Beszélj úgy, hogy felelősséget vállaljon!
Az együttműködéshez ugye, két fél akaratára van szükség. Az egyik fél nagy valószínűséggel szeretné rávenni a másikat, hogy tegyen meg valamit - ismerős ez valahonnan? - a másik fél pedig, vagy rávehető erre, vagy sem. Természetesen az sem mindegy, hogy milyen módon vesszük rá a gyerekünket arra, hogy azt tegye, amit szerintünk tennie kellene, és itt jön a kísérlet! Amennyiben fenyegetéssel vagy vesztegetéssel jutunk el oda, hogy megtegyenek valamit, amit, meggyőződésből kellene tenniük, átmenetileg elérhetjük, hogy külső nyomás hatására együttműködjenek velünk. Ha azonban azt szeretnénk, hogy a gyerekeink higgyenek is a cselekedeteik helyességében, és azt tartjuk szem előtt, hogy akkor is helyesen viselkedjenek, ha mi nem vagyunk jelen - akkor arra kell törekednünk, hogy belső felelősséget is vállaljanak a cselekedeteikért.
Egy gyakorlati példát hozok: szeretnéd, ha a gyereked nem kezdene el dohányozni vagy inni, ha a baráti társaságában esetleg erre buzdítják. Mit kellene tenned, hogy megmaradjon, amit mondasz a későbbiekben is? Hagyjuk most a "nem olyan barátokat fog választani" reakciót, és gondolkodj el, hogyan segítheted ebben az esetben, hogy a megfelelő döntést hozza!
Egy kutató arra kereste a választ, hogy képes-e megakadályozni második-negyedik osztályos fiúkat abban, hogy egy nagyon izgalmas játékkal játsszanak, pusztán azzal, hogy kb. hat héttel korábban azt mondta, hogy az a játék nem nekik való. (A korosztály ismeretében könnyű belátni, hogy a kutató nem éppen egyszerű témát választott magának, ő azonban jól kidolgozott haditervvel fogott hozzá.)
Úgy vélte, ha az elején eljut oda, hogy a fiúk meggyőzzék magukat arról, hogy a tiltott játék használata helytelen, ez a meggyőződés talán a későbbiekben is segít távol tartani őket tőle. Már csak arra kellett kitalálnia valamit, hogy a fiúk elhiggyék (és figyeld a megfogalmazást: nem elhitesse velük!) tényleg nem való a kezükbe az adott játék: egy méregdrága, elemes robot.
Amint az várható volt - súlyos következmények kilátásba helyezésével - elég könnyen elérte, hogy ideig-óráig engedelmeskedjenek neki. Öt játékot mutatott a fiúknak azzal, hogy "A robot nem a te kezedbe való; ha játszol vele, olyan mérges leszek rád, hogy nem is tudom, mit teszek". Ezután kiment néhány percre és kamerával követte nyomon, mi történik a szobában. 22 fiúból 21 nem nyúlt a robothoz.
Mielőtt azonban hátradőlnél, hogy "hát persze, hogy ez működik!" hiszen ott volt a fenyegetés hatása, hogy lefülelhetik és megbüntethetik őket... Olvass csak tovább, jön itt egy kis csavar...
A kutatót viszont az érdekelte, hogy fennáll-e ez a hatás a fiúk viselkedésére akkor is, amikor ő már nincs jelen. Hat héttel később a munkatársa - egy fiatal nő - érkezett a gyerekekhez, aki egyenként kihívta őket az osztályból, és - egyetlen szóval sem említve, hogy bármi köze lenne a kutatóhoz - bekísérte abba a szobába őket, ahol az öt játék volt. Megoldatott velük egy rajzos feladatot, majd azt mondta, hogy amíg kiértékeli azt, nyugodtan játszanak bármelyik játékkal, amit a szobában találnak. Majdnem minden fiú játszott is valamivel. Azok közül, akik játszottak 77% a robotot választotta. A szigorú fenyegetés csaknem teljesen elvesztette a hatását, amikor nem kellett büntetéstől tartani.
A kutató ellenben, ennyivel még nem elégedett meg. Megismételte a kísérletet egy kis módosítással. A fiúknak azt mondta, hogy nem játszhatnak a robottal, "mert az nem az ő kezükbe való". Nem alkalmazott fenyegetést, hogy nyomatékosítsa a szavait, csak kiment a szobából. Kíváncsi volt, hogy elég-e ez a megközelítés ahhoz, hogy a fiúk távol maradjanak a játéktól. Az eredmény azonos volt a korábbi kísérletével: 22-ből 21 fiú nem nyúlt a robothoz.
Érdekessége a kisérletnek, hogy amikor hat héttel később a kutató kolléganője megjelent ennél a csoportnál is, és lehetőséget adott a fiúknak, hogy a feladat javítása alatt azzal játszanak, amivel csak szeretnének, a legtöbbjük nem a robotot választotta annak ellenére, hogy a többi játék közel sem volt olyan vonzó, mint a robot. Ebben a csoportban csak a fiúk 33%-a játszott a robottal.
Hogyan összegezhetnénk a kísérlet tapasztalatait?
A fenyegetés hatásos lehet a gyerekeknél, amíg attól kell tartaniuk, hogy rajtakaphatják a tiltott viselkedésen. Később azonban, amikor már a közvetlen fenyegetés elmúlik, ennek hiányában a követni célzott szabályt sem tartották be. A fenyegetés hatására tehát nem a lényegi információ raktározódott el, hogy nem való nekem a robot, hanem az, hogy addig nem jó ötlet vele játszani, amíg lebukhatnak és büntetést kaphatnak érte.
Ezzel szemben, amikor a fenyegetés elmaradt, és mindössze információ hangzott el, két dolog következett: egyrészt ez a felvilágosítás (ha úgy tetszik, tanítás) elegendő volt ahhoz, hogy visszatartsa őket a robot használatától. Másrészt a fiúk személyes felelősséget éreztek a választásukért. Úgy döntöttek, hogy a számukra rendelkezésre álló információ birtokában nem játszanak a robottal - tehát azért nem játszottak vele, mert ŐK döntöttek úgy, hogy nem játszanak vele. Ezért nem változott ez a hozzáállásuk akkor sem, amikor az információt adó személy már nem volt jelen.
A kísérletet Jonathan Freedman végezte el, évtizedekkel ezelőtt. Gondolkodom, nem kellene-e újra elvégezni, hogy igazoljuk, vagy cáfoljuk a következtetését...
Összegezve tehát: ha azt szeretnéd, hogy a gyerekeid azért válasszák a helyes utat, mert hisznek abban, hogy amit tesznek az helyes, és azért teszik azt, mert ők úgy döntöttek, akkor hagyd meg nekik a választás szabadságát, és fenyegetések vagy ultimátum helyett adj indokokat és magyarázatot, amelyet el tudnak fogadni. Nem biztos, hogy első alkalommal, sikerrel jársz, de a hosszú távú eredmény - hogy nem fogadja el, ha megkínálják cigivel vagy mással, és nem azért, mert azt ígérted, hogy letöröd a derekát, hanem mert válaszoltál a cigivel kapcsolatos kérdéseire - megéri a próbálkozást.
A hivatkozott kísérletről Robert B. Cialdini: Hatás c. könyvében olvastam.
Szép napot kívánok Neked!
Skita Erika
kommunikációs hídépítő
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
Közösségi hozzászólások: