SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Mire vigyázzanak a pajzsmirigybetegek nyáron? - Tanulságos esetek

Prof. Dr. Balázs Csaba [cikkei] - 2010-07-09
A valódi nyár (?) beköszöntésére várva nem kívánom elrontani honfitársaim nyaralását és nem szeretnék "huhogó bagolyként" rémtörténetekkel senkit sem ijesztgetni. Az elmúlt 2 hét eseményei azonban arra sarkalltak, hogy ezt a rövid esetismertetést megtegyem, abban bízva, hogy még időben szólok.
Mire vigyázzanak a pajzsmirigybetegek nyáron? - Tanulságos esetek

I. Az egyik ifjú hölgy, aki 6 hónapja pajzsmirigy autoimmun betegsége miatt áll gyógykezelés alatt, szörnyen megijedve érkezett haza viszonylag rövid rodoszi  nyaralásáról. A pihenését elrontotta, hogy a várva-várt megérkezés után kiment örömmel fürödni, azonban ezt követően fájdalmas meglepetés érte. Egy medúza megcsípte, amely miatt a fertőzés elkerülése céljából bőrét Betadinnel beecsetelte.  A „biztos, ami biztos” elve alapján még antibiotikus kezelést (Doxycyclint) is elkezdett. Már éjszaka rettenetes bőrégése volt, és addig soha nem tapasztat módon leégett a bőre.  Hangsúlyozta, hogy magas faktorszámú naptejet használt, ezért nem értette a történteket. Magas láza alakult ki, kórházba is bevitték, majd már jobb közérzettel, de egy rövid, elrontott nyaralás „élményével” jött haza. Természetesen bőrgyógyászatra irányították, ahol napfényérzékenységet állapítottak meg és felhívták a figyelmét, hogy ezt bizonyára az általa szedett pajzsmirigygyógyszer okozza. Számos allergia tesztet elvégeztek, de okot nem tudtak kimutatni. Ekkor keresett meg végső elkeseredésében azzal a felkiáltással, hogy „nem elég a pajzsmirigygyulladás, még a napra sem mehetek! Ezt senki nem mondta nekem”. A nyomozásom nem vérvétellel kezdődött, hanem a történet pontos leírásával, majd vizsgálattal. A végeredmény a következő volt:

  • A súlyos bőrégést nem pajzsmirigybetegsége okozta, hanem az antibiotikus kezelés.
    Fontos tudni, hogy sem az alkalmazott  pajzsmirigyhormon, sem a Metothyrin nem okoz ilyen betegséget!
  • A  bűnös a  Doxycylin volt, mely szernek elhagyása után a  bőrtünetei szépen javultak.
  • Megnyugtathatta, hogy a pajzsmirigybetegség sok dolgot okozhat és társulhat más kórképekkel, de  fényérzékenységet nem vált ki.
  • Az alkalmazott Betadine oldat viszont a pajzsmirigygyulladása miatt káros volt, mert a gyulladás fellángolását váltotta ki. (kérem ne használják!)

Az alábbiakban csak néhány gyógyszerfélét sorolok fel, amely a nyári poggyászba kerülhet és bajt okozhat:

  • Fájdalomcsillapítók (pl: prokain, benzokain)
  • Antibiotikumok: baktérium okozta fertőzéses megbetegedések elleni szerek. (pl: tetraciklin, gentamicin, izoniazid, pirimetamin, penicillin)
  • A diabetes mellitus (cukorbetegség) kezelésére szolgáló gyógyszer (pl. glibenklamid), továbbá édesítőszerek: cukorhelyettesítő anyagok, ill. szintetikus édesítőszerek, melyek többek között diabetikus élelmiszerekben fordulnak elő (pl: szacharin, ciklamát)
  • Allergia elleni szerek ún. antihisztaminok: olyan orvosságok, melyek növelik vagy csökkentik a hisztamin (természetes átvivő anyag) hatását (pl: prometazin, triprolidin, difenhidramin)
  • Epilepsziás görcsrohamok kezelésére vagy elkerülésére szolgáló gyógyszerek (pl: difenilhidantoin, trimetadion)
  • Gomba ellenes gyógyszerek egész sora
  • Szteroidhormont nem tartalmazó gyulladáscsökkentő hatású szerek (pl: ibuprofen, ketoprofen, piroxikám, indometacin, oxifenbutazon, fenilbutazon)
  • Vízhajtó szerek (Pl: furoszemid) magas vérnyomás esetén
  • Szív-keringés megbetegedése esetén alkalmazandó szerek, mint pl: nifedipin, minoxidil, hidroklórtiazid, triamteren, klórtalidon, amilorid, klórtiazid, quinidin, metildopa
  • Pszichés zavarok és idegrendszeriai betegségek kezelésére szolgáló készítmények (pl: barbiturát, diazepam)
  • Bőrhámlasztó hatású anyagok, melyeket aknés bőr kezelésére használnak
  • Rezorcin: fenolok közé tartozó vegyület, ekcémára alkalmas kenőcsökben és ecsetelőkben használják (pl: castellani oldat)
  • Az illóolajok szintén növelik a bőr fényérzékenységét: Ha a bőr kapcsolatba kerül velük, majd UV sugárzás éri, akkor gyulladáskeltő anyagok fejlődnek ki, melyek bőrgyulladáshoz vezetnek, vörösödést, és hólyagképződést okoznak (bergamotolaj,  egyes kölnivizek)

II. A másik beteget  évek óta kezelem csökkent  pajzsmirigyműködés miatt. Egy Európa déli részét érintő gépkocsis utazásról tért vissza azzal az elképesztő megfigyeléssel, hogy ismét olyan panaszai vannak, mint amikor elkezdődött a betegsége. Ismét feledékennyé vált, sokat hízott (pedig sokat gyalogoltak), gyengévé vált, lábai és szeme erősen duzzadtak, nyakában feszülést érzett.  A panaszai valóban megfeleltek a csökkent pajzsmirigyműködésnek, ezért azonnal elszaladt háziorvosához, aki nyomban TSH tesztet készítetett neki, amely valóban megfelelt a panaszoknak. A beteg kétségbeesve mondta, hogy őt meghazudtolták és azt mondták, hogy biztosan nem szedte a gyógyszerét. Ő váltig állította, hogy szabályszerűen, a korábbiak szerint szedte reggelente a gyógyszert és nem ivott a gyógyszerszedés után tejet. Ekkor kezdődött a „nyomozásom”. A hölgy elmondta, hogy nagyon sokfelé jártak és azon a részen igen nagy volt a forróság. Ekkor azt kérdeztem: „és egy helyen laktak?” „Ó, dehogy, hiszen ezért mentünk kocsival, a bőröndök egy részét szedtük csak ki, amelyek nem voltak olyan értékesek, hiszen ott is lopnak ám keményen!” - volt a válasz. Ekkor halkan megkérdeztem: „a gyógyszeres doboz az értékes holmik között volt?” „Nem, dehogy, hiszen az kinek kellettek volna!”.  Önmagam megerősítése céljából rákérdeztem: „tehát a gyógyszer ott volt a kocsiban napközben a tűző napon?” „Igen, természetesen” - jött az egyértelmű válasz. Ezzel a történet megoldódott. Elmondtam, hogy egyes gyógyszerek, ide tartoznak a pajzsmirigygyógyszerek is, 30C fok felett lebomlanak és elveszítik hatásukat. Ez történt ebben az esetben is. Az új gyógyszer felírás után panaszai csökkentek, ill. megszűntek.

Mivel ez a „hőérzékenység” más, gyakrabban használt gyógyszerre is érvényes, ezért ezek közül néhányat megemlítek:

  • Atorvastatin (koleszterin szintre ható szer)
  • Norvasc (magas vérnyomásra szedik)
  • Béta- receptor blokkoló készítmények (pl. Concor, Betaloc stb).

A teendő tehát egyszerű, a gyógyszereket ne hagyjuk meleg helyen és akkor hatásosak maradnak.

Mindenkinek ilyen bonyodalmaktól mentes szép, boldog nyaralást és pihenést kívánok:

Prof. Dr. Balázs Csaba

 

Prof. Dr. Balázs Csaba


Prof. Dr. Balázs Csaba
Endokrinológus

A Budai Endokrinközpont specialistája "endokrinológia" témakörben
Kérem, tegye fel kérdéseit, készséggel válaszolok Önnek! Bizalmát köszönöm!

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)
A szerkesztő ajánlja