Az ötletgazda Prominent Kft.-nek, a Mol Rt.-t is sikerült szponzornak megnyernie. A szűrésre elsősorban a szemészeti és ortopédiai vizsgálat miatt jelentkeztek a családok, a táplálkozási tanácsadás korántsem volt ennyire népszerű – tapasztalhatták a feladatban részt vevő szakemberek. Komoly rábeszélés kellett ahhoz, hogy a programra ellátogatók 82 százaléka igénybe vegye ez utóbbi szolgáltatást is – panaszolják az alábbi cikk szerzői.

Az érdeklődőkkel adatlapot töltettünk ki, feltérképezendő táplálkozási szokásaikat, fizikai aktivitásukat, majd ennek valós szintjét kikérdezéssel próbáltuk tisztázni. Az eredmény több mint meglepő volt. Az önminősítő kérdőív azt mutatta, nagyon aktív 40, aktív 34, kevésbé aktív 26 százalék. Ám a kikérdezés és a szakmai szempontú értékelés egész más képet mutatott.

A gyerekeknek csak 1 százalékát lehetett nagyon aktívnak mondani. Aktív 40% (itt nem volt számottevő az eltérés), viszont 59% kevésbé aktív. Mindez arra utal, hogy a gyerekek (vagy még inkább a szülők) nagy része nem tudja reálisan megítélni a mozgás szükséges mennyiségét, illetve, talán nem teljesen tudatosan, a még általuk is teljesíthető szintre szállítják a mozgásmennyiséget. Ennek egyenes következménye az egész családra jellemző mozgásban szegény életmód kialakulása. Miután a legtöbb szülőnek a csekély mozgás is komoly megterhelést jelent, gyerekeiket is meg kívánják óvni a túlzottnak vélt fizikai terheléstől.

Az életkor és a testméretek alapján, étrendelemző és -tervező számítógépes program segítségével, második lépésként meghatároztuk a gyerekek napi tápanyagszükségletét. Majd egy komplett ebéd elemzésével kiderítettük, hogy a szükséglet hány százalékát teszi ki az említett ételmennyiség. Az eredményt kinyomtattuk s elemeztük, így az adott család kézzel fogható bizonyítékot kapott arról, mennyire megfelelő a gyerek tápanyagfogyasztása. Ez az egyébként is gyakori kérdés, főleg azon láthatóan túlsúlyos szülők, nagyszülők részéről hangzott el, akik vékony testalkatú gyereket kísértek. Az értékelés nem csak azt mutatta, hogy e gyerekek is beviszik a szükségletüknek megfelelő tápanyagmennyiséget, hanem azt is, hogy közülük nagyon soknak nincs szüksége rá, hogy – legtöbbször szülői ráhatásra – felnőttadagot egyen! A tanácsadáson megjelent gyerekek 16%-a túlsúlyos, 40%-a normál testtömegű, 44% sovány testalkatú volt. A soványnak minősülők viszonylag magas aránya egy folyamatos növésben lévő korosztály esetén nem meglepő! Az viszont, hogy 16%-nyi a túlsúlyos, elgondolkoztató. Úgy tűnik, nemcsak az étel kiválasztásával van gond (bár a zsíros, húsos, kalóriadús étkek kerültek előtérbe, pl. húsleves, milánói makaróni, rántott szelet sültkrumplival), hanem a szükséges mennyiség megítélésével. Valószínű, hogy emiatt nem látogatta meg tanácsadásunkat egyetlen olyan család sem, ahol a szülők mellett a gyerekek is túlsúlyosak voltak – bár a szemésznél, ortopédusnál jártak. A 16%-os arány még csak nem is tükrözi tehát a valóságot!

Egyesek tiltakoztak a túletetés ellen, s kevesebbet fogyasztottak, mint amennyit szüleik beléjük tömtek volna, de amikor előkerült a csoki, süti, egyéb édesség, „hogy valamit azért egyen az a szegény gyerek”, ettől odalett a vonakodás, s mint a kikérdezésen kiderült, ekkortól készséges partner lett a gyerek. A kör tehát bezárult. Mindez arra sarkallt bennünket, hogy a kérdőív többi válaszát is megbeszéljük az érintettekkel. Ott arra kerestük ugyanis a választ, hogy az alapvető élelmiszercsoportok ételeit milyen gyakran fogyasztják a gyerekek. Eztán már nem volt különösen meglepő, hogy a felmértek 76 százalékánál (!) naponta szerepel a finom pékáru (croissant, fornetti, kakaós csiga, ízes-túrós batyu), amit a többség nem tart édességnek, s emellé jön a csokoládé, cukorka, egyéb nassolnivaló. Nem jobb a helyzet, ha a heti fogyasztási statisztikát nézzük. Hiába mondták büszkén a szülők, hogy náluk nincs naponta csoki, gyakorlatilag mindennapra jutott valami a „jóból”.

Ami a sütőipari termékeket illeti, a családok túlnyomó többsége (93%) kizárólag fehér kenyeret, kiflit, zsömlét fogyaszt. Ugyanis a szülők sem kívánnak a megszokott ízekről lemondani, még az egészség érdekében sem. A barna kenyeret is fogyasztók aránya viszonylag magas, de ők sem tudják, hogy a barna szín nem feltétlenül jelenti azt, hogy a kenyér az egészséges, teljes kiőrlésű gabonából készült. (A színhez elég cikóriát használni, ettől még nem nő a kenyér biológiai értéke.)

Érdemes megfigyelni miként alakulnak az italfogyasztási szokások. A gyerekek többsége édes nedűt (magas cukortartalmú, szénsavas üdítőt, kólát, cukros teát, szörpöt) iszik, és eszébe sem jut a cukorigényt gyümölccsel fedezni.

A tej- és húsfogyasztás elemzéséből kiderült, a gyerekek több mint 70%-a fogyaszt naponta egyszer vagy többször tejet, legalább ennyiszer sajtkészítményt, húsételt, húskészítményeket, beleszámítva az iskolai étkezést is. Nem kérdőjelezve meg ezen ételek szükségességét, megjegyezzük, az egészségmegőrzés szempontjából itt is fontos a mérték. Túl gyakori az édesített, ízesített joghurtok fogyasztása (kevés a natúr joghurt vagy kefir). Itt az ízesített szót szeretnénk külön kiemelni. Sokan úgy gondolják, a málnás vagy meggyes joghurttal értékes gyümölcsöt is fogyasztanak – s mivel a gyümölccsel a gyerekek többsége amúgy is hadilábon áll –, csak azt érik el, hogy az ízfokozók miatt, az igazi gyümölcs már nem is ízlik. A többség nem is használja ki az agrárországunk adta előnyöket, a változatosságot, amit a nyár biztosít számunkra a gyümölcskínálat terén. Nyáron is a banán a sláger (talán a gyerek érzi, hogy egyes táplálkozási hibák némi ellensúlyozására, több káliumra van szüksége?) meg az alma. A többi gyümölcs inkább csak az egészségtudatos szülők kedvenc eledele.

A zöldségfogyasztásra vonatkozó válaszokkal akár elégedettek is lehetnénk, ha a beszélgetés során nem derült volna ki, hogy a döntő többséget kitevő burgonya sült formájában kerül az asztalra. Nyáron készült ugyan a felmérés, amikor sok gyerek töltötte a szünetet vidéken, ám bevallották, mégsem használták ki a kert nyújtotta lehetőségeket.

A közös elemzés hatására a szülők először maguk is megdöbbentek, ám azonnal beindult a védekező, hárító mechanizmus: „Mit tegyek, édességet hajlandó csak enni?” „Ha megszakadok sem tudok semmi zöldséget ráerőltetni!” (Megjegyzendő a húsételek esetén már nem voltak a szülők ilyen elnézők. Ilyenkor minden lelkiismeret-furdalás nélkül kényszerítik az étel fogyasztását.) A legtöbb anya felelősségtudattól hajtva, a játszótéren, anyatigrisként lép közbe, ha gyerekét valós vagy vélt sérelem éri. Ez a felelősségtudat azonban hamar elvész, ha a gyerekkel kell szembehelyezkednie. Így van ez még akkor is, ha egyébként tisztában van az anya azzal, hogy a táplálkozási és életmódbeli hibák hatásai hosszú távon összeadódnak, és komoly egészségi problémákhoz vezetnek.

Tudatos szülő nagyon kevés jelent meg. Apa csak elvétve – pedig a gyerekek nemek szerinti eloszlása közel egyenlő volt (406 fiú, 474 lány). Mintha az apák egyáltalán nem lennének partnerek e témában. Velük csak akkor találkoztunk, ha azt várták, erősítsük meg, életvezetésük megfelelő, vagy meglévő betegségükhöz kértek táplálkozási útmutatást. Vagy szégyellték túlsúlyos gyereküket…

Úgy találtuk, a rengeteg felvilágosító könyv, újságcikk, tévéadás ellenére, meghatározók a reklámok. Ezek sokszor nem csak egy étel vagy ital fogyasztására buzdítanak, hanem mindehhez életérzést is kínálnak.

A tápérték nélküli, divatos (silány) ételért csak fel kell nyúlni az árutól roskadozó polcra, s a szülő – a családi béke kedvéért –, meg is veszi a gyerek kívánságának megfelelő ételt. Eközben mindenki tudja, nincs polc, amiről az egészséges életvitel eléréséhez szükséges kellékek leemelhetők volnának. Nem kis küzdelemmel lehet csak elérni az egészséget. És ha így folytatjuk, egyre messzebb kerül tőlünk.

forrás: www.nol.hu