SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Hepatitisz Világnap - Július 28.

Családinet [cikkei] - 2011-07-28
Hazánk évek óta vezető helyen áll a májbetegségek okozta halálozásban mind Európában, mind a fejlett ipari országok között, pedig az időben felfedezett hepatitisz vírusfertőzés gyógyítható! A hosszú lappangási idő miatt, amikor már az első tünetek jelentkeznek, a gyógyulási arány jóval alacsonyabb, mint a korai szakaszban felfedezett fertőzések esetében.
Hepatitisz Világnap - Július 28.

Magyarországon kb. 70.000 ember él hepatitisz C fertőzéssel - nagyrészük nem is tud róla.

A Májbetegekért Alapítvány, az Összefogás a Vírusos Májbetegekért Egyesület és a Vírusos Májbetegek Országos Egyesülete szervezésében a 2011-es Hepatitisz Világnap alkalmából nem csak a megelőzésre, szűrővizsgálatokra és elképesztő statisztikákra szeretnénk felhívni a figyelmet, hanem a betegeket érintő környezeti diszkrimináció gyakoriságára és értelmetlenségére is.

majbetegekert_alapitvany

Ön mit tenne, ha megtudná,

hogy alkalmazottja, kollégája, barátja hepatitisz vírusfertőzött? Fogna vele kezet? Felvenné az irodai telefonját? Elmosogatna utána egy kávéscsészét? Ön szerint, hogy terjed a fertőzés? Intravénás droghasználattal, esetleg szexuális úton? Gondolna arra, hogy alkalmazottja, kollégája, barátja 1992 előtt vérátömlesztésre szorult, esetleg nagyobb műtétre? Lehet, hogy nem is tehet róla, hogy megkapta a fertőzést?

Ez csak néhány kérdés, melyek miatt sok hepatitiszes beteg titkolja baját…

Szülni nem bűn!

Napjainkban a legtöbb hepatitisz C fertőzött a vírust vérátömlesztés során (illetve egyéb vérkészítmények által, vagy nagyobb orvosi beavatkozások alkalmával) kapta meg - még a vérkészítmények rendszeres ellenőrzésének bevezetése előtti időszakban. Igen gyakori, hogy valakinek 1992 előtt, szüléskor adtak vért, és így fertőződött meg. E vírusfertőzések nagy része azóta is panaszmentesen lappang. (A hepatitisz C vírus tünetmentes lappangási ideje 10-50 év!) A vírusfertőzésnek fizikai jele nincs, az esetlegesen felmerülő májenzim érték emelkedést a legtöbb esetben a gyógyszerek mellékhatásának, vagy a túlzott alkoholfogyasztásnak tulajdonítják - sokszor még a szakemberek is!

A hepatitisz C szexuális úton gyakorlatilag nem fertőz, csak vér útján. Az 1992 előtti vérátömlesztés, vérkészítmények, műtétek mellett azonban napjainkban is terjed az intravénás vagy intranazális (orron keresztül, szippantással) kábítószerélvezők között, olykor tetoválással. Előfordulhat, hogy aki nem tud róla, hogy vírushordozó, az családtagjainak átadhatja pl. közös borotvahasználattal, vagy ha vérzésének ellátása során közvetlen vérkontaktus keletkezik.

Egy emberben több vírus van, mint ahány ember a Földön él!

Krónikus hepatitisz esetén vérünk minden milliliteréből több millió vírus mutatható ki, sőt a szám tízmillió fölött is lehet.

Európaiként különbözünk az ázsiaiaktól és az afrikaiaktól.

Ezt a különbözőséget a génjeinkben lévő különbségek magyarázzák. Ahogy eltérőek a gyógyszerekre adott reakciók is a különböző rasszokban, épp úgy mások a tipikus vírusok is: így például hazánkban a hepatitisz-C 1 genotípusa a legjellemzőbb, míg Egyiptomban a 4 genotípus. A Magyarországon jellemző 1 genotípus tovább bontható A és B altípusra. Hazánkban a hepatitisz-C 1 genotípus b altípusa a leggyakoribb, s ez az, ami a legjobban reagál a legújabban kifejlesztett, direkt antivirális gyógyszerekre.

Megcsókolhatja kezelőorvosát!

Két okból is. Egyrészt, a C vírushepatitisz nem fertőz a szokványos módokon, szinte kizárólag vér útján terjed. Ha tehát Ön hepatitisz C vírussal fertőződött, bátran megcsókolhatja férjét/feleségét, gyermekét. A javuló értékek láttán akár kezelőorvosának is adhat egy puszit, a vírus terjedésével tisztában lévő orvos biztos, hogy nem fog elugrani.

Másrészt, a kezelőorvos meg is érdemli, hiszen meg tudja Önt gyógyítani!

Ön odaadná az autóját a májáért?

A korábban említett kettős kombinációban használt gyógyszerek (ribavirin+pegilált interferon) hatására 40-50% eséllyel gyógyulhatott meg egy hepatitisz C vírussal fertőződött ember. Ha az első kezelés után a beteg nem gyógyult meg, vagy visszaesett, ugyanannak a kezelésnek a megismétlésével 20% alatti eshetősége volt annak, hogy vírusmentessé váljon. Az új proteáz gátló gyógyszerekkel (a hepatitisz C vírus szaporodását gátolják) a visszaeső pácienseknek már 80% esélyük van a gyógyulásra!
Az új szerekkel a kúraköltség az USA-ban kb. 9 millió forintnak felel meg. Az Ön autója mennyit ér? És a mája?

Az Európai Unióban az első új gyógyszert néhány napja törzskönyvezték, de hazánkban még nem hozzáférhető.

Májzsugorban sem jobb meghalni, mint rákban!

A hepatitisz B vírus ún. DNS vírus - összekapcsolódik saját génjeinkkel és törékennyé teszi azokat. Ezek a gének közreműködnek a májrák kialakulásában.

A hepatitisz C vírus a máj fibrózisát, hegesedését okozza, mely előrehaladott állapotban a májzsugor és a májrák veszélyét hordozza magában.

A vírusos májbetegségek tehát okozhatnak májrákot. Ha meggyógyítjuk ezeket (májunk önregeneráló képességének következtében nem alakul ki több hegesedés, sőt a folyamat akár vissza is fordulhat) , megelőzhetjük a májrákok kialakulását.
Ez a valódi prevenció!

Mit tehetünk?

Kérje a hepatitisz B elleni védőoltást!

Ha Ön úgy gondolja, hogy fertőződhetett hepatitisz vírussal, kérje háziorvosától a szűrés elvégzését! A vírusok jelenléte egy vérvétellel megállapítható. (A rizikófaktorokat felmérő kérdőívet kitöltheti a www.majmoly.hu weboldalon.)

Legyen tájékozott! Az emberek általában nem tudják, hogy napi tevékenységek során a vírus nem terjed emberről emberre. A szokásos, természetes higiénés szabályok betartása mellett, a hepatitisz vírusok nem fertőznek. (A hepatitisz C vírus elsősorban vér útján terjed: közös tű használat, manikűrkészlet, borotva, törülköző stb. A hepatitisz B szexuális úton is terjed.)

A Májbetegekért Alapítvány ebben az évben pályázatot írt ki a háziorvosok számára a lappangó vírusfertőzések felderítése érdekében. Jelenleg országszerte 400 háziorvosi praxisban figyelnek fokozottan a hepatitisz- és HIV fertőzés korai tüneteire, s igyekszenek kiszűrni azokat a vírusfertőzéseket, melyek még évekig, évtizedekig rejtve maradtak volna. (Részletek: www.majbeteg.hu/palyazat)

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

24 éve hiába várták haza szülei - megtalálták a 2000-ben eltűnt kisfiú, Till Tamás holttestét

24 éve hiába várták haza szülei - megtalálták a 2000-ben eltűnt kisfiú, Till Tamás holttestét

A cikk a nyugalom megzavarására alkalmas, csak erős idegzetűek olvassanak tovább. Till Tamás 11 éves volt, amikor 2000-ben egy vadasparkba indult - de már sosem ért haza. Szüleinek 24 évet kellett várniuk arra, hogy kiderüljön, mi történt gyermekükkel. Holttestét most megtalálták, és ezzel sokkoló történetre derült fény.
Súlyosbodó visszérhelyzet nyáron? Így előzhetjük meg

Súlyosbodó visszérhelyzet nyáron? Így előzhetjük meg

Minél magasabb a hőmérséklet nyáron, annál kevesebb ruhát hordunk. A lenge öltözet vagy fürdőruha viselete azonban nem mindenki számára felszabadító érzés. Sokan küzdenek ugyanis visszerekkel, amelyek a melegben még feltűnőbbé válnak és gyakran fájdalmasak. A Budai Egészségközpont érsebész főorvosa, dr. Barta László összefoglalja a visszérrel kapcsolatos tüneteket, a leghatékonyabb megelőzési módszereket és a kialakult betegség kezelési lehetőségeit.
Milyen hormonális betegségek okozhatnak elhízást?

Milyen hormonális betegségek okozhatnak elhízást?

A testsúlygyarapodásnak legtöbbször természetes oka van: több energiát viszünk be, mint amennyit leadunk. De vannak bizonyos jelek, amelyek arra utalhatnak, hogy hormonális háttere lehet a hízásnak - elsősorban ilyen, ha más okkal nem magyarázható a testsúly növekedése. Dr. Mutnéfalvy Zoltán, az Endokrinközpont endokrinológusa, kóros elhízásra szakosodott specialista azokat a gyakoribb endokrinológiai betegségeket vette számba, amelyek hízást okozhatnak.
Célba ért: 1993 km-t tekert Szentestől Párizsig az olimpiára Laci bácsi, a 80 éves nyugdíjas tesitanár

Célba ért: 1993 km-t tekert Szentestől Párizsig az olimpiára Laci bácsi, a 80 éves nyugdíjas tesitanár

Cseuz László 16 nap alatt érkezett meg Párizsba, a nyári olimpiai játékok helyszínére péntek délután.
Szabad-e hepatitiszes betegnek alkoholt innia?

Szabad-e hepatitiszes betegnek alkoholt innia?

Az alkohol alapvetően toxikus hatással bír a májra, és a korábbi, szívesen hangoztatott mondásokkal ellentétben, mára bebizonyosodott, hogy nincs is még egészségesnek mondható alkoholmennyiség. Mindez nem jelenti azt, hogy alkalmanként nem lehet koccintani egy-egy pohárral, de májbetegséggel élőknek nagyon körültekintőnek kell lenniük ezen a téren. Dr. Németh Alíz, a Hepatológiai Központ hepatológusa, gasztroenterológus arról beszélt, van-e olyan mennyiség, amit még elfogyaszthatnak a hepatitiszes betegek, befolyásolja-e ez a kezelést, illetve milyen tünetek esetén kell mindenképpen orvoshoz fordulni.
A szerkesztő ajánlja