelyekkel dolgozom, lehetővé teszik, hogy ezeket a rétegeket lehántsuk magunkról és tisztán, átlátszóan, lélekben szeretettel haladjunk tovább.
Ezek a szerepek korábban segítettek nekünk. A túlélést biztosították számunkra. Sokszor életmentők voltak. De ma már nem engedhetjük meg magunknak, hogy többé ilyenek (számítóak, elváróak, pénzéhesek, kritikusak, kegyetlenek stb stb) legyünk.
Csak őszinték, tiszták lehetünk!
Ezt jelzik az életünk útján álló útjelzők: maguk a konfliktusok. Az ezekben szereplő személyek a segítőink, mert emlékeztetnek arra, mit jöttünk megtanulni. Ráadásul a párkapcsolat a legerősebb barométer, azaz tükör az önismeret útján. A legjobban felerősíti azokat a nem kívánt-nem szeretett-nem elfogadott tulajdonságainkat, amelyeket a legkevésbé kívánunk látni, megélni, szembesülni vele.
Ám amikor megértjük saját magunkat, a tudatosságunkkal kioldjuk ezeket az árnyék-énjeink cselekedeteit, akkor többé már nem fáj, nem sért és nem okoz szégyenérzetet számunkra.
Ha sikerült teljesen szembenézni ezekkel a részeinkkel és kioldjuk, akkor ilyen élethelyzetek nem jönnek többé az életünkbe. És az is biztos, hogy nyitott szívvel, jó szándékkal indulunk a kapcsolatainkba.
Ajánlott irodalom –, hogy valamennyire közel tudjunk kerülni, – ehhez a témához, mert egyáltalán nem könnyű felvállalás:
Eva-Maria Zurhorst: Szeresd önmagad és mindegy kivel élsz
Colin C. Tipping: Sorsfordító megbocsátás
Byron Katie: Négy kérdés
Palcsó Brigitta-Sághy Enikő: Teremtő önismeret (most hangos könyv formájában lehet, akár nálam is megvenni)
Őszintén remélem, hogy nem riad meg ettől az erős és őszinte leírástól, hanem elindul önmaga felé. Nincs az a kor, amikor ne lehetne ezt megtenni!
Kedves Nagyika, a jó érzése, megérzése küldte hozzám. Higgyen nekem, ez a feladatunk és ki tudjuk oldani magunkból ezeket az eseteket. Hiszen az a feladatunk, hogy ezeket levetkőzve végre tisztán, szívünket kitárva, nyitottan, szeretettel teli életet éljük meg! Ez a cél!
És amikor ezeket a nehéz lépéseket meg tudjuk tenni, akkor jövünk rá, hogy enélkül mennyivel szegényebbek lettünk volna és most ért el igazán hozzánk saját fényünk, tisztaságunk, gyönyörűségünk!
Kívánom, hogy bátran merjen belenézni saját tükrébe és találja meg élete legtökéletesebb párját, boldogságát, akiben bízhat, éppen úgy, mint tenmagában!
Soha nem késő!
Sütő Mária 2015. 12. 20. 12:11
Kedves Mária! Elolvastam a szakterületedről szóló írásodat, úgy érzem, tudnál segíteni, mivel az én bajaim ezen a téren vannak. én már 67 éves vagyok, ha jól érzem magam, 40nek néznek, de,ha nem megijednek tőlem. Nálam 5 éve kezdődött, az élettársam/10évig éltünk együtt/ és ő meghalt. Halálát feldolgoztam, csak azt tudom nehezen, hogy úgy 5 évig tartott a nagy boldogság, aztán kezdett a ffi kihasználni, vagyonomat fondorlattal csorbítani, holott neki több volt, mint nekem. Tárgyalásig fajult, vérnyomásos és depressziós lettem. 5 éve szedek vérny. csökkentőt, meg enyhe nyugtatót,/még autót is vezetek, ha jól vagyok. 1 év után jött egy ffi az életemben, amíg tartott a boldog 1 év/itt csak annyi volt/ a ffi fondorlattal kezdte a nyugdíjamat meglopni, tárgyaimat az ő birtokába venni. Itt nem élünk együtt, csak látogatóba jön. Ha nem jöhet, sérteget. Nem tudom mi bennem a hiba, a ffiak miért veszik el azt, amiért én dolgoztam meg!!! Bejelentett jó munkahelyem volt. Jelenleg nem fogadom, mert mindig eltűnik valami. Sajnos időnként elkap a sírás, vérny felmegy, pánikrohamom is jelentkezik, sőt még úgy elszomorodok, hogy 1 hétig fekszem, kicsit főzök, ha birok, és remegek, jönnek a negatív gondolatok. Nincs erőm!!! Ha jól érzem magam, még a faágakat is lemetszem, létráról, ha nem Wc-re is alig birok elmenni. Mit tudnál tanácsolni, hogy az életminőségem szinten tudjam tartani. Tudom a 2 nagy csalódás közrejátszik. Vannak gyerekeim, de ők már felnőttek, vidéken dolgoznak, de nagyon szeretjük egymást, tartjuk a kapcsolatot, segítenek, ha kell, de ez nekem, úgy érzem, a jó közérzetemhez kevés Válaszod köszönöm: Nagyika
Kedves Nagyika!
Köszönöm a bizalmadat!
Nem leszek népszerű azzal, amit most fogok írni. Az energiatörvényekre kell kitérnem. És nem lesz fájdalom-mentes a dolog. Szóval az életünk arról szól leginkább, hogy amiért ideérkeztünk, azt elérjük, megtanuljuk. Azt vállaltuk, hogy fejlődünk. Meg vannak a területeink, ahol ezt meg kell tennünk.
Az életünk konfliktusai pedig pontosan jelzik: mikor mivel van a dolgunk. Aztán vagy sikerül jó választ adni rá, azaz tanulni belőle és megtanuljuk a leckét… vagy nem, mert elkerüljük, hátat fordítunk neki. És akkor egy időre megint nyugtunk lesz, de az univerzum/a jó isten ismét feladja a leckét és ráadásul, ha először nem jól oldottuk meg, akkor még durvább esetet kapunk. Ugye ez nem hangzik valami jól? Pedig nem akarok vele riogatni.
Sokszor találkozom emberekkel, akik elmesélik, hogy már hanyadszor történik velük meg az az eset… csak egyre erősebb formában.
Nos, itt is ez a helyzet. Vagy ez életünkben, vagy akár előző életeink egyikében is, élhettünk és cselekedhettünk úgy, hogy most azt törlesztenünk kell. Mert amit adtunk, azt kapjuk vissza. Akár akarjuk, akár nem.
Amivel ezeket ki lehet oldani, azok a rálátás és a tudatosság, a megértés. Amint ezt meg tudjuk tenni, megértjük a helyzet tanítását, - ami sokszor egyáltalán nem könnyű, mert még magunk előtt is szégyenteljes lehet: lelkiismeret-furdalással, erős önváddal járhat és ezek egyáltalán nem kellemes élmények. Ezt nevezzük szembesülésnek. És ezeket az élményeket mi magunk sem szeretjük, el nem fogadjuk… nemhogy másnak megmutassuk.
Többnyire az ilyen helyzetekre, fondorlatainkra nem látunk rá. A pszichológia erre mondja, hogy ezek a „vakfolt”-jaink. Nem tudjuk „bevallani”, mert nem látjuk. Olyan közel vagyunk magunkhoz vagy annyira nem látunk rá ezekre a tulajdonságainkra. Csak akkor ismerjük fel, ha már valamilyen segítséggel megmutatják nekünk, hogy tulajdonképpen milyen szándékkal indítottuk azt a cselekvést, történést. És ha az mondjuk a számítás, haszonlesés, elvárás... akkor azt nem szívesen látjuk be, sem valljuk be. Ezért nem jó ezekkel „szembesülni”, nehéz először elfogadni. Magunk előtt is szégyent éreznék, hogy valóban ilyenek lennénk?? Hát még ha megmutatják ezt nekünk. Ám amint ez kioldódik, eltűnik a fájdalma! Már másként nézünk rá.
És ezek jöhetnek akár jelen vagy az előző életekből is.. ám sajnos többnyire a legegyszerűbb történetek szoktak előfordulni, hogy bizony bennünk is ott van a számítás, pénzügyi kihasználás a másik felé. Csak akkor valljuk be őszintén és töredelmesen, amikor valóban a „lelkünk mélyére” nézünk, vagy valaki segít ezt megláttatni bennünk.
Minél idősebbek leszünk, ez annál inkább jön. Ráadásul ez az év éppen a tisztaságról, a hazugság-mentességről szól. Már nem vihetjük magunkkal a következő évre ezeket az árnyékainkat, árnyék-személyiségeinket. Le kell vetkőznünk! Meg kell tisztítani magunkat!
A jó hír ebben az, ha erre hajlandóak vagyunk, ha van bátorságunk szembesülni ezekkel az árnyék tulajdonságainkkal, hatalmas léptekkel tudunk előrehaladni. Kitisztul a környezetünk. Lehull a lepel, és ha felvállaltuk ezt a fajta szembenézést, megoldást is adtunk az élethelyzetünkre.
Csak ezzel tudjuk kioldani és tisztán továbblépni a következő – magunk felé vezető úton és – feladat felé. Ez maga az önismeret. Azok a módszerek, amelyekkel dolgozom, lehetővé teszik, hogy ezeket a rétegeket lehántsuk magunkról és tisztán, átlátszóan, lélekben szeretettel haladjunk tovább.
Ezek a szerepek korábban segítettek nekünk. A túlélést biztosították számunkra. Sokszor életmentők voltak. De ma már nem engedhetjük meg magunknak, hogy többé ilyenek (számítóak, elváróak, pénzéhesek, kritikusak, kegyetlenek stb stb) legyünk.
Csak őszinték, tiszták lehetünk!
Ezt jelzik az életünk útján álló útjelzők: maguk a konfliktusok. Az ezekben szereplő személyek a segítőink, mert emlékeztetnek arra, mit jöttünk megtanulni. Ráadásul a párkapcsolat a legerősebb barométer, azaz tükör az önismeret útján. A legjobban felerősíti azokat a nem kívánt-nem szeretett-nem elfogadott tulajdonságainkat, amelyeket a legkevésbé kívánunk látni, megélni, szembesülni vele.
Ám amikor megértjük saját magunkat, a tudatosságunkkal kioldjuk ezeket az árnyék-énjeink cselekedeteit, akkor többé már nem fáj, nem sért és nem okoz szégyenérzetet számunkra.
Ha sikerült teljesen szembenézni ezekkel a részeinkkel és kioldjuk, akkor ilyen élethelyzetek nem jönnek többé az életünkbe. És az is biztos, hogy nyitott szívvel, jó szándékkal indulunk a kapcsolatainkba.
Ajánlott irodalom –, hogy valamennyire közel tudjunk kerülni, – ehhez a témához, mert egyáltalán nem könnyű felvállalás:
Eva-Maria Zurhorst: Szeresd önmagad és mindegy kivel élsz
Colin C. Tipping: Sorsfordító megbocsátás
Byron Katie: Négy kérdés
Palcsó Brigitta-Sághy Enikő: Teremtő önismeret (most hangos könyv formájában lehet, akár nálam is megvenni)
Őszintén remélem, hogy nem riad meg ettől az erős és őszinte leírástól, hanem elindul önmaga felé. Nincs az a kor, amikor ne lehetne ezt megtenni!
Kedves Nagyika, a jó érzése, megérzése küldte hozzám. Higgyen nekem, ez a feladatunk és ki tudjuk oldani magunkból ezeket az eseteket. Hiszen az a feladatunk, hogy ezeket levetkőzve végre tisztán, szívünket kitárva, nyitottan, szeretettel teli életet éljük meg! Ez a cél!
És amikor ezeket a nehéz lépéseket meg tudjuk tenni, akkor jövünk rá, hogy enélkül mennyivel szegényebbek lettünk volna és most ért el igazán hozzánk saját fényünk, tisztaságunk, gyönyörűségünk!
Kívánom, hogy bátran merjen belenézni saját tükrébe és találja meg élete legtökéletesebb párját, boldogságát, akiben bízhat, éppen úgy, mint tenmagában!
Soha nem késő!
Sütő Mária 2015. 12. 20. 12:11
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Kedves Mária!
Elnézést, hogy levelem nem írtam alá. Azt írja, ha páromat akarom elfogadni falakba ütközök? MIért? Senki sem tökéletes. Úgy gondolom nem azt közvetítem a párom felé, hogy nem elég jó és nem olyannak szeretem amilyen. Nincs tökéletes ember. Mindkettőnknek megvannak a magunk hibái. Ön félreért. NEm áll szándékomban párom anyukájának jelezni nevelési hibáit. Semmiféle lavinát nem szeretnék elindítani. Sosem voltam olyan.Párom anyukájánál vagy finoman kell fogalmazni, óvatosan, vagy hallgatni. Nehéz természet tud lenni. MEgvan a maga temperamentuma. Ő sajnos elnyomó. Bár dolgokhoz több intelligencia kellene. Leveléből úgy érzékelem félreért. Nem karok összeütközéseket. Egyesekkel nem is lehet. NEm összeütközni, hanem szépen beszélni dolgokról. A párom anyukája olyan, mint levelében írta. A majd én megmondom attitűd. VAjon miért? Én arra gondolok azért, mert elég intelligens? Vagy mi lehet ennek az attitűdnek a magyarázata? Általánosságban az embereknél? Sok pszichológiai írást olvastam, ahhoz, hogy, megértsek dolgokat. Azt sem tatom kizártnak, hogy párom anyukájának kisebbségi érzése lenne. Alacsony, temperamentumos majd én megmondom attitűddel. Önismeret útja? Rajta vagyok. ÉS milyen sokan nem. VAlaki lehet, hogy nem is ismeri. Köszönöm segítségét. Mono
Elnézést, hogy levelem nem írtam alá. Azt írja, ha páromat akarom elfogadni falakba ütközök? MIért? Senki sem tökéletes. Úgy gondolom nem azt közvetítem a párom felé, hogy nem elég jó és nem olyannak szeretem amilyen. Nincs tökéletes ember. Mindkettőnknek megvannak a magunk hibái. Ön félreért. NEm áll szándékomban párom anyukájának jelezni nevelési hibáit. Semmiféle lavinát nem szeretnék elindítani. Sosem voltam olyan.Párom anyukájánál vagy finoman kell fogalmazni, óvatosan, vagy hallgatni. Nehéz természet tud lenni. MEgvan a maga temperamentuma. Ő sajnos elnyomó. Bár dolgokhoz több intelligencia kellene. Leveléből úgy érzékelem félreért. Nem karok összeütközéseket. Egyesekkel nem is lehet. NEm összeütközni, hanem szépen beszélni dolgokról. A párom anyukája olyan, mint levelében írta. A majd én megmondom attitűd. VAjon miért? Én arra gondolok azért, mert elég intelligens? Vagy mi lehet ennek az attitűdnek a magyarázata? Általánosságban az embereknél? Sok pszichológiai írást olvastam, ahhoz, hogy, megértsek dolgokat. Azt sem tatom kizártnak, hogy párom anyukájának kisebbségi érzése lenne. Alacsony, temperamentumos majd én megmondom attitűddel. Önismeret útja? Rajta vagyok. ÉS milyen sokan nem. VAlaki lehet, hogy nem is ismeri. Köszönöm segítségét. Mono
Kedves Mono!
Nem, nem értem félre. A fogalmazásom feltételes volt. A lehetséges következményekre hívtam fel a figyelmet ezzel a mintával.
Amikor elindulunk azon az úton, hogy meg akarjuk érteni a konfliktusainkat, először a külvilág jön szembe. Abban látjuk meg a rosszat, a nem helyeset, a változtatandót. És ezek a konfliktusokon keresztül érkeznek.
Aztán ahogy haladunk ezen az úton tovább, lassan fel kell ismernünk – amivel elégedetlenek vagyunk, ami szembejön, az pontosan az, amit magunkban nem akarunk/tudunk/szeretnénk felismerni.
Már Jung is azt írta: Minden, ami másokban zavar vagy bosszant, saját magunk megértéséhez vezet.
Amiket leír, amivel elégedetlen… azt sokszor inkább magára kéne értenie
Gyakorlati tanácsom az: amivel elégedetlen, amit hiányol, azt kezdje el adni, csinálni. Másokat megváltoztatni a legritkább esetben van módunk.
Magunkat tudjuk megváltoztatni. Ezen az úton érdemes elindulni. Kezdjük hát ezen!
Kérdéseire azért nem lehet jó választ adni, mert nem ismerem sem édesanyja, sem anyósa, sem párja habitusát, életét, megélt élményeit. Mi alapján teszi ezt vagy azt. Lehetnek feltételezéseink.
A ’majd én megmondom’ attitűd éppolyan jól érthető Önre is, mint anyósára. Csak ezek kényelmetlen állítások. Ezekkel szembe nézni nagyon nem esik jól.
Szép lassan haladhatunk saját magunk felé, ahogy magunkat kezdjük megismerni és megérteni, úgy értjük meg a körülöttünk lévő világot, s benne az embereket is.
Akkor járunk jól, amikor már rájövünk és elérjük azokat a helyzeteket, amikor már szinte keressük a konfliktusokat, mert abban egy újabb (saját) személyiségjegyünkre látunk rá, árnyoldalunkra, amit éppen érdemes megismerni, megérteni és korrigálni.
Mondom magunkban! Nem másban.
Ha beszélgetni szeretne, kezdje el saját maga: kezdjen el odafigyelni a másikra. Teljesen odafigyeléssel és teljes elfogadással.
Nem vitával, hanem csak meghallgatással. Nyitott szívvel. Megadva a másiknak azt a lehetőséget, hogy lehessen olyan, amilyen akar és tud lenni.
Csak kezdje el akarni megérteni az álláspontját. Üresítse ki az elméjét. Fogadja be.
Felejtse el a (saját) érveit és a vitatkozási vágyát = a saját megmondó énjét kérem, tegye félre.
Ha a saját feje után megy, elviszik saját gondolatai... nem fogja meghallani a másikat. Kérem, először hallja meg a másikat. Legyen türelmes. Kezdje el ezt gyakorolni.
Mondhatnám azt is: ne akarja megmondani nekik, milyenek legyenek.
Ezzel teszi meg a legnagyobb lépést önmaga és a partnere (bárki is legyen az: édesanyja, anyósa vagy a párja) felé.
Saját magunk elég közel vagyunk magunkhoz. Ezért sok részünket nem ismerjük és nem ismerünk rá. Ezekben ad segítséget a külvilág tartotta tükör. A pszichológia ezt vak foltnak nevezi.
Azok az emberek, akiket nem szeretünk, nem bírunk, azok segítenek a legjobban ezeknek a felismerésében. Csak azzal, ahogyan reagálunk rájuk.
Érdemes ezen elgondolkodni. S mint tükörbe így belenézni az élet nyújtotta lehetőségekbe.
Jó érzéke van, jó megfigyelő. Felismeri a helyzeteket és sokat is olvas. Helyesen teszi! Használja fel ezt a tudását saját maga érlelésére, fejlesztésére!
Valószínűleg jól tudna tanácsot is adni másoknak. Óvakodjon tőle, hogy mindezt kéretlenül tegye - csak azoknak adjon, akik kérik és megkérdezik. Igyekezzen velük gondolkodni.
Szeretettel: Sütő Mária 2014. 11. 27. 21:57
Nem, nem értem félre. A fogalmazásom feltételes volt. A lehetséges következményekre hívtam fel a figyelmet ezzel a mintával.
Amikor elindulunk azon az úton, hogy meg akarjuk érteni a konfliktusainkat, először a külvilág jön szembe. Abban látjuk meg a rosszat, a nem helyeset, a változtatandót. És ezek a konfliktusokon keresztül érkeznek.
Aztán ahogy haladunk ezen az úton tovább, lassan fel kell ismernünk – amivel elégedetlenek vagyunk, ami szembejön, az pontosan az, amit magunkban nem akarunk/tudunk/szeretnénk felismerni.
Már Jung is azt írta: Minden, ami másokban zavar vagy bosszant, saját magunk megértéséhez vezet.
Amiket leír, amivel elégedetlen… azt sokszor inkább magára kéne értenie
Gyakorlati tanácsom az: amivel elégedetlen, amit hiányol, azt kezdje el adni, csinálni. Másokat megváltoztatni a legritkább esetben van módunk.
Magunkat tudjuk megváltoztatni. Ezen az úton érdemes elindulni. Kezdjük hát ezen!
Kérdéseire azért nem lehet jó választ adni, mert nem ismerem sem édesanyja, sem anyósa, sem párja habitusát, életét, megélt élményeit. Mi alapján teszi ezt vagy azt. Lehetnek feltételezéseink.
A ’majd én megmondom’ attitűd éppolyan jól érthető Önre is, mint anyósára. Csak ezek kényelmetlen állítások. Ezekkel szembe nézni nagyon nem esik jól.
Szép lassan haladhatunk saját magunk felé, ahogy magunkat kezdjük megismerni és megérteni, úgy értjük meg a körülöttünk lévő világot, s benne az embereket is.
Akkor járunk jól, amikor már rájövünk és elérjük azokat a helyzeteket, amikor már szinte keressük a konfliktusokat, mert abban egy újabb (saját) személyiségjegyünkre látunk rá, árnyoldalunkra, amit éppen érdemes megismerni, megérteni és korrigálni.
Mondom magunkban! Nem másban.
Ha beszélgetni szeretne, kezdje el saját maga: kezdjen el odafigyelni a másikra. Teljesen odafigyeléssel és teljes elfogadással.
Nem vitával, hanem csak meghallgatással. Nyitott szívvel. Megadva a másiknak azt a lehetőséget, hogy lehessen olyan, amilyen akar és tud lenni.
Csak kezdje el akarni megérteni az álláspontját. Üresítse ki az elméjét. Fogadja be.
Felejtse el a (saját) érveit és a vitatkozási vágyát = a saját megmondó énjét kérem, tegye félre.
Ha a saját feje után megy, elviszik saját gondolatai... nem fogja meghallani a másikat. Kérem, először hallja meg a másikat. Legyen türelmes. Kezdje el ezt gyakorolni.
Mondhatnám azt is: ne akarja megmondani nekik, milyenek legyenek.
Ezzel teszi meg a legnagyobb lépést önmaga és a partnere (bárki is legyen az: édesanyja, anyósa vagy a párja) felé.
Saját magunk elég közel vagyunk magunkhoz. Ezért sok részünket nem ismerjük és nem ismerünk rá. Ezekben ad segítséget a külvilág tartotta tükör. A pszichológia ezt vak foltnak nevezi.
Azok az emberek, akiket nem szeretünk, nem bírunk, azok segítenek a legjobban ezeknek a felismerésében. Csak azzal, ahogyan reagálunk rájuk.
Érdemes ezen elgondolkodni. S mint tükörbe így belenézni az élet nyújtotta lehetőségekbe.
Jó érzéke van, jó megfigyelő. Felismeri a helyzeteket és sokat is olvas. Helyesen teszi! Használja fel ezt a tudását saját maga érlelésére, fejlesztésére!
Valószínűleg jól tudna tanácsot is adni másoknak. Óvakodjon tőle, hogy mindezt kéretlenül tegye - csak azoknak adjon, akik kérik és megkérdezik. Igyekezzen velük gondolkodni.
Szeretettel: Sütő Mária 2014. 11. 27. 21:57
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
.jpg){kind=small}
