Egy tehetséges sportoló, vagy zenész gyermeknek annyit kell edzeni, gyakorolni, olyan sok megmérettetésen, versenyen kell részt vennie, hogy képtelen lesz alkalmazkodni az iskola szabályozott oktatási rendjéhez.
Vannak olyan „sajátos nevelési igényű” gyermekek is, akiket egyéni tempóban lehet a legmegfelelőbben fejleszteni, oktatni. A szegregált intézményekben kitűnő, szakképzett gyógypedagógusok segítségével egy értelmileg, mozgásában, érzékszervileg és tanulásában akadályozott gyermek elsajátíthatja az önálló életvitel, az írás, olvasás, számolás alapjait, a közismereti tárgyakat, és akár szakmát is tanulhat. Ha megvannak az adottságai az integrált oktatáshoz, akkor a differenciált oktatás kínálta feltételek között, lelkiismeretes tanárok, segítő pedagógiai asszisztensek segítségével közel egyenlő esélyekkel végezheti el az általános iskolát, gimnáziumot, szakközépiskolát.
Kiket nevezünk sajátos nevelési igényű tanulónak?
A közoktatási törvény 2003 óta nem alkalmazza a fogyatékos gyermek, fogyatékos tanuló, valamint a más fogyatékos gyermek, tanuló kifejezést, hanem a "sajátos nevelési igényű gyermek, tanuló" megnevezéssel jelöli azt a fiatalt, akinek a fejlődés érdekében az átlagostól eltérő foglalkozásra van szüksége. Ezt szakértői és rehabilitációs bizottság dönti el az alapján, hogy testi-, érzékszervi-, értelmi-, beszédfogyatékos, autista, illetve halmozottan fogyatékos, vagy a pszichés fejlődés zavarai miatt a nevelési, tanulási folyamatban tartósan és súlyosan akadályozott (például diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia, mutizmus, kóros hiperkinetikus vagy kóros aktivitászavar).
Előfordul olyan eset is, amikor a szülő vagy a megfelelő szakmai fórumok döntése alapján otthon sajátíthatja el a gyermek az iskolai tananyagot és erről rendszeres vizsgák keretében számot is ad. Az nem baj, ha koránál magasabb szintű vizsgát tesz le, az viszont igen, ha alatta marad a kívánt szintnek.
A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
A magántanulóság előnye, hogy a tanulási módszerek egyénre szabottak, és bár otthon nem kötelező, de ajánlatos a számonkérés. A szülő maga választhatja meg, milyen módszerekkel, milyen tempóban oktat: felolvashatja, magyarázhatja, szemléltetheti, a gyermekkel kipróbáltathatja a gyakorlatban a tananyagot. A gyermek nincs bezárva a négy fal közé, délelőtt el lehet vinni őt úszni, de akár egy történelemórát valamelyik várban sétálva is meg lehet tartani, a biológia számos tananyagát pedig természetjárás keretében is el lehet sajátítani. Emellett marad még idő a nyelvtanulásra, zenei képzésre is.
Azonban figyelnie kell a szülőknek arra a fontos tényre is, hogy a gyermekek – osztályközösség hiányában a szülőktől tudják csak elsajátítani a szociális viselkedési formákat.
Mielőtt egy család magántanulóként szeretné gyermeke előmenetelét biztosítani, érdemes azért feltenni néhány kérdést, amit természetesen közösen válaszol meg a szülőpár:
- Ki fogja oktatni a gyermeket? Ha a szülő, akkor van-e ehhez megfelelő adottsága, esetleg pedagógusi képesítése.
- Ha nem a szülő lesz a tanár, akkor ki lehet erre a megfelelő személy? Egy vagy több magántanár szükséges? Nyilván a felső tagozatnak megfelelő tananyag elsajátításához fontos a szaktanár.
- Miből fogja a család fedezni a költségeket? (hiszen az iskola kap állami támogatást, a szülő viszont nem)
- Amennyiben a szülő vállalja a saját gyermeke oktatását, tud-e egyáltalán mellette dolgozni, elegendő-e, ha csak az egyik fél áll munkaviszonyban?
- Hogyan tudják majd biztosítani gyermekük számára az egészséges szocializálódáshoz, lelki fejlődéshez szükséges kapcsolatot a kortárs csoporttal?
- Nem lesz-e önző, elkényeztetett fiatal, aki felnőttkorában magányossá válik, mert nem tanulja meg az együttélés, alkalmazkodás szabályait?
- Hogyan fog ez a gyermek visszajelzést kapni a tudásáról, viselkedéséről? Mi szülők elfogultak vagyunk, lehetünk túl engedékenyek, vagy túl szigorúak a csemeténk értékelésében, objektivitásra azonban kevésbé vagyunk képesek. A tanító nénihez más érzelmi szálak fűzik gyermekünket, mint hozzánk. Őt mindig jobban fogja respektálni, mint minket. Őt a maga kis „játszmáival” aligha tudja érzelmileg befolyásolni.
- Csak egy gyermek legyen magántanuló, vagy mindegyik testvér, és akkor egy kis „osztályt” fognak alkotni?
- Hogyan lehet majd a család életét megszervezni úgy, hogy elegendő idő jusson az élményekre, mozgásra, társas kapcsolatok ápolására és a háztartás ellátására?
Mindegy, mi motivál bennünket, amikor magántanulóként képezzük vagy képeztetjük a gyermeket, nagyon fontos szempont, hogy aki ezt az oktatási formát szeretné választani, a gyermek egyenlő esélyekkel tudja felvenni a versenyt a hivatalos oktatási rendszerben képzett diákokkal. Vigyáznunk kell arra is, hogy közben a családon belüli kapcsolatok ne sérüljenek az esetleges szellemi és lelki megterhelések miatt!
A hozzászólásokban várjuk az ezzel kapcsolatos véleményeket pro és kontra. Te szeretnéd, ha gyermeked magántanuló lenne?
.jpg){kind=small}
