Olyan párt szeretett volna magának, akinek csinos fejecskéje, karcsú, kecses alakja van, pasztell zöld színű a bőre, jó úszó, szép a hangja, amin nem beszél többet a kelleténél, továbbá nem ugrál sokat, és főként nem magasabbra, mint ő. Ha a jelölt ezeknek az elvárásoknak megfelel, semmi se állhatja útját a nyárvégi esküvőnek.
Az elszánást tett követte, s Breki a part menti kövek közül, ahol otthona volt, fejest ugrott a vízbe, majd lassan úszni kezdett a tó belseje felé.
Pár méter után elfáradva mászott ki egy kerek, nagy levélre. Kifújta magát, s közben körbe kémlelt.
Nem is olyan nagy távolságban egy ismeretlen lényt pillantott meg, akinek ugyan kifejezetten csinos fejecskéje volt, azonban az hosszú, piros csőrben végződött, túl magasak voltak a lábai, és a fehér szín sem volt az ő esete. S amikor még ráadásul az ismeretlen szúrósan ránézett, és rákelepelt, azonnal rájött, hogy bizony nem a szíve választottja akadt az útjába.
Amikor kipihente magát, újra a vízbe ugrott, és ráérősen tovább tempózott a nádas irányába.
A nádas szélén egy hínárcsomóra telepedett, hogy jobban szemügyre vehesse a környéken fellelhető, szóba jöhető menyasszonyjelölteket.
A közelben váratlanul egy szürkés hát, gombszerű orrban végződő, csillogó szemekkel díszített, csinos pofácska tűnt fel, majd gyorsan a nádas széléhez úszott. Alig tudta megfigyelni, de azt látta, az idegen lénynek a feje, szintúgy az alakja is mutatós, kecses, remekül úszik, de a színével megint nem volt kiegyezve, és amikor a jelölt egy morranással a víz alá bukott, már le is tett róla, hogy ismerkedést kezdeményezzen vele.
Breki kifújta magát - nem szokott egyhuzamban ennyit úszni -, aztán ismét beleloccsant a vízbe, és egy kákával benőtt, kis öböl felé tartott.
Az egyik káka hajlékony szárán azonnal magára vonta a figyelmét valami. Az ismeretlen állat csodálatosan hajlékony volt, épp olyan pasztell zöld színű külsővel, mint amilyent ő keresett, a feje kicsi és kecses volt. Csak egy kicsit hosszúnak találta, mert úgy látta, az állat szépen fel volt tekeredve a kákára.
Breki közelebbről is szemügyre akarta venni, mivel eddig ez volt az egyetlen élőlény, ami nagyjából megfelelt az ő kívánalmainak. Amint az ismeretlen közelébe ért, a kicsiny fejen hatalmas száj nyílt ki, közben sziszegő hang hallatszott, ami annyira megijesztette, hogy még tempózni is elfelejtett, majdnem vízbe fúlt.
A vízben, épp alatta, ekkor elsuhant egy másik ismeretlen lény. Szép, kerek alakú volt, szürkészöld színű, fényes pikkelyes bőrrel, amivel még meg is tudott volna barátkozni. Amikor azonban jobban megnézte a remekül úszó idegent, észrevette, hogy nem tud beszélni, hang nem jön ki a torkán, csak tátog. Szegény, képtelen megszólalni, vele aztán nem lehetne társalogni - gondolta, és már úszott is tovább, kizárva ezzel egy újabbat a menyasszonyjelöltek listájáról.
Breki végtelenül csalódott volt. Ilyen messze még sohasem úszott be a tóba, és hiábavaló volt minden fáradsága, mégsem talált magának társat.
Visszaúszott hát a partra, és épp beugrott volna szokott helyére, a kövek közé, amikor a parton egy különleges zöld labda vonta magára a figyelmét. Jobban megnézve nem is labda volt, hanem egy kerekded, se nem karcsú, se nem sikkes, de csodálatosan pasztell zöld színű lény, szív alakú fejecskével, csillogó, dülledt szemekkel, és amikor a közeledtére nagyot ugrott - persze nálánál nem nagyobbat -, közben kellemesen mély hangon még egyet-kettőt kuruttyolt is mellé, kétség sem férhetett hozzá, hogy megtalálta az igazit.
Fotó: Nemo - pixabay
.jpg){kind=small}
