Hétről hétre 6.
Viszont füveztünk a gyerekkel, ehhez a szombati nap feljegyzéseihez kell görgetni.
Hétfő
Összefutottam Párhuzamos Osztály Apukával. No nem az isiben, az utcán. Párhuzamos Osztály Gyerek már nem a mi isinkbe jár. Következésképpen Apuka sem tud megvárni, hogy köszönjön. Remélem, nem azt a bizonyos történetet játsszuk újra…Mindenesetre Apuka a belvárosban (???) kocogott (???) éppen 3/4 8-kor (abban az időpontban, amikor köszöngetni szokott, nekem). Hát, kedves Apuka, ez már nem ugyanaz a helyzet. Ne tessék egy belvárosi sarkon kocogni ide-oda hajnalok hajnalán. Tessék a Másikiskolába hordani a gyereket szorgalmasan, hátha lesz ott valaki, akinek ismét köszöngetni lehet. Ha meg mégsem, akkor tessék kipróbálni Anyukával.
Kedd
Apa velem már nem beszél, a telekommunikációs felkészültségünknek köszönhetően már csak a Gyereket hívja. Jó hangos az a készülék, minden szavukat értem. Ígérethegyek. Jobban mondva ígérethegek. Mert az esetek nagy százalékában nem jelenik meg az általa megjelölt időpontban, ettől a Gyerek megsebeződik, de már nem annyira. „Anya aláír majd valami téren- hallom a Tízévest, meg Apát is, aki arról érdeklődik, hogy Anya milyen tüntetésre megy, s milyen petíciót ír alá. „Dedikálok a Bazilika előtt”- súgom, de ez a két fura szó végképp megzavarja a Gyereket, ráadásul az utána következő kérdésekre már nem tud felelni, odadobja a kagylót nekem, és megy játszani.
Szerda
Vessenek a mókusok elé, de megszerettem valamelyik célcsoportos adón a Sharon naplóját. Ez egy rajzfilm. Csonkacsaládos animáció. Általában a nem csonka családban élő gyerekek utálják. A tegnapi epizód arról szólt, hogy Sharon – a róla elnevezett rajzfilm főszereplője - megpróbálta összeboronálni a szüleit. De a kélotti classic-kal szemben neki nem sikerült, bár lehet, hogy a műsoridő kurtaságán múlott, 20 percben ez majdnem lehetetlen feladat, de láttunk már csodát. Mindenesetre bölcsen megállapította a végén, hogy úgy tűnik, a szülei már nem nagyon tudnak egymással mit kezdeni.
Csütörtök
Mindig attól féltem, hogy az én gyerekem sosem tombolja ki magából a feszültséget. Hogy belül rágja magát, s ez sokkal rosszabb, mintha dühöngene. Még egy jó kiadós hisztire sem emlékszem. Ami nem jelent semmit, mert arra sem, hogy mikor indult el, hogy mi volt az első szava, s hogy mikor nem rottyantott bele először a nadrágjába. Biztosan vannak olyan rendesek, akik mindezeket mélyen bevésték a kék/rózsaszín babanaplóba. Én annyira be voltam parázva, hogy örültem minden újabb napnak, amit szerető gondoskodásom dacára túléltünk mind a ketten. Szóval, ma végre megtört a jég. A két hete építgetett vertikálisan és horizontálisan is többrétegű legóvár akkorát kapott visszakézből, hogy ezer darabra szállt szét.
Péntek
Ha péntek, akkor pizza. Már a címet sem kell mondanom, ismerik a hangomat, ráadásul hónapok óta ugyanazt rendeljük. A pizzát 19.25-kor kell megrendelnem, mert 20.25-kor legkésőbb be kell csöngetnie az Átmeneti Megoldásnak, aki nem futár, csak amíg találnak másikat. Átmeneti Megoldással jókat szoktunk beszélgetni, a múltkor majdnem eladott nekem egy lakást. 20.30- kor kezdődik a Barátok közt, amit általában letagadok, ha a barátaim közt szó esik róla. Őszintén mondom, nagyon utálom, de remek alkalom a színészi tehetség, no és a kiemelkedően életszerű helyzetek taglalására. Ráadásul pénteken még pizza is van hozzá.
Szombat
0.15-kor sms jön. Tudom, hogy Gigi lesz az, tudom, hogy tudja, hogy én is otthon, meg azt is, hogy legszívesebben valahol máshol lennénk, emberek között, mint szilveszterkor, így a szokott módon elmélkedünk – most éppen nem az évek múlásáról - hanem a csatlakozásról. Megegyezünk, hogy a gyerekeinknek már jobb lesz, s magunkra húzzuk a takarót. Mi már másnap kezdjük a jobbat, megyünk a hidakra császkálni. Már majdnem megbánom az egészet, nagy a tömeg, ég a vállam, fárad a Gyerek, mikor a Szabadság-hídra érünk. Felszólításra megérintem a füvet, hogy ugye, nem mű, a híd közepe táján elterülünk, mint a többiek, egy percig számoljuk a mezítlábakat, majd lerúgva cipőinket baktatunk tovább. A Tízéves boldog, legalább lesz mire hivatkozni. Tudod mikor volt a csatlakozás? Amikor mezítláb grasszáltunk a Szabadság-híd gyepén…
Vasárnap
Hát, ez nem az én napom. Pedig anya vagyok én is. Ott kezdődik a baj, hogy valakit már nem tudok felköszönteni. Ezen már előző este elbőgöm magam, bár úgy általában sokkal többet bőgök, mint pár évvel ezelőtt. Folytatódik a dolog azzal, hogy a saját anyámnak vásárolt virág reggelre megdöglik. Hiába no, nem kellett volna kint felejteni a tűző napon, de utána bőségesen meglocsoltam, amitől azonmód sokkot kapott. Már csak a feltámadásban bízhattam, de hiába. De a cserép nagyon szép…Én violát kapok, meg tulipánt, meg gyöngyvirágot. Aztán elanyátlanodom, s újabb órán keresztül zokogok a konyhában. Apa az Adrián búvárkodik, szerda óta nem is telefonált, de este megteszi, akkor a Gyerek beszámol neki a violáról, a tulipánról meg a gyöngyvirágról, Apa ekkor huhog (huhú), hogy akkor majd ő is meglepi Anyát hétfőn valamivel, de a kíváncsiabbaknak elárulhatom, hogy erre valahogy nem kerül majd sor.
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
Közösségi hozzászólások: