SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Gyerekszereplőket keres az Oscar-díjas rendező, Nemes Jeles László - az sem baj, ha még sosem szerepeltek kamera előtt

Tóth Nikolett [cikkei] - 2024-02-05
A rendező mindenkit arra bátorít, hogy jelentkezzen, még akkor is, ha korábban zárkózott volt - az sem baj, ha eddig még nem szerepelt kamera előtt.
Gyerekszereplőket keres az Oscar-díjas rendező, Nemes Jeles László - az sem baj, ha még sosem szerepeltek kamera előtt

A főszerepre egy 10-13 éves fiút keresnek, az egyik kiemelt szerepre pedig egy 10-13 éves lányt

Előreláthatóan nyáron kezdődik Nemes Jeles László új filmjének forgatása. Az Árva című filmhez már elkezdődött a szereplőválogatás Budapesten, ezt pedig hamarosan vidékre, valamint Erdélyre és Kárpátaljára is ki fogják terjeszteni - áll az MTI közleményében. 

A film magyar-francia-német-brit koprodukcióban készül majd. 

A főszerepre egy 10-13 éves fiút keresnek, az egyik kiemelt szerepre pedig egy 10-13 éves lányt. 

A rendező azt mondta, hogy új filmjében szívesen dolgozna együtt egy olyan tehetséges gyerekkel, akinek ez a szerep a vérében van - és hozzátette, hogy az sem akadály, ha eddig még nem szerepelt kamera előtt. 

"Arra bátorítanék mindenkit, aki érez magában kedvet, erőt, indíttatást, hogy egy pillanatig se várjon, jelentkezzen a válogatásra, akkor is, ha eddig inkább zárkózott volt! Bízom benne, hogy mihamarabb megtaláljuk a főszereplőt, akire úgy fogok tekinteni, mint egy alkotótársra"

- fogalmazott. 

Az Árva története 1957 tavaszán játszódik Budapesten, ahol az emberek az 1956-os harcok óta alig tudtak magukhoz térni. A főszereplő egy 12 éves fiú, Andor, akit édesanyja egyedül nevel. Abban reménykedik, hogy a háborúban eltűnt édesapja egyszer visszatér hozzájuk. Egy nap megjelenik az életükben egy férfi, aki azt állítja, hogy ő a gyerek apja, a fiú azonban nem tekinti őt az apjának. A férfi odaköltözik hozzájuk, és egyre nagyobb szakadék alakul ki anya és fia között. Andor pedig eldönti, hogy megmenti a családját a férfitől. 

"A családom története miatt különösen fontos nekem ez a film. Évek óta foglalkoztat a második világháború utáni világ, az emberi sorsok titka és útvesztője a huszadik század elnyomó rendszereiben. Egy gyerek szemszögéből különösen érdekes az emberek lelkébe is beszüremkedő diktatúra – főleg, ha a gyerek családi története egy görög tragédiára emlékeztet" – emlékeztet a közleményben Nemes Jeles László. 

Az Árva forgatását egyébként a Nemzeti Filmintézet mellett a Brit Filmintézet is támogatta.

A film forgatókönyvét Nemes Jeles László és Clara Royer írta, a film producere Kemény Ildikó és Szále Ferenc, operatőre pedig Erdély Mátyás lesz.

A film castingjára a casting@pioneer.hu címen lehet jelentkezni egy jelentkezési lap kitöltésével, amely ezen a linken érhető el

Indexkép: Katka képe a Pixabay-en

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

24 éve hiába várták haza szülei - megtalálták a 2000-ben eltűnt kisfiú, Till Tamás holttestét

24 éve hiába várták haza szülei - megtalálták a 2000-ben eltűnt kisfiú, Till Tamás holttestét

A cikk a nyugalom megzavarására alkalmas, csak erős idegzetűek olvassanak tovább. Till Tamás 11 éves volt, amikor 2000-ben egy vadasparkba indult - de már sosem ért haza. Szüleinek 24 évet kellett várniuk arra, hogy kiderüljön, mi történt gyermekükkel. Holttestét most megtalálták, és ezzel sokkoló történetre derült fény.
Súlyosbodó visszérhelyzet nyáron? Így előzhetjük meg

Súlyosbodó visszérhelyzet nyáron? Így előzhetjük meg

Minél magasabb a hőmérséklet nyáron, annál kevesebb ruhát hordunk. A lenge öltözet vagy fürdőruha viselete azonban nem mindenki számára felszabadító érzés. Sokan küzdenek ugyanis visszerekkel, amelyek a melegben még feltűnőbbé válnak és gyakran fájdalmasak. A Budai Egészségközpont érsebész főorvosa, dr. Barta László összefoglalja a visszérrel kapcsolatos tüneteket, a leghatékonyabb megelőzési módszereket és a kialakult betegség kezelési lehetőségeit.
Milyen hormonális betegségek okozhatnak elhízást?

Milyen hormonális betegségek okozhatnak elhízást?

A testsúlygyarapodásnak legtöbbször természetes oka van: több energiát viszünk be, mint amennyit leadunk. De vannak bizonyos jelek, amelyek arra utalhatnak, hogy hormonális háttere lehet a hízásnak - elsősorban ilyen, ha más okkal nem magyarázható a testsúly növekedése. Dr. Mutnéfalvy Zoltán, az Endokrinközpont endokrinológusa, kóros elhízásra szakosodott specialista azokat a gyakoribb endokrinológiai betegségeket vette számba, amelyek hízást okozhatnak.
Célba ért: 1993 km-t tekert Szentestől Párizsig az olimpiára Laci bácsi, a 80 éves nyugdíjas tesitanár

Célba ért: 1993 km-t tekert Szentestől Párizsig az olimpiára Laci bácsi, a 80 éves nyugdíjas tesitanár

Cseuz László 16 nap alatt érkezett meg Párizsba, a nyári olimpiai játékok helyszínére péntek délután.
Szabad-e hepatitiszes betegnek alkoholt innia?

Szabad-e hepatitiszes betegnek alkoholt innia?

Az alkohol alapvetően toxikus hatással bír a májra, és a korábbi, szívesen hangoztatott mondásokkal ellentétben, mára bebizonyosodott, hogy nincs is még egészségesnek mondható alkoholmennyiség. Mindez nem jelenti azt, hogy alkalmanként nem lehet koccintani egy-egy pohárral, de májbetegséggel élőknek nagyon körültekintőnek kell lenniük ezen a téren. Dr. Németh Alíz, a Hepatológiai Központ hepatológusa, gasztroenterológus arról beszélt, van-e olyan mennyiség, amit még elfogyaszthatnak a hepatitiszes betegek, befolyásolja-e ez a kezelést, illetve milyen tünetek esetén kell mindenképpen orvoshoz fordulni.
A szerkesztő ajánlja