SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Dolgozatírás stressz nélkül

Családinet [cikkei] - 2011-05-20
Iskolás gyerekeink elérkeztek a finisbe, az utolsó hajrában dőlnek el az év végi jegyek. Mi szülők gyakran jobban félünk ezektől, mint gyerekeink, azonban ne feledkezzünk meg a kissé szorongó, vagy éppen nagyon lelkiismeretes csemetékről sem, akik izzadó tenyérrel fogják meg a tollat.
Dolgozatírás stressz nélkül

Ne gondoljuk, hogy bármelyik pedagógus a dolgozatokkal "gyötörné" a nebulókat, hisz a röpdolgozatok, tesztek, felmérők az oktatás szükséges elemei. Az alsó tagozatosok fokozatosan szoknak hozzá a számonkérésekhez, és gyakran előfordul, hogy megfeledkeznek egy-egy dolgozat, felelés időpontjáról. Az én lányom is cincálja az idegeimet, amikor egy-két nappal a dolgozatírás előtt szerzek tudomást az egészről, ami főleg akkor kínos, amikor két jegy között áll.

Azért még nincs veszve minden, néhány hasznos ötlettel ebből a helyzetből is kihozhatjuk a legjobbat! Normális esetben 4-7 nap áll a gyermek rendelkezésére, de itt most rohamtempóban kell megoldani a felkészülést.

Nagyon fontos, hogy amikor leülsz a gyerekkel átvenni az anyagot, ne essetek pánikba, mert akkor blokkol az agya, semmi sem marad meg a tanultakból. Tisztázzátok, hogy ilyen rövid idő alatt csak a legszükségesebb tartalmakat lehet megtanulni. Ez az érzés felszabadítja a gyermeket a drukk alól, és meg fog nyílni, könnyebben fogja befogadni az új anyagot.

Szedjétek elő a füzeteket, könyveket és nézzétek át együtt, hogy átfogó képet kapjatok az anyagrészről. Közben ki fognak derülni a hiányosságai, gyenge pontjai. Kérdezd ki türelmesen a gyereket. Akár lefekvés előtt és reggelinél a dolgozat napján is beszéljétek át röviden, mit kell tudni.

Az ötlépéses Last-Minute stratégia

  1. Az anyagrész vagy olvasmány témáját lehetőleg minél pontosabban fogalmazza meg a gyermek. Mondja el saját szavaival, miről fog szólni.
  2. Címszavakban írja le egy lapra, mit tud a témáról. Találjon ki hozzá írásban kérdéseket is.
  3. Amit még nem tud, azt fogalmazza meg fontosságtól függően kérdésekkel 2-4 mondatos egységekben. Próbáljatok olyan kérdéseket írni, amelyek a dolgozatban is előfordulhatnak.
  4. Lépésről-lépésre dolgozza ki a gyermek a feladatokat. Ezután mondja el néhány mondatban az olvasott tartalmak lényegét. Irodalmi alkotásnál pl., miről szól a mű.
  5. Ha az anyag fejezetekre tagolódik, egy-egy kis rajzban is összefoglalhatja azok tartalmát, így könnyebben meg fogja jegyezni azt.
    Az egész anyaghoz fogalmazz kérdéseket, amelyek alapján a gyermeked el tudja mondani a lényeges tartalmakat. Eközben ki fog derülni, mi az, amit még el kell mélyíteni. Ilyeneket, mint pl.: Mi történik az egyes fejezetekben? Hogyan alakul a történet?

Szorongásoldás az 5 ujj segítségével

Mostmár megtanultátok, amit lehetett, de hogyan küzdjétek le a dolgozatot megelőző szorongást?

A módszernek kettős előnye van:

Segítségével elkerülhető a pánik, és a gyermek feszültségmentesen fogja előhívni memóriájából az anyagot.

Az 5 ujjhoz 5 állítás kapcsolódik. Ha ezeket megtanulja a kisdiák, és netán leblokkolna dolgozatírás közben, csak ránéz a kezére, és minden megy tovább.

Ezt az öt bátorító mondatot egyszerűen meg kell tanulni, és rögtön megnyugszik munka közben.

  1. Bármi is következik, nem hagyom, hogy megzavarjanak. 
  2. Felkészültem, amennyire csak tudtam, sok kérdést meg tudok válaszolni.
  3. Minden feladatot kétszer gondosan elolvasok, átgondolom, mire kíváncsi a kérdező.
  4. Rövid szünetet tartok az egyes feladatok között, néhány mély lélegzetet veszek, ettől ellazulok.
  5. Minden kérdést legjobb tudásom szerint megválaszolok, az is rendjén van, ha esetleg nem tudok mindent.

Esetleg beszéljetek össze olyan szülőkkel, akiknek a gyermeke ugyanabban a témában írt dolgozatot, vagy próbáljatok beszerezni feladatokat. Ezeket lehet fénymásolni vagy e-mailben szétküldeni. Az így kapott információkból már látni fogjátok, hogyan zajlik a számonkérés, várhatóan milyen típusú kérdésekre számíthat a gyermek.

Hosszú távon mégis az a legfontosabb feladatunk nekünk szülőknek, hogy gyermekeinket felelősségre neveljük. Az ő feladatuk számon tartani, hogy miből mi a házi, melyik tantárgyból mikor írnak dolgozatot, hiszen ők vannak ott az iskolában, mi csak akkor szerezhetünk tudomást ezekről, ha gyermekünk elmondja nekünk. A dolgozatnál, de egy egyszerű órán is csak magára számíthat, nem tudunk helyette tanulni, beszámolni. Minél előbb megszokja ezt gyermekünk, annál önállóbban és sikeresebben tud majd teljesíteni az iskolában. Az év végi hajrá idején is!

Kép: www.flickr.com

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

24 éve hiába várták haza szülei - megtalálták a 2000-ben eltűnt kisfiú, Till Tamás holttestét

24 éve hiába várták haza szülei - megtalálták a 2000-ben eltűnt kisfiú, Till Tamás holttestét

A cikk a nyugalom megzavarására alkalmas, csak erős idegzetűek olvassanak tovább. Till Tamás 11 éves volt, amikor 2000-ben egy vadasparkba indult - de már sosem ért haza. Szüleinek 24 évet kellett várniuk arra, hogy kiderüljön, mi történt gyermekükkel. Holttestét most megtalálták, és ezzel sokkoló történetre derült fény.
Milyen hormonális betegségek okozhatnak elhízást?

Milyen hormonális betegségek okozhatnak elhízást?

A testsúlygyarapodásnak legtöbbször természetes oka van: több energiát viszünk be, mint amennyit leadunk. De vannak bizonyos jelek, amelyek arra utalhatnak, hogy hormonális háttere lehet a hízásnak - elsősorban ilyen, ha más okkal nem magyarázható a testsúly növekedése. Dr. Mutnéfalvy Zoltán, az Endokrinközpont endokrinológusa, kóros elhízásra szakosodott specialista azokat a gyakoribb endokrinológiai betegségeket vette számba, amelyek hízást okozhatnak.
Célba ért: 1993 km-t tekert Szentestől Párizsig az olimpiára Laci bácsi, a 80 éves nyugdíjas tesitanár

Célba ért: 1993 km-t tekert Szentestől Párizsig az olimpiára Laci bácsi, a 80 éves nyugdíjas tesitanár

Cseuz László 16 nap alatt érkezett meg Párizsba, a nyári olimpiai játékok helyszínére péntek délután.
Szabad-e hepatitiszes betegnek alkoholt innia?

Szabad-e hepatitiszes betegnek alkoholt innia?

Az alkohol alapvetően toxikus hatással bír a májra, és a korábbi, szívesen hangoztatott mondásokkal ellentétben, mára bebizonyosodott, hogy nincs is még egészségesnek mondható alkoholmennyiség. Mindez nem jelenti azt, hogy alkalmanként nem lehet koccintani egy-egy pohárral, de májbetegséggel élőknek nagyon körültekintőnek kell lenniük ezen a téren. Dr. Németh Alíz, a Hepatológiai Központ hepatológusa, gasztroenterológus arról beszélt, van-e olyan mennyiség, amit még elfogyaszthatnak a hepatitiszes betegek, befolyásolja-e ez a kezelést, illetve milyen tünetek esetén kell mindenképpen orvoshoz fordulni.
Ingyenes programok augusztus 20-án Budapesten és vidéken

Ingyenes programok augusztus 20-án Budapesten és vidéken

Augusztus 20. Magyarország egyik legnagyobb ünnepe, amely az államalapítást és Szent Istvánt, az ország első királyát ünnepli. Ezen a napon országszerte színes és változatos programok várják az érdeklődőket, a hagyományőrző eseményektől kezdve a kulturális rendezvényeken át a látványos tűzijátékokig. Mutatunk néhány ingyenes programot Budapesten és vidéken, amelyekre ellátogatva tartalmas és érdekes napot tölthet együtt a család.
A szerkesztő ajánlja