SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Tudomány kontra Isten (Cikkíró pályázatra beküldött írás)

Sallai Enikő Jutka [cikkei] - 2011-04-28
Ismét nagyot alkotott az orvostudomány, hazavihették szülei, a mindössze 350 grammal világra jött kisbabát, több hónapos kórházi kezelést követően, a jelek szerint egészségesen, károsodás nélkül.
Tudomány kontra Isten (Cikkíró pályázatra beküldött írás)

genetikaAz elmúlt évtizedekben ugrásszerűen fejlődött az orvostudomány, és a technika. Ezt a tudást, az egészségügyben is használjuk. Gondoljunk csak a lombikbébi programra, hány párnak adott esélyt saját babára.

A genetikai kutatások, és kísérletek, már azt is lehetővé teszik, hogy megválasszuk leendő gyermekünk nemét, de akár a szeme színét is meg tudnánk határozni. Egyelőre ez még nincs gyakorlatban, hiszen nincs engedélyezve, és komoly ellenállásba ütközne, akár a próbálkozás is. Valljuk be, ijesztő ez a jövőkép, gyermeket gyártani, mint egy árucikket, legyen jó zenei érzéke, és kék szeme, és vörös haja, ne legyen hízásra hajlamos, és természetesen okos is legyen.


Ugyanakkor van egy másik oldala is a dolognak. Ezzel a technikával ki lehet szűrni a betegségeket. És ez megfontolandó. Ha képesek vagyunk rá, miért ne tegyük? Mert ez beavatkozás a teremtésbe, ami Isten jogköre. Feltételezve, hogy Isten kezeiben van a sorsunk, elmondhatjuk azt is, ő adott nekünk értelmet, ő segített minket hozzá ehhez a tudáshoz, hisz ha ellenére lenne, tehetne ellene. Egy feltételezésre alapozzuk a fejlődésünket? Ez alapján, maradhattunk volna, abban a hitben is, hogy a Föld lapos, vagy nem kéne beadni a védőoltásokat, vagy megmenti egy életet, a lélegeztetővel, és a végtelenségig lehet folytatni a sort.

Természetesen egyetértek azzal, hogy, ne gyártsunk tökéletes gyerekeket, túl nagy üzlet lenne belőle, és elveszne pár emberi érték, ez a generáció még nem áll készen ekkora változásra, de nem értek egyet azzal, hogy nem lehet törvényesíteni például az örökölhető betegségek kiszűrését, olyan esetben, ahol valamelyik szülő beteg, vagy hordozója egy olyan kórnak, ami nagy eséllyel örökölhető. Miért lenne bűn ezt kiszűrni? És adni egy esélyt, az új életnek, hogy azt nem viszi tovább. Képesek vagyunk kiszűrni például a skizofréniát, a cukorbetegséget, a szívbetegségeket, olyan kórokat, amire nincs gyógymód, és nem tudjuk megelőzni sem. Nem is lenne bonyolult szabályozni, hiszen lombik esetén alkalmazható, és csak abban az esetben adnának engedélyt rá, ha bizonyíthatóan, örökölt betegség van a családban.

Isten pedig, elég hatalmas ahhoz, ha azt a sorsot szánja a gyermeknek, hogy beteg legyen, megoldja másképp, a későbbiekben, van elég kór amit elkaphat. De logikusan nézve a kérdést, ez is egyfajta megelőzés. Miért lenne bűn, felhasználni a megszerzett tudást?

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

24 éve hiába várták haza szülei - megtalálták a 2000-ben eltűnt kisfiú, Till Tamás holttestét

24 éve hiába várták haza szülei - megtalálták a 2000-ben eltűnt kisfiú, Till Tamás holttestét

A cikk a nyugalom megzavarására alkalmas, csak erős idegzetűek olvassanak tovább. Till Tamás 11 éves volt, amikor 2000-ben egy vadasparkba indult - de már sosem ért haza. Szüleinek 24 évet kellett várniuk arra, hogy kiderüljön, mi történt gyermekükkel. Holttestét most megtalálták, és ezzel sokkoló történetre derült fény.
Milyen hormonális betegségek okozhatnak elhízást?

Milyen hormonális betegségek okozhatnak elhízást?

A testsúlygyarapodásnak legtöbbször természetes oka van: több energiát viszünk be, mint amennyit leadunk. De vannak bizonyos jelek, amelyek arra utalhatnak, hogy hormonális háttere lehet a hízásnak - elsősorban ilyen, ha más okkal nem magyarázható a testsúly növekedése. Dr. Mutnéfalvy Zoltán, az Endokrinközpont endokrinológusa, kóros elhízásra szakosodott specialista azokat a gyakoribb endokrinológiai betegségeket vette számba, amelyek hízást okozhatnak.
Célba ért: 1993 km-t tekert Szentestől Párizsig az olimpiára Laci bácsi, a 80 éves nyugdíjas tesitanár

Célba ért: 1993 km-t tekert Szentestől Párizsig az olimpiára Laci bácsi, a 80 éves nyugdíjas tesitanár

Cseuz László 16 nap alatt érkezett meg Párizsba, a nyári olimpiai játékok helyszínére péntek délután.
Szabad-e hepatitiszes betegnek alkoholt innia?

Szabad-e hepatitiszes betegnek alkoholt innia?

Az alkohol alapvetően toxikus hatással bír a májra, és a korábbi, szívesen hangoztatott mondásokkal ellentétben, mára bebizonyosodott, hogy nincs is még egészségesnek mondható alkoholmennyiség. Mindez nem jelenti azt, hogy alkalmanként nem lehet koccintani egy-egy pohárral, de májbetegséggel élőknek nagyon körültekintőnek kell lenniük ezen a téren. Dr. Németh Alíz, a Hepatológiai Központ hepatológusa, gasztroenterológus arról beszélt, van-e olyan mennyiség, amit még elfogyaszthatnak a hepatitiszes betegek, befolyásolja-e ez a kezelést, illetve milyen tünetek esetén kell mindenképpen orvoshoz fordulni.
Ingyenes programok augusztus 20-án Budapesten és vidéken

Ingyenes programok augusztus 20-án Budapesten és vidéken

Augusztus 20. Magyarország egyik legnagyobb ünnepe, amely az államalapítást és Szent Istvánt, az ország első királyát ünnepli. Ezen a napon országszerte színes és változatos programok várják az érdeklődőket, a hagyományőrző eseményektől kezdve a kulturális rendezvényeken át a látványos tűzijátékokig. Mutatunk néhány ingyenes programot Budapesten és vidéken, amelyekre ellátogatva tartalmas és érdekes napot tölthet együtt a család.
A szerkesztő ajánlja