Anyánál májfolt, a babánál "gólyacsípés"
![Anyánál májfolt, a babánál "gólyacsípés" Anyánál májfolt, a babánál "gólyacsípés"](/gallery/thumbs/r_2015-10-19_majfolt_w680_h0.webp)
Nem kell megijedni, a terhesek arcán, főleg az első terhességnél az utolsó hónapokban kb. 74 százalékban találhatók májfoltok. A szabálytalan barna foltok az arcon jelennek meg, főleg a terhesség alatt, vagy ösztrogén és progeszteron tartalmú gyógyszerek szedése esetén. A foltok főleg a homlokon, a szem körül, a halántékon és a száj körül szaporodnak. Mivel ezek minden valószínűség szerint a hormonális működéssel vannak összefüggésben, szülés vagy a gyógyszerek szedésének abbahagyása után nyomtalanul eltűnnek.
Csakúgy, mint a szeplőnek, a májfoltnak is kedves a napfény. Már csak emiatt is fontos a megfelelő fényvédő faktorú krém, valamint a testet óvó lenge ruházat, az arcot óvó nagy karimás kalap, napszemüveg. Jó hatásfokkal halványít a citromos és paradicsomlés bedörzsölés.
A májfoltok tehát leginkább terhesség ideje alatt jelennek meg, amiért a belső elválasztású mirigyek vagy az anyagcsere-zavar a felelősek. A bőséges vitamin fogyasztás is halványítja a foltokat, melyek a szülés után el is tűnnek.
Egyébként teljesen normális, hogy a várandósság idején a bőr pigmentképződése és eloszlása is megváltozik. A negyedik hónapban tűnik fel, hogy az egyes testrészek barnásabbak, foltosabbak lesznek.
A szőke, világos bőrű nők kevésbé észlelik a kávébarnulást, a sötétebb pigmentációjúak és a többször szültek jobban „festődnek”.
Ha mégis makacsak, maradandók a foltok, a kezelést bízzuk gyakorlott szakorvosra!
A terhesség alatti bőrminőség-változás teljesen egyedi. Vannak, akiknek az addig pattanásos arcbőre tisztává, üdévé és normális zsírosságúvá válik, a bőr megnyugszik. Másoknál épp fordítva, bőrük, hajuk zsírossá, ápolatlan jellegűvé válik. Sokan szokatlan pattanásosságra panaszkodnak. A kozmetikai kezelés megengedett, nem ártalmas.
Szülés után a legtöbb esetben visszaáll a bőr eredeti állapota. Ám a fáradtság nyomai megmaradnak. Ezek ellen otthon is hatásos a frissítő pakolás. A legjobb erre a célra a szőlő, mert hámlasztó anyagok és antioxidánsok találhatók benne, amik a bőrt feszessé teszik.
A terhes nőknek a bőrápolás mellett a haj gondozása jelent visszatérő problémát. Teljesen normális, ha a szülést követő 4-9 hónapon keresztül, a hormonális változások következtében erős hajhullás tapasztalható. Semmi baj, hiszen a haj újra kinő. A hajpakolás megengedett, ellentétben a hajfestéssel. A tilalom érvényes szülés utánra is, a szoptatás idejére. A káros vegyi anyagok a babaszervezetbe is bejutnak az anyatejen keresztül. A növényi eredetű festéket válasszuk ilyenkor, azzal nem lehet baj!
Csecsemőknél nem ritka a tágult hajszál- és gyűjtőerecskék sűrűk hálózataiból kialakult „tűzfolt” vagy egyszerű éranyajegy. A folt a leggyakrabban egy oldali a bőr aljában vagy esetleg a mélyebb rétegekben is terjedhet. A felszíne a csecsemők esetében kifejezetten síráskor élénkül. A „gólyacsípés"-nek nevezett folt a tarkótájon jellemző és egész életen át megmarad, de a haj majd úgyis elfedi. A baba arcán kialakult foltok megítélését és a további teendőket bízzuk a gyermekorvos és a gyermekbőrgyógyász szakorvos véleményére.
Kép: www.foter.com
Családinet hozzászólások:
Ajánlott és kerülendő illatok kismamáknak
LEGOLVASOTTABB
![Magát okolta a kisfiú, amiért megrúgta az edző - nyilatkozott az édesanya, aki az internetről tudta meg, mi történt](/m/?csnet_gallery=gallery/2024-07-18_judit23525141.jpg.-.400.-.150)
Magát okolta a kisfiú, amiért megrúgta az edző - nyilatkozott az édesanya, aki az internetről tudta meg, mi történt
![A fiatalabb cukorbetegeknél magasabb a rák kialakulásának kockázata](/m/?csnet_gallery=gallery/2024-06-24_vercukorszint-meres.jpg.-.400.-.150)
A fiatalabb cukorbetegeknél magasabb a rák kialakulásának kockázata
![Plüss állatokat gyűjt a kis betegeknek a Szent János Kórház gyermeksebészete](/m/?csnet_gallery=gallery/2024-06-26_plussmaci235151.jpg.-.400.-.150)
Plüss állatokat gyűjt a kis betegeknek a Szent János Kórház gyermeksebészete
![Életműdíjat kapott korábban Novák Katalintól a férfi, aki felrúgott egy gyereket a szolnoki kalandparkban](/m/?csnet_gallery=gallery/2024-07-17_szolnokikalandpark.jpg.-.400.-.150)
Életműdíjat kapott korábban Novák Katalintól a férfi, aki felrúgott egy gyereket a szolnoki kalandparkban
![Tudtad, hogy nyáron a szemed a vízben is veszélynek lehet kitéve?](/m/?csnet_gallery=gallery/2024-06-27_a-viz-veszelye-a-szemre.jpg.-.400.-.150)
Közösségi hozzászólások: