SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

A baba és a házasság

Kókai Kata [cikkei] - 2006-07-17
Minden kapcsolatban elérkezik az a pillanat, amikor valami újba kell kezdeni. Először az eljegyzés, majd a házasság, végül a gyermekvállalás.
A baba és a házasság

Az élet egy hatalmas körforgás. A kapcsolatok fejlődnek, új irányba haladnak, míg elérkezik a gyermekvállalás pillanata. A baba érkezése azonban felborítja a napi rutin, sőt, a kapcsolatot is változtatja. Sokan nincsenek is tisztában azzal, mit vállalnak. A kisbaba igényeit ki kell elégíteni, nem lehet a megszokott napi rutint fenntartani, s a szülők kapcsolata is megváltozik. Persze a változás lehet jó is, mindez csupán a szülők hozzáállásán, előzetes felkészültségén múlik.

A baba és a párkapcsolat

Minden párkapcsolatban megvannak a megszokott rutinok, igények. Két ember közös igényei. Egy baba érkezése azonban sok mindent megváltoztat. A szülőknek kevesebb ideje lesz egymásra, hiszen az apró jövevény rengeteg törődést és gondoskodást igényel. A szülők már nem ragaszkodhatnak megszokott napi rutinjukhoz, addigi életvitelükhöz. Mindkettőjüknek alkalmazkodni kell a babához, aki a leváratlanabb időpontokban is igényelheti a pelenkacserét, vagy éppen az etetést.

Ez a nagy változás természetesen hatással van a szülők kapcsolatára is. Ha előzőleg nem voltak tisztában vele mivel jár a gyermekvállalás, vagy életvitelük gyökeres ellentéte volt a mostaninak, az könnyen vitákhoz is vezethet. A baba mellett már nem lehet akármikor elugrani a moziba, vagy éppen kiporszívózni a hálószobát. Ha a kicsi alszik, nem lehet hangoskodni, ha ébren van, nem biztos, hogy marad idő a takarításra.

Az igények megváltozása

Általánosan elmondhatjuk, hogy a baba érkezését követően egy jó ideig lejjebb kell adni igényeinkből. Már nem biztos, hogy el tudunk ugrani egy szoláriumba, vagy éppen naponta meg tudjuk pucolni az ablakot, hiszen a baba mellett örülhetünk, ha a fontosabb dolgokra jut időnk.

Ehhez pedig nem csak az édesanyának, de az apának is alkalmazkodnia kell. Ha az anyuka pihenni szeretne (ez legtöbbször csak segítséggel sikerül), akkor az apának is vállalnia kell, hogy vigyáz a gyermekre. A közös felelősségvállalás nem csak a gyermek fejlődésére, de a kapcsolatra is hatással van.



Egymásra is időt kell szánni

Bár a baba megérkezése alapvetően megváltoztatja a szülők kapcsolatát, nem a gyerek az egyetlen, akire figyelmet kell szentelni. Az igazán jó, élethosszig tartó házasság alapja, hogy a párok ne csak gyermekeik igényére fókuszáljanak. Nem szabad elfelejteniük, hogy a szülővé válás nem teszi őket mássá. Ettől függetlenül továbbra is igényelhetik az együtt eltöltött időt, a kettesben való kikapcsolódást.

Ez pedig nem lehetetlen, csupán egy kis külső segítséget igényel. Ha az anyuka már nem szoptat, sokkal szabadabb életet élhet. Gyermekére más is vigyázhat (szülők, barátok), s így lehetősége adódik rá, hogy társával kettesben kikapcsolódjon. Legyen szó egy napos kiruccanásról, vagy csak egy csendes, együtt elköltött vacsoráról, a kettesben való kikapcsolódás segít elfelejteni a dolgos hétköznapokat, s mindkét felet nyugodtabbá teszi.

A kapcsolat változása

Ahogyan az idő telik, a kapcsolatok elmélyülnek. Már a házasság is komoly változást jelent egy kapcsolatban, de egy gyermek érkezése sokkal nagyobb felelősség. A nőkben már alapvetően létezik az anyai ösztön, mely megkönnyíti feladatukat, a férfiaknál azonban bonyolultabb a helyzet. Mivel a baba az anyuka pocakjában kezd el nőni, ők maguk csak kívülről látják a változást, valójában csak a baba megszületése után jönnek rá, hogy mit is jelent szülőnek lenni.

Megriadhatnak attól, hogy egy ilyen apró, csodálatos, de kiszolgáltatott életről kell gondoskodniuk. Ezért szükségük van a bíztatásra, a támogatásra. Ha az édesanya hagyja, sőt bíztatja társát, hogy együtt gondoskodjanak a babáról (közös fürdetés, pelenkázás), akkor a kapcsolat még mélyebbé, meghittebbé válik.

A baba érkezése komoly hatással van a mindennapi életvitelre, a párkapcsolatra. A változás azonban egyáltalán nem rossz, sőt, a közös élmények, a rengeteg öröm segítségével szinte pillanatok alatt elszáll a baba születését követő egy-két év. Fontos, hogy a szülők együtt gondoskodjanak a gyermekről, és segítsék egymást. Olykor segítségre is szükség lehet, hogy kettesben tölthessenek egy kis időt- és természetesen a segítséget elfogadni nem szégyen.

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

24 éve hiába várták haza szülei - megtalálták a 2000-ben eltűnt kisfiú, Till Tamás holttestét

24 éve hiába várták haza szülei - megtalálták a 2000-ben eltűnt kisfiú, Till Tamás holttestét

A cikk a nyugalom megzavarására alkalmas, csak erős idegzetűek olvassanak tovább. Till Tamás 11 éves volt, amikor 2000-ben egy vadasparkba indult - de már sosem ért haza. Szüleinek 24 évet kellett várniuk arra, hogy kiderüljön, mi történt gyermekükkel. Holttestét most megtalálták, és ezzel sokkoló történetre derült fény.
Milyen hormonális betegségek okozhatnak elhízást?

Milyen hormonális betegségek okozhatnak elhízást?

A testsúlygyarapodásnak legtöbbször természetes oka van: több energiát viszünk be, mint amennyit leadunk. De vannak bizonyos jelek, amelyek arra utalhatnak, hogy hormonális háttere lehet a hízásnak - elsősorban ilyen, ha más okkal nem magyarázható a testsúly növekedése. Dr. Mutnéfalvy Zoltán, az Endokrinközpont endokrinológusa, kóros elhízásra szakosodott specialista azokat a gyakoribb endokrinológiai betegségeket vette számba, amelyek hízást okozhatnak.
Célba ért: 1993 km-t tekert Szentestől Párizsig az olimpiára Laci bácsi, a 80 éves nyugdíjas tesitanár

Célba ért: 1993 km-t tekert Szentestől Párizsig az olimpiára Laci bácsi, a 80 éves nyugdíjas tesitanár

Cseuz László 16 nap alatt érkezett meg Párizsba, a nyári olimpiai játékok helyszínére péntek délután.
Szabad-e hepatitiszes betegnek alkoholt innia?

Szabad-e hepatitiszes betegnek alkoholt innia?

Az alkohol alapvetően toxikus hatással bír a májra, és a korábbi, szívesen hangoztatott mondásokkal ellentétben, mára bebizonyosodott, hogy nincs is még egészségesnek mondható alkoholmennyiség. Mindez nem jelenti azt, hogy alkalmanként nem lehet koccintani egy-egy pohárral, de májbetegséggel élőknek nagyon körültekintőnek kell lenniük ezen a téren. Dr. Németh Alíz, a Hepatológiai Központ hepatológusa, gasztroenterológus arról beszélt, van-e olyan mennyiség, amit még elfogyaszthatnak a hepatitiszes betegek, befolyásolja-e ez a kezelést, illetve milyen tünetek esetén kell mindenképpen orvoshoz fordulni.
Ingyenes programok augusztus 20-án Budapesten és vidéken

Ingyenes programok augusztus 20-án Budapesten és vidéken

Augusztus 20. Magyarország egyik legnagyobb ünnepe, amely az államalapítást és Szent Istvánt, az ország első királyát ünnepli. Ezen a napon országszerte színes és változatos programok várják az érdeklődőket, a hagyományőrző eseményektől kezdve a kulturális rendezvényeken át a látványos tűzijátékokig. Mutatunk néhány ingyenes programot Budapesten és vidéken, amelyekre ellátogatva tartalmas és érdekes napot tölthet együtt a család.
A szerkesztő ajánlja