Menjen iskolába, vagy maradjon még egy évet az oviban? - a leggyakoribb szülői tévhitek és az iskolaérettség 5 szempontja

A tél végével egy időben érkezett el a legtöbb óvodában az iskolaérettségi vizsgálatok ideje. Néhol a szülők már meg is kapták a megfelelő tájékoztatást az eredményekről, s ilyenkor kezdődik az izgalom - vajon vigyük, vagy ne vigyük iskolába gyermekünket?

Számos cikk foglalkozik a témával, segítvén a szülőket a döntésben, arra azonban kevés fórum hívja fel a figyelmet, hogy ez nem kizárólag a szülő véleményén múlik.
A törvény részletesen leírja, milyen korban és milyen körülmények között lehet, illetve kell iskolába vinni a gyerekeket. (Köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, 27. / 45.§).
Eszerint a gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31-éig betölti a hatodik életévét, tanköteles korúvá válik. A tankötelezettség teljesítéséről az óvoda vezetője dönt: az iskolaérettségi vizsgálat, az óvónők és a szülők véleménye alapján. Ha a vélemények nem egyeznek, a gyermeket szakértői bizottság vizsgálja meg, ők döntenek a beiskolázásról. Ha a szakértő vélemény nem erősíti meg az iskolaérettséget, a gyermek további egy évig óvodás maradhat.

Természetesen minden gyermeket a szülei ismernek a legjobban, ugyanakkor nem lenne bölcs dolog kizárólag rájuk hárítani e nehéz döntésnek a terhét. Arról nem is beszélve, milyen sok zavaró dolgot kell kiküszöbölni a szülőknek, míg saját véleményük megszületik a kérdésben. Lássunk néhány gyakori tévhitet!

1. "A gyermekem még kicsi, hadd játsszon még egy évet!"

Általában ez a gondolat zavarja a legjobban a szülőket: nehéz elképzelni az ő kicsikéjüket nehéz hátizsákkal, komoly iskolásként, amivel szemben az óvoda mulatsága sokkal vonzóbb lehet.
Az igazság azonban az, hogy egy – az óvó nénik véleménye szerint – iskolára érett gyermek többnyire csak unatkozik az óvodában. Hiszen újabb, nagyobbaknak való játék már nem kerül elő, a foglalkozások anyaga pedig már nem jelent kihívást. Az unatkozó lurkó pedig előbb-utóbb rossz fát tesz a tűzre és összeakasztja a bajuszt az óvó nénikkel, még akkor is, ha korábban három éven keresztül egyszer sem kellett rászólni.
A sok vita elmérgesítheti a helyzetet óvónő és gyermek között, a szülő pedig azt hiheti, hogy a pedagógus „leveri a gyereken”, hogy óvodás maradt. Előfordulhat, hogy a végén mindenki rossz szájízzel vesz részt a tanévzárón – pedig ez elkerülhető lenne.
Nehéz elhinni, de valóban igénylik a gyerekek a terhelést, egy jó tanító mellett a tanulás kaland, és a kis nebuló ugyanúgy fogja megélni, mint korábban az óvodát: mókának és játéknak.

2. "Nagyon kínos, hogy az én gyerekem óvodás marad!"

Nagyjából a fenti pont ellentéte. Az utóbbi években szerencsére alábbhagyott, ám még mindig tartja magát az az irányelv, hogy 6 évesen iskolába menni presztízskérdés, bármi áron, mert „csak a buták maradnak ovisok”, ez pedig kellemetlen más szülők előtt.
Ezzel kapcsolatban a legfontosabb betartandó szabály, hogy soha ne mások gyermekeihez hasonlítsuk a sajátunkat, önmagához mérjük fejlődését és képességei szintjét. Ha ez a szint nem éri el az első osztályban szükségeset, nem szabad odaerőltetnünk az iskolakezdést.
Az első évben eldől ugyanis a tanulással kialakított kapcsolat: ha a nebulónak nehézséget okoznak a feladatok, bukdácsolni fog, lemarad, és izgalmas kaland helyett kínkeservvé válhat számára minden egyes tanítási óra. Aki pedig az első osztályban meggyűlöli az iskolát, a felsőbb osztályokban csak még nehezebben boldogul majd. Jobb egy plusz év az oviban, mint a későbbiekben felsősként tanulási nehézségek, év végi bukás – és az ezzel járó szégyen.

3. "Az óvó nénik nem is ismerik a gyerekemet!"

Ha nincs egyetértés a beiskolázást illetően a szülők és a pedagógusok között, gyakorta megjelenik a fenti gondolat. Azonban mielőtt ezt kijelentenénk, gondoljuk csak végig. Éber óráinak jelentős – jó esetben nem feltétlenül a nagyobbik – részét csemeténk az óvodában tölti. Az óvodai közösségben a szociális-, és feladathelyzetek pedig egészen mások, mint otthon a négy fal között: könnyen megeshet hát, hogy a lurkó egészen más arcát mutatja nekünk és mást az óvó néniknek.
Hogy egy egyszerű példát hozzunk, lehet, hogy a szülő úgy tapasztalja, a gyermek okos, szépen beszél, tudása a világról széleskörű – ám ha ezt csak otthon tudja megmutatni, mert izgulós és közösségben megnémul, akkor nem szabad iskolába engedni. Gyakran előfordul, hogy hatalmas lexikális tudással rendelkező gyerekek nem merik azt sem elmesélni hétfőn, mit csináltak a hétvégén.
Ennek ellentéte is sűrűn előfordul, hiszen anyával mindig el lehet egy kicsit lazulni, szabad egy kicsit babásabban viselkedni, nem muszáj bekötni a cipőt egyedül (pedig napközben megy), vagy felmondani az egész verset (pedig az oviban ez is megy). Ezért ne legyünk meglepve, ha fogadó órán egész más képet kapunk a gyermekünkről, mint amilyet mi dédelgetünk magunkban.

4. "Csak szabadulnának a gyerekemtől, hogy jövőre kevesebben legyenek a csoportban!"

Gyakori tévhit, hogy az – általában valóban magas létszámú csoportokban dolgozó – óvó nénik azért szeretnék kitenni a gyerekek szűrét, mert akkor kevesebb gyermek marad az utolsó évre.
Ez, még ha így is lenne, nem vezetne sikerre, mivel a csoportokat rendszerint feltöltik ugyanarra a létszámra, mint korábban, ha megüresedik a ballagók helye. Egyébként sem fair azt hinni, hogy az óvodapedagógus önös céljai miatt manipulálja a szülőt, de látható, hogy teljesen felesleges is volna.
 

Az iskolaérettség szempontjai

Ahelyett, hogy a véleménykülönbségünk mögött személyes indokokat keresünk, inkább legyünk figyelmesek, amikor az óvó nénik az iskolaérettségről beszélnek.
Az iskolaérettség mérésére többféle teszt, feladatlap létezik, de nem mindenhol alkalmaznak ilyesmit. Természetesen az óvónők azt is szem előtt tartják, hogy általában hogyan teljesít a gyermek, iskolaérettsége nem alapozható pusztán egy feladatlapon hozott teljesítményre.

Lássuk, mik azok a szempontok, melyeket figyelembe kell venni óvodapedagógusnak, szülőnek és óvodavezetőnek egyaránt.
 

1. Biológiai fejlettség:

Ez nem csak a gyermek magasságát és erejét jelenti, bár nem elhanyagolható szempont, hogy elbírja-e majd az iskolatáskát. Az is fontos, hogy hol tart a fogváltásban, mivel ez elárulja csontjai állapotát is.
Az idegrendszeri fejlettséget tekintve elvárt, hogy képes legyen keresztező mozgásra, és a látása összhangban legyen a mozdulataival. Az egyik legfontosabb pedig, hogy a gyermek képes legyen összpontosításra és ne legyen fáradékony. Ha például az oviban végigalussza az alvásidőt, elsőként alszik el, és nehezen ébred, valószínűleg még nem áll készen arra, hogy az iskolában aktív és figyelmes legyen.
 

2. Gondolkodás, értelmi fejlettség:

Fontos az analizáló-szintetizáló gondolkodás, vagyis, hogy képes legyen a rész-egész elkülönítésére. Ok-okozati összefüggéseket felismerjen, és tudjon következtetni, logikusan gondolkodni. Rövid és hosszú távú emlékezete jól működjön, valamint mennyiségfogalommal rendelkezzen. Ezek a részképességek mérhetők leginkább a feladatlapok, tesztek segítségével.

3. Beszédkészség:

Szókincse, beszéde formailag és tartalmilag megfelelő legyen. Ennek megismerésére különböző helyzetekben kell időt fordítani, mivel eltérőek lehetnek a beszédbeli szokások otthon, illetve közösségben.

4. Érzelmi-akarati érettség:

Ezt a területet játék és feladatvégzés közben is lehet figyelni. Az érzelmi-akarati fejlettség fokmérője, hogy képes-e uralni saját érzelmeit, és szükségleteit. Türelem és önuralom, valamint szabálytudat nélkül nem lehet végigülni egy tanítási órát, a feladatvégzéshez pedig fontos, hogy ezekhez monotóniatűrés is társuljon. A kudarctűrés is szükséges, hiszen nem sikerülhet mindig minden azonnal, és ha ettől a gyermek kiborul, nehézségei lesznek a suliban. A legfontosabb persze, hogy érdeklődő és motivált legyen az egész iskola-témával kapcsolatban.

5. Szociális érettség:

A közösségi viselkedés, a felnőtt irányításának elfogadása fontos tényezők az iskolai osztályba való beilleszkedéskor. Hogy barátságokat kössön, a gyermeknek kell, hogy kialakult igénye legyen az egykorú társakra maga körül. Önállóság is szükséges, hogy saját szükségleteit el tudja látni, illetve társas helyzetben kifejezésre tudja juttatni, valamint képesnek kell lennie az együttműködésre is. Ezeket legjobban a társakkal folytatott szabadjáték közben lehet megfigyelni.

A szakértői bizottság ugyanezen szempontok szerint vizsgálja a gyermeket, mielőtt döntene. Ha a szülők és a gyermek óvodapedagógusai egyetértenek az iskolakezdést illetően, akkor nincs szükség a bizottsági vizsgálatra.
Előfordulhat, hogy egy-két részképességben némi hiányosság mutatkozik, de ha az egyéb területeken mutatott teljesítmény és érettség ellensúlyozza ezt, az elmaradt terület az iskolában is fejleszthető.
Például ha egy gyermek beszédhibás, de minden egyéb területen kiváló eredményeket produkál, akkor kár csak emiatt az óvodában tartani, hiszen az iskolákban is dolgoznak logopédusok.

Az iskolába készülő korúak szüleivel általában lefolytatnak az óvó nénik minimum egy fogadóórát. A legjobb, ha erre nem előre meghozott döntéssel („Én mindenképpen elviszem iskolába!”) érkezünk, hiszen láthatjuk, milyen összetett, sokrétű ez a kérdés. Beszéljünk őszintén, mérlegeljünk minden eshetőséget, és alapos megfontolás után válasszuk azt a lehetőséget, amely gyermekünk számára a legjobb.

Fotó: klimkin/pixabay