Mint ahogy egy korábbi cikkemben írtam, nem az akaraterőddel van probléma. Nem az a baj, hogy nem vagy elég kitartó. Valójában egy olyan ördögi körben forogsz, amiből még kilátni is nehéz, nemhogy kikecmeregni.
 

Egy nap a mókuskerékben

Nézzük, hogy néz ki egy napod! Hajnalban kelsz, ha egy csöppnyi én-időt szeretnél lopni magadnak. Ha nagyon elszánt vagy, ide zsúfolod be a tornát, futást, gyors zuhanyt, és azt a hatalmas mennyiségű reggelit, amit egy fogolytábor lakói sem irigyelnének tőled. Ha ezzel kész vagy, ki is pipáltad a napi öngondoskodást. Jöhet a napi robot.
Ébreszted a gyerekeket, reggelit, tízórait készítesz, egy mártír elszántságával megállod, hogy ne csipegesd fel a reggeli kalácsuk morzsáit, ne kapd be a tányéron maradt falatokat. Ezután jön a cirkusz az indulással: ki mit felejtett otthon, miért nem készült el időben. Mire beérsz a munkahelyedre már olyan fáradt vagy, hogy legszívesebben végigfeküdnél az asztalon. Végignyomod a melót, délben még mindig fakír vagy, csak egy kis sovány csirkemellet, salátát csipegetsz. Délután öt körül már kopog a szemed, síkideg vagy, mert indulnod kéne a gyerekért, de a főnök még annyi pluszmunkát tolt rád, hogy tudod, éjfélig biztos dolgozni fogsz otthon. Rohanás a gyerekért, vacsoráztatás, egy kis családi élet, ágyba dugod a kölyköket, nekiugrasz a munkának, és éjfélkor hullafáradtan eldőlsz, mint egy zsák. Hajnali ötkor pedig kezdődik elölről az egész.
 

Te hol vagy?

Hol vagy te ebben a mókuskerékben? Hol van a párod, a gyerekeid? Hol van az egészséges élet? Félre ne érts! Nem szemrehányást akarok tenni. Tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy egy dolgozó anyuka három-négy műszakban teljesít az élet négy-öt területén, és ha hat karja lenne, mint Sívának, napi 168 órája, akkor sem érné utol magát. És nem elég, hogy az élet minden területén teljesítesz, de még fogyni is szeretnél, ami nagyjából az önsanyargatás netovábbjának tűnik ezzel az életritmussal. Így aztán nem csoda, ha néhány nap vagy hét után feladod a fogyókúrát, idő hiányában a legközelebbi mekiben magadba tömsz egy adag sült krumplit, vagy bekapsz néhány pogácsát a közeli látványpékségben. Így lesz aztán a fogyókúrából hízókúra.
 

Lelki éhség, fizikai falatok

Tudod, mi a baj ezzel az egésszel? Hogy folyamatosan éhezel. Testileg, lelkileg egyaránt. Nincs időd az igazi szükségleteidre odafigyelni. Ha mégis lenne, és előtted teremne egy jó tündér, fogalmad se lenne, hogy mit is kérjél tőle.
Ki vagy merülve, de nem állsz meg egy percre se, hogy a legelemibb szükségleteiddel törődj. Mert ha te nem csinálod meg, senki nem végzi el helyetted a feladatot. Vagy nem elég jól. És ha a feladat nincs elvégezve, akkor összedől a világ, ezt meg ugye, nem engedheted meg. Így aztán viszel mindent az évről évre szélesedő hátadon. (Látod, kell az a széles hát, hogy ennyi mindent elbírjon!)
Odabent, a lelkedben azonban éhezel, kínzó hiányodat a nehéz pillanataidban újabb és újabb fizikai falatokkal próbálod csillapítani. Ezzel sajnos az okokat nem szünteted meg. Amíg a lelki éhséged el nem múlik, amíg nem vagy képes odafigyelni a szükségleteid betöltésére, addig a zsírpárnácskáid csak nőni fognak. Amíg nem mersz lassítani, kiszállni a mókuskerékből, addig a kilók minden diéta ellenére csak szaporodni fognak.

Nézzük meg, miben is szenvedsz hiányt!
 

A mókuskerék monotonitása

A napjaid többsége ugyanúgy telik: ugyanazok a feladatok, kollégák, helyzetek, környezet. Néha azt érzed, hogy ez már mindörökké így marad. Belefásulsz a mindennapok szürkeségébe, amiből az egyetlen kitörési pontnak az étkezés tűnik.
Vannak, akiket az étel mennyisége, behabzsolása tölt el örömmel, másokat inkább a különleges ízek. Különösen igaz ez, amikor diétázni próbálsz, és minden gondolatod a kaja körül forog. Ilyenkor egy-egy étkezés válik a nap fénypontjává. Pedig valójában ingeréhséged van. Vágysz valami másra, különlegesre, izgalmasra vagy éppen nyugalmasra. Egy-egy programra, mozira, színházra, táncra, kirándulásra, amit nem engedsz meg magadnak, mert nincs rá időd. Másrészt azt mondogatod magadnak, hogy „majd akkor elmegyek, ha ismét beleférek a régi ruháimba”. „Ilyen dagadtan nem megyek sehová.”  
 

Kapcsolatéhség

Ha a fenti gondolatot folytatjuk, akkor abból egyenesen következik, hogy éhezel a valódi, bensőséges kapcsolatokra. Jó, persze, ott vannak a gyerekek, de ha őszinte vagy magadhoz, belátod, hogy néha szükséged lenne egy méternél magasabb emberi lények társaságára is.

A régi barátiad a kisgyerekes időszakban kikoptak, újabb kapcsolatok pedig nem születtek, mert nem mentél társaságba. Nehezíti a találkozásokat az is, hogy nem lehet veled beülni sehová, ha csak egy ásványvizet szopogatsz, miközben a többiek tömik magukba a krémeseket. Egy családi ebéd pedig kész kínszenvedés, mert mindenki az éppen aktuális diétáddal van elfoglalva, és megjegyzéseket tesznek arra, hogy miért nem eszed azt, amit ők.
Tovább nehezíti az emberekhez való kapcsolódást, hogy az önbizalmad romokban hever, utálod magadat, a testedet, gátlások alakultak ki benned. Úgy érzed, képtelen vagy egy rendes ruhát felvenni, ezért inkább ki se mozdulsz otthonról. Ezzel viszont egyre inkább elszigetelődsz, ami további kapcsolatéhséghez vezet, amit újabb és újabb vigasztaló falatkákkal próbálsz megszüntetni.
 

Űr a párkapcsolatban

Sajnos a sokévnyi házasság és a kisgyerekes időszak nem kedvez a párkapcsolaton belüli szenvedélynek sem. És akkor most ne beszéljünk arról, hogy mennyit rombol egy nő önbecsülésén, ha a párja folyamatosan az alakját, testsúlyát kritizálja. Sajnos nem ritka, hogy a férj folyamatos beszólogatásokkal, megjegyzésekkel keseríti meg diétázó párja életét. Hihetetlen, hogy egyes nők mit hajlandók elviselni.
Csakhogy attól, hogy ezt eltűrik, mondjuk a gyerekek kedvéért, attól nem lesz jobb semmi, és nem tesznek jót a gyerekeknek sem, akik abban nőnek fel, hogy anyát lehet felmosórongyként kezelni. A nő önbizalma pedig napról napra kopik, és egyre kevésbé lesz képes kilépni a kapcsolatból. Sajnos sok esetben még a bántás is a kapcsolatéhség kielégítésére szolgál. Jobb mint a semmi.

Enyhébb esetben a párkapcsolat elszürkül, unalmassá válik, a testi kontaktus (simogatás, ölelés, csók) eltűnik, nincsenek igazi, élvezetet jelentő közös programok. Mindkét fél azt éli meg, hogy nem kap elég figyelmet, elismerést. Ehhez hozzájárul az is, hogy egyre inkább természetes lesz a családban mindenkinek, hogy anya mos, főz, takarít, bevásárol, és ezért nem jár külön köszönet. Mit csinál tehát az elismerés-éhségben szenvedő asszony? Különleges jutalomfalatokkal helyettesíti az elmaradt dicséretet.
 

Merre van a kiút?

Talán sejted már, hogy a kiutat nem a következő tuti fogyókúra fogja jelenteni. Nem fognak segíteni hosszú távon a csodálatos fogyiszerek, a drága fitneszbérletek, és nem fog bekövetkezni a vágyott csoda a legújabb diétairányzat hatására sem. Nem fog segíteni a kőkemény kitartó akarat sem, mert nem a túlsúly okait fogja megszüntetni.
Egy dolog segít: a kőkemény önismereti munka. Az önbizalom és önbecsülés napról napra való felépítése. A saját szükségletek felismerése, azok következetes képviselete. Az, hogy ki merj állni a főnököd, a férjeid és a gyerekeid elé, és azt merd mondani, hogy NEM! Nem maradok itt túlórázni, nem főzök minden este meleg vacsorát, és kislányom, nem fogok elmosogatni ebéd után, mert te is meg tudod tenni.
Tudom, hogy most kapkodod a levegőt, hogy te ilyet soha nem mernél tenni, és ha ismerném a párodat, főnöködet, gyerekedet, akkor megérteném. Megértem. Az első harcot önmagaddal kell megvívnod. Hogy te magad elfogadd, jogod van ahhoz, hogy pihenj, hogy saját időd, hobbid, kapcsolataid legyenek. Ez nem önzés! Csak sima létszükséglet. Alapfeltétele annak, hogy egészséges testben és lélekben éld az életedet. Amíg te magad nem tiszteled a saját szükségleteidet, amíg nem mersz kiállni értük, mások sem fognak tisztelni, te pedig életed végéig duci nő leszel, aki fizikai falatokkal tölti be a lelkében tátongó űrt. Azt javaslom tehát, hogy mielőtt belekezdenél a következő nagy fogyókúrába – mondjuk január 1-jén –, előtte kezdj bele egy alapos önvizsgálatba és önbizalom-építésbe! Ha szükséges, kérj hozzá segítséget szakembertől! A szükségleteidről való gondoskodás első lépése lehet, ha mersz segítséget kérni. 

Fotó: olly2/BIGSTOCK