SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Gondoltad volna? Nem akarnak kistestvért, ezért szopnak éjszaka a babák

Juhászné Ráthgéber Réka [cikkei] - 2023-06-22
Érdekes dologra jöttek rá a Harvard Egyetem kutatói: a csecsemők nemcsak azért ébrednek fel éjszaka, mert üres a pocakjuk, hanem azért is, hogy megakadályozzák a kistestvérük korai érkezését. Az alváshiány ugyanis nagyban közrejátszik abban, hogy anyuka és apuka újból belevágjanak a babaprojektbe.
Gondoltad volna? Nem akarnak kistestvért, ezért szopnak éjszaka a babák

Később jöjjön a kistestvér!

A Harvard Egyetem kutatói azt állítják, hogy a kisbabák a túlélésért szopnak éjszaka. Ez tulajdonképpen igaz, hiszen egy csecsemőnek 3 óránként ennie kell, azonban egy másik indok is húzódik a háttérben, amiért olyan gyakoriak az éjszakai kelések. Az újszülöttek ugyanis nem akarják, hogy testvérük szülessen, ezért ébren tartják az édesanyjukat, aki kimerülten már nem tud és nem is akar a férjével összebújni. Ha egy újabb kisbaba érkezne a családba, akkor az idősebb testvérnek fel kellene vennie vele a versenyt, ami kevésbé segítené a fejlődését.

David Haig kutató szerint a babák éjszakai evése elnyomja a petefészek működését, ami egyúttal csökkenti az anya fogamzóképességét is. Szoptatás alatt is teherbe lehet esni, azonban amíg az éjszakai etetések rendszeresek, addig kisebb az esélye annak, hogy idő előtt érkezzen egy kistesó a családba.

„Ha rövid időn belül, egymás után születnek a testvérek, megfigyelhetően magasabb a halálozási arány a csecsemők és a kisgyerekek esetében, különösen olyan környezetben, ahol az erőforrások szűkösek és sokféle a fertőző betegség" – írja a tanulmány. A teljes szöveget az alábbi linken lehet elolvasni.


A tápszeres babák kevesebbet ébrednek

A tanulmányban azt is kifejtették, hogy a tápszeres babák ritkábban ébrednek fel az éjszaka során, valamint azok is, akik már korán elválasztásra kerültek bizonyos okok miatt.

A tejtermelés csökkenése a fogamzásképességet is növeli, így a fent említett két esetben gyorsabban teherbe eshet az újszülött édesanyja. Az anyatejes babák sokszor együtt is alszanak a szüleikkel, ami méginkább csökkenti a kistestvér megszületésének lehetőségét.

A szoptatásnak számos előnye van: a babák ellenállóbak lesznek a betegségekkel szemben, valamint a kötődés is gyorsabban kialakul anya és gyermeke között, azonban tény, hogy az éjszakai nem-alvás nem tartozik ezek közé.

Ti mit gondoltok erről? Tényleg ez motiválná a babákat az éjszakai szopizásra?

Indexkép: Helena Lopes képe az Unsplash oldaláról

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

24 éve hiába várták haza szülei - megtalálták a 2000-ben eltűnt kisfiú, Till Tamás holttestét

24 éve hiába várták haza szülei - megtalálták a 2000-ben eltűnt kisfiú, Till Tamás holttestét

A cikk a nyugalom megzavarására alkalmas, csak erős idegzetűek olvassanak tovább. Till Tamás 11 éves volt, amikor 2000-ben egy vadasparkba indult - de már sosem ért haza. Szüleinek 24 évet kellett várniuk arra, hogy kiderüljön, mi történt gyermekükkel. Holttestét most megtalálták, és ezzel sokkoló történetre derült fény.
Milyen hormonális betegségek okozhatnak elhízást?

Milyen hormonális betegségek okozhatnak elhízást?

A testsúlygyarapodásnak legtöbbször természetes oka van: több energiát viszünk be, mint amennyit leadunk. De vannak bizonyos jelek, amelyek arra utalhatnak, hogy hormonális háttere lehet a hízásnak - elsősorban ilyen, ha más okkal nem magyarázható a testsúly növekedése. Dr. Mutnéfalvy Zoltán, az Endokrinközpont endokrinológusa, kóros elhízásra szakosodott specialista azokat a gyakoribb endokrinológiai betegségeket vette számba, amelyek hízást okozhatnak.
Célba ért: 1993 km-t tekert Szentestől Párizsig az olimpiára Laci bácsi, a 80 éves nyugdíjas tesitanár

Célba ért: 1993 km-t tekert Szentestől Párizsig az olimpiára Laci bácsi, a 80 éves nyugdíjas tesitanár

Cseuz László 16 nap alatt érkezett meg Párizsba, a nyári olimpiai játékok helyszínére péntek délután.
Szabad-e hepatitiszes betegnek alkoholt innia?

Szabad-e hepatitiszes betegnek alkoholt innia?

Az alkohol alapvetően toxikus hatással bír a májra, és a korábbi, szívesen hangoztatott mondásokkal ellentétben, mára bebizonyosodott, hogy nincs is még egészségesnek mondható alkoholmennyiség. Mindez nem jelenti azt, hogy alkalmanként nem lehet koccintani egy-egy pohárral, de májbetegséggel élőknek nagyon körültekintőnek kell lenniük ezen a téren. Dr. Németh Alíz, a Hepatológiai Központ hepatológusa, gasztroenterológus arról beszélt, van-e olyan mennyiség, amit még elfogyaszthatnak a hepatitiszes betegek, befolyásolja-e ez a kezelést, illetve milyen tünetek esetén kell mindenképpen orvoshoz fordulni.
Ingyenes programok augusztus 20-án Budapesten és vidéken

Ingyenes programok augusztus 20-án Budapesten és vidéken

Augusztus 20. Magyarország egyik legnagyobb ünnepe, amely az államalapítást és Szent Istvánt, az ország első királyát ünnepli. Ezen a napon országszerte színes és változatos programok várják az érdeklődőket, a hagyományőrző eseményektől kezdve a kulturális rendezvényeken át a látványos tűzijátékokig. Mutatunk néhány ingyenes programot Budapesten és vidéken, amelyekre ellátogatva tartalmas és érdekes napot tölthet együtt a család.
A szerkesztő ajánlja