Egy kis gyógynövénytan 4. - Erdei méhfű
A szorgos méhek kedvenc pihenőhelye: a méhfű
A citromfű (latinul: Melissa officinalis) az erdei méhfűvel (latinul: Melittis melissophyllum) nem csak elnevezésében hasonlatos, de mindketten az árvacsalánfélék közé (latinul: Lamiaceae) tartoznak, és mindketten erősen vonzzák a méheket. A méhfű tudományos (botanikai nevét) a virág által kiválasztott jellegzetes mézaroma után kapta. Plinius azt írta, ezen növények virágaiban különösen sok a nektár, ezért kedvelik a méhek annyira.
Sok ember példát vehetne a szárnyas mézgyártókról, hiszen amellett, hogy rendkívül finom illata van a méhfűnek, számos gyógyító tulajdonsággal is rendelkezik. Görcsoldó hatása miatt például (korlátozott mértékben) gyógyszerként használják a hivatalos orvoslásban. A szép alacsony megjelenésű dísznövényt ezentúl a népi gyógyászat is alkalmazza nyugtató, görcsoldó, szélhajtó és meghűlés elleni szerként.
Mindazonáltal azt is megemlítik, hogy e növénynek sokkal gyengébb a hatása, mint a citromfűé, s épp ezért kevésbé van alkalmazásban. Ha valaki használni kívánja, úgy élhet vele, mint a citromfűvel. Az árnyas erdőkben termő méhfű föld feletti részeit május júniusban gyűjtik, s a belőle készült teát emésztő- és légzőszervi bántalmak ellen* fogyasztják leginkább, noha régebben sebek ápolására, vértisztítónak és vizelethajtónak használták. A szárított hajtásaiból készült teát mecseki teának is nevezik, s ezáltal a méhfű újabb keletű elnevezése a mecsekifű.
Manapság divatos a fogyókúrázók között, különösen a gyengébbik nem körében, hiszen fent említett tulajdonságai mellett a méhfű az egyik legkíméletesebb vízhajtó* is egyben.
*Tea emésztő és légzőszervi bántalmakra: 2 dl forró vízzel öntsünk nyakon másfél teáskanál méhfüvet. 15 percig hagyjuk állni és naponta 3-4 csészével fogyasszunk.
*Vízhajtó tea: a fenti tea reggel éhgyomorra, és este lefekvés előtt egy csészével.
Évtizedekkel ezelőtt az "erdő királynője" néven is ismert volt a nagy virágú méhfű (latinul: Melittis grandiflora vagy Melittis melissophyllum), s teája üdítőitalként is kedvelt volt nyugtató- és álmatlanság elleni szerként gyermekeknek, öregeknek. Az üdítőital státuszt a benne található aromás kumarin által sikerült elérnie, amit egyébként likőrökhöz és fehér borokhoz is adnak ízesítőként. A növényből kivont kumarin friss szénaillatot áraszt, épp úgy mint a szagosmüge szárított levelei.
Minthogy a szagosmügét és a híres rokon citromfüvet is számos desszerthez használhatjuk fel, csak a fantáziánkon múlik, hogy a méhfű segítségével milyen édességeket varázsolhatunk egyedivé*, illetve, ha kivonjuk illatát (mozsárban törjünk össze némi növényt, és áztassuk egy hétre 2 dl olívaolajba) milyen házi testápolót, hajtáplálót, esetleg parfümöt készíthetünk magunknak. Megszárítva, régi harisnyába töltve szagosmügével és levendulával még szekrényillatosítónak is kitűnő választás lehet. Ne féljünk kísérletezni! A méhfűnek káros hatása nincs.
*Íme egy tipp: Aromás Panna Cotta (olasz tejpuding) méhfűvel:
4 személyre: 4 levél fehér zselatint meglágyítunk az előírt mennyiségű vízben. 2,5 dl tejet és 2,5 dl tejszínt serpenyőbe öntünk, hozzáadjuk egy vaníllia rúd kikapart belsejét, mindezt 3 ek cukorral forraljuk fel. Kis lángon 10 perc főzés után adjuk hozzá a kicsavart zselatinlapokat és folyamatos kevergetés mellett engedjük őket feloldódni, majd adjunk hozzá finomra aprított citromfüvet (1 ek) és méhfüvet (1 ek). Ezután vegyük le a tűzről és öntsük a tejpudingot hideg vízzel öblített kis pohárkákba. Tegyük a hűtőbe hat órára, vagy amíg meg nem szilárdul. Borítsuk ki kistányérra, Marsala borral, vagy egyéb édes likőrrel meghintve, citromfűlevélkékkel díszítve tálaljuk.
Akiket a finom illat és a széleskörű gyógyhatás nem hat meg a méhfű rezüméjén, az vegye azt is figyelembe, hogy milyen kedves, szép dísznövény, amely a téli zord időjárást és a nyári, hosszú száraz időszakokat sem veszi magára. A közepes termetű méhfű fehér, rózsaszín vagy lila (gyakran két szín kombinációjában pompázó) virágai igen nagy méretűek az általában félméteres növényhez képest. Mitöbb, a méhfű az egyik legnagyobb virágú ajakos növényünk. Megjelenése ráadásul - az egyszerű névhez képest - meglehetősen kifinomult: a párta külseje fehér, a felső ajak belseje piros pettyes, az alsó ajak középső karéja belül piros, fehérszegélyű, a szélső karéjok belső oldala pedig rózsaszínű.
Fontos, hogy ha kertünkbe méhfüvet ültetünk (és miért ne tennénk?) részlegesen árnyékos helyet válasszunk, de úgy, hogy a növény biztosan, a leghidegebb órákban is jusson valamennyi napfényhez. A téli időszakban a föld feletti részek általában elszáradnak, de tavasszal új erőre kapva ismét beborítják gyönyörű virágaikkal a kertet. Aki allergiás a méhcsípésre, az lehetőleg kerülje ezt a növényt mind otthona környékén, mind a gyógynövénytúrákon (gyogynovenyturak.hu), hisz biztosak lehetünk benne, hogy ahol méhfű van, ott egy-egy szorgos dolgozó is felüti a fejét.
Tudtad-e, hogy... - egy kis etimológia
- ..a méhfüvet a rokonság miatt vadcitromfűnek is nevezik?
- ..a méhek iránta való vonzalma a méhgáncs és méhektartófű elnevezésben őrződött meg?
- ..megporzását csak a hosszú szájszervű méhek, vagy dongók képesek elvégezni?
- ..mint a szagosmügével, a méhfűvel is ízesítik a német „májusi bor”-t?
A cikksorozat további részei: Egy kis gyógynövénytan
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
Közösségi hozzászólások: